Film Színház Muzsika, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-26 / 13. szám
jezhető cselekvésekre és hangulatokra. Erős szintetizáló törekvés él bennük: előadásaikban különböző műfajokból összeálló egységes vizuális élmény megteremtésére törekednek. Darabjaikban a klasszikus pantomimtechnika mellett fellelhetők a jazz-balett, a táncművészet és a jóga elemei is, s a mozgással csaknem azonos fontossághoz jut az előadáshoz íródott kifejező jazz-muzsika. Gogol-panoptikum című új darabjuk, amelyet az egri Gárdonyi Géza Színházban mutattak be, jelentősen különbözik eddigi bemutatóiktól. A szimbolikus-stilizált és az epikus elemek aránya itt erősen megbillen az epika javára. A Gogol-történetek valósághű elmondása lép előtérbe, s így az eddig főleg érzéki hatásokra törekvő együttes kifejezésmódja többhelyütt élesen tárgyszerűvé válik. Mindebben valószínűleg az a józan feltevés rejtezik, hogy ha egy író történetei már önmagukban annyira stilizáltak és mítoszteremtőek, mint Gogolé, felesleges mindezt további elvonatkoztatásokkal terhelni. Némely jelenetben — mint például a Köpönyegben — ez elég is ahhoz, hogy az egyedi történet túlmutasson önmagán, másutt — a Hapci című epizódban például — az ábrázolás megmarad a puszta anekdota szintjén. Az ismert gogoli történeteket az előadás elején és végén két jelképes jelentésű jelenet fogja közre, amely sokat segít abban, hogy az előadás egészének hatósugara szimbolikussá táguljon. A darabkezdő Megszelídítés azt mutatja be, ahogyan a szárnyalni vágyó ember megtörettetik, szárnyaitól megfosztattatik és belőle hajbókoló csinovnyik válik. Ez az időtlen madárszimbólum egyszersmind átkötést is jelent az előző Köllő-darabok stilizáltabb felfogása, s a Gogol-panoptikum realistább stílusa között. Míg a darabkezdő jelenet a szárnyalás letörését mutatja, a darab végi groteszk liturgia a csinovnyik groteszk megdicsőüléséről, felröppenéséről szól. A csinovnyik itt elfoglalja méltó helyét a Gogol-panoptikumban, a történelem neves diktátorai és őrültjei között. Szárnyra kel végül is, csak éppen nem a végtelenséget célozza meg, hanem saját szűkös korlátait nagyítja fenyegetően hatalmasra, s kényszeríti rá a végtelenre. Az örök nyárspolgár fenyegető hatalmáról és terrorjáról szól a Dominó-együttes Gogolpanoptikuma, egyszerre mutatva meg az ábrázolt magatartás nevetségességét és félelmetességét. Teszi mindezt fegyelmezetten egységes előadásban, kifejező koreográfiával, rafinált hang- és fényeffektusokkal, lárvamaszkok segítségével, a gogoli világot általánossá nagyító sejtelmes drapériadíszletek között, az előadás végén zajos utóhappeninggel szabadítva fel nézőit a darab keltette szorongás alól. Báron György — így volt a legegyszerűbb — mondja. — Bementem egy iskolába, az igazgatóval megbeszéltem a dolgot kilenckor. Tíz órakor és déli egykor már ott állt összegyűlve a hallgatóságom. Mi is egybegyűltünk akkor, régen, Pesterzsébeten, tízkor vagy egykor, oly mindegy! Nem az órát idézem azóta sem, hanem a Dsida Jenő megállította pillanatot. A költőt, akit György Dénes támasztott föl nekem a korai sírból. A költőt, aki „elrohan alkonyi fényben — egy lángszínű lepke után”. György Dénesnek volt nyolc esztendeje, amikor nem is tanárkodott, csak versmondóként járta az iskolákat, 1932 és 1940 között, az előadótermeket, szűkebb pátriájában, de Győrött is, Kecskeméten is, Kőszegen is. Mintegy 1700 versmondó délelőttön, délutánon vagy esten állt a közönség elé kedves költőivel. És még nyolcvanéves fejjel is új verset tanult, a Tamási Áron sírjára című Kányádi Sándor-költeményt s elmondta Farkaslakán, az író temetésén: „Kívánhat-e ember többet: — derékaljnak szülőföldet — s két cserefa tömött árnyát — szemfödőnek ...” György Dénes a minap töltötte be kilencvenedik életévét. S egy hónapra rá, immár tizedik évtizedében. Tompa László és Bartalis János verseit mondta el a Korunk Galériájában, Kusztos Endre festőművész tárlatnyitóján! Már előbb befejezte s beadta a Kriterionnak emlékiratai első kötetét, s utána lám, ismét a közönség elé állt. Ezerhétszázegyedszer ? Ezerhétszázkettedszer ? Dalos László A kilencvenéves György Dénes 19