Film Színház Muzsika, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-04 / 23. szám
SZÍNHÁZI ESTÉK • SZÍNHÁZI ESTÉK A költészet látványa RADNÓTI MIKLÓS IRODALMI SZÍNPAD: Tündér a kertben Színvonalas rendezővizsgák ÓDRY SZÍNPAD: Három drámarészlet Színházba menvén már előre találgatja az ember (még a kritikus is!), vajon mivel találkozik. A kritika olvasója talán a címből következtet: valahol már megint eljátszották a verseket. Mindkét találgatás érthető: kíváncsiságból fakad. Az Irodalmi Színpad Garai-estjén azonban — és ezt rögtön leszögezem — Cserhalmi György, Pécsi Ildikó és Szilágyi Tibor nem játszotta el Garai Gábor verseit, tudván, hogy azok a legkevésbé sem eljátszhatók. Ehelyett viszont megjelenítették, látvánnyá tették a költészetet. Alighanem ez volt az az igazi lehetőség, amit Gáspár János rendezése megtalált a kínálkozó anyagban. Földerítette a szavak mögöttes tartományát, a versszerkezetek lényegét, és a költői gondolat megjelent, belengte az egész színpadot, a nézőteret, a legjobb pillanatokban a varázslás, a mágia bűverejét is megcsillantotta. Az oratorikus dikciók fejhangú kántálásához szokott fülünkben otthonra leltek az emberi beszéd, a sikkanó dallamok egyszerűségével küldött üzenetek, de mert kizárólag csak rájuk figyeltünk, ünnepélyesen hangzottak így is. Gáspár János ezzel mintegy elvégezte és velünk is elvégeztette a reprezentatív válogatásban (Szabó György munkája) bemutatott Garai-költészet értető, értő elemzését. Az értelem, az intellektus felől közelített meg (és hasonlóképpen a néző is) egy olyan költészetet, amelynek éppenhogy az értelem és az intellektus lehet a legfőbb ihletője. Noha a bemutatón voltak apróbb zökkenőse, hiszek benne, hogy a rendező jól választotta ki a versmondó színészeket. Mert Cserhalmi György a kezdeti indiszponáltság után egyre jobban beletalált a Garai-versek világába, és az Anyám könyvét már úgy mondta el, hogy az az egész estnek egyik legszebb pillanata volt. Ült, vagy inkább összegubózott a színpad közepén magányos árvaságban, beszélt egy asszonyról, mintha a vele történteket regisztrálná és az egész fájdalmasan gyönyörű volt, egy árva panasza volt. És hadd írjam ide azt is: tisztán, szépen, modorokból kiszabadultan beszélt. Az est legnagyobb élménye azonban vitathatatlanul Pécsi Ildikó versmondó érzékenysége. Azazhogy nem is csupán a versmondásáról, hanem az énekéről is beszélni kell. Bársonyos sanzonhangján úgy szólaltatta meg a Pietát, hogy abból éreznünk kellett, az életmű egyik legszebb darabjával találkoztunk. Aztán a hosszúversben, a Szerdában azt is megmutatta, hogy követni tudja a költőt a képpé formált gondolatok intellektuális kalandozásában is. Gyanakszom : nem engedhetünk meg magunknak ekkora luxust, hogy egy ilyen beérett színésznőt ennyire szerepek nélkül hagyjunk. Szilágyi Tibor csak a dalokkal folytatott küzdelemben maradt alul. Nem tudott eléggé fölszabadulni. A versek azonban az ő hangján is Garai-versek voltak és ez az Irodalmi Színpad estjének a legfőbb érdeme. Fábián László Nemrég végzett főiskolások és most búcsúzók közös vizsgára való felkészülése mindkét fél számára doppingoló, így történt ez most is a Békés András és Lengyel György tanárok vezette rendezőosztály vizsgáján. Halasi Imre hallgató a Bakaruhában részletét színre víve felfigyeltetett arra, milyen pontosan válogatja a kellékeket, milyen jó a drámát erősítő térszervezés. A vendégek közt Bánsági Ildikó odaadó Vilma cselédje emelkedik ki nagy belső drámájával. Maszlag István könnyed Lacija, Kovács Gyula gondos megfigyelésekből összeállított apa-figurája. A főiskolások közül Bor Adrient, Zsurzs Katit és a kitűnő karakterfigurát teremtő Faragó Józsefet említjük meg. Csáth Géza különös, szürreális világát kísérelte színpadra vinni Szikora János hallgató. A Janika címszereplőjét egy házaspár temeti. Az albérlővel (aki előző nap vallotta be, hogy a gyermek az ő fia) először kísérlik meg újra a közös konvencionális együttlétet az ebéd-szertartás közben. A váltakozó fény-árnyék hangulatokat jól közvetíti a rendező, de elhirtelenkedi a részlet befejezését, a dramaturgiai szálak nem elkötöttek. A főiskolások közül a cselédet alakító Tarján Györgyit, az érzékenyen reagáló Vizi Györgyöt (az albérlő szerepében) említjük meg. Papadimitriu Athina nagyvonalú és elegáns. Dunai Tamás pedig jutalomjátékot ad hangoskodásból, megbántottságból, ellágyulásból, pitiánerségből és szeretetreméltóságból a gyászoló, s egyben megcsalt férj szerepében. Konter László rendezővizsgája a legjobb, Miller Alku című művének részletét viszi színre. A rendező meg tudja teremteni párbeszédekkel, csendekkel a halott apa jelenvalóságát. A két testvér, Victor és Walter pompás keresztjárásai nemcsak dinamikát éreztetnek, hanem azt is sugallják, lelkükben egyenrangúak, bármilyen posztra helyezte is végül őket a sors vagy a családi önzés. A rendező-hallgató a feszes ritmusba gondosan ágyazza a dialógusokat és a monológokat; ilyenkor a figurák önvádjából, védekezéséből kihallik személyes igazságuk. Gáti Oszkár egyéniségének lágyabb színeivel alkot, érzékelteti az egykori sikerember elfásultságát, magányát. Kovács Nóra legjobb pillanataiban érzelmileg egyenrangúvá válik partnereivel Meglepetés a harmadéves Balkay Géza játéka. Victort erő és tisztaság ötvözi, érzékeny reakciói erősítik a család és önmaga életét szétromboló felesleges tragédiát. Nagy Judit A megjelenített költészet (Szilágyi Tibor, Pécsi Ildikó és Cserhalmi György) (MTI-Ilovszky felv.)