Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-07-02 / 27. szám
film—sszínház muzsika L_J A címlapon: KISS MARI a K. O. című új magyar film egyik főszereplője (Inkey Alice felv.) A hátsó bariton: POLA BAKSA lengyel színésznő (Fotó: Zuzanna Minacova) A hét bemutatóiból Július 4-től 10-ig FILM (7-én) A Scotland Yard vendége (angol); Elveszel, elhagylak (NDK); A szalamandra tűzben él (bolgár). SZÍNHÁZ Gyulai Várszínház: Lászlóffy Csaba: Nappali virrasztás (6-án); Garay Gábor: Orfeusz átváltozásai (9-én); Margitszigeti Szabadtéri Színpad: Mascagni: Parasztbecsület; Leoncavallo: Bajazzók (7-én); Budai Parkszínpad: A Bayanihan Fülöp-szigeti Népi Táncegyüttes műsora (7-én). Körszínház: Rabelais: Gargantüa és Pantagrüel (8-án); Győri Viziszinpad: Strauss: Varázskeringő (8-án). Soproni ünnepi Hetek — Barlangszínház: Verdi: Aida (8-án); Verdi: Trubadúr (9-én). MUZSIKA Zichy-kastély: a Magyar Kamarazenekar hgve, hangv. mest.: Tátray Vilmos, közr.: Kármán Vera, Maros Éva, Gilgás Ágnes, Kovács Lóránt (4-én és 6-án); Zenélő udvar: Falvai Sándor Mozart-zongoraestje (4-én és 5-én); a Moszkvai-vonósnégyes hgve (4-én); Mátyás Templom: Gari Grodberg Bach orgonaestje (8-án). A kérdőjelek a levelek végén sorakoznak. Szerkesztői postánkból ezúttal azokat a leveleket emeljük ki, amelyekben olvasóink a színházi és filmélet néhány közérdekű problémájával foglalkoznak. „Néhány hónappal ezelőtt több cikket olvastam a jegyirodák munkájáról és a színházi bérletezésről, örültem ezeknek az írásoknak, mert valóban bosszantó dolgok történnek. Vannak színházaink, ahol a pénztár felett ott a „Minden jegy elkelt!” tábla, a nézőtéren pedig üres széksorok vannak. Azt se értem, miért kell egy bukott darabot fél házakkal műsoron tartani, ahelyett, hogy azt a sikeres darabot játszanák több alkalommal, amihez a nézők, hiába állnak sorba, nem tudnak jegyet kapni. De minderről a Film Színház Muzsika nem ír. Miért?” Kolos Ferencné (1073 Budapest, Lenin krt.) olvasónk leveléből idéztünk. Először is: írtunk a problémáról. Igaz, nem riportot, interjút közöltünk; szerkesztői postánkban tértünk rá ki több alkalommal. Úgy gondoltuk, hogy azzal tudunk segíteni, ha ébren tartjuk a közfigyelmet, s az illetékeseket ezzel ösztönözzük, találjanak megoldást. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a témáról megjelent írásokban, riportokban a jegyirodák, szervezők, színházak végül is egymásra hárították a felelősséget és nem kívántuk támogatni azt a felszínes gyakorlatot, amely a megoldás helyett megelégszik a nyilatkozatokkal. A problémákat végső soron a dinamikus, sikeres színházi műsorrend oldja meg, és azok a központi intézkedések, amellyel megszüntetik a közönségszervezésben a látszatmegoldásokat. Úgy tudjuk, ezek az intézkedések nem váratnak magukra sokáig. „Jónak tartom az „Évad sikeres előadásai” című sorozatukat — írja Garami Benjámin szolnoki olvasónk — és azt is helyeslem, hogy ebben az esztendőben nem túl sok előadásról beszélnek. Régen izgat azonban egy dolog. Úgy látom, hogy nincsenek fiatal drámaírók. Legalábbis: nem igen játsszák a darabjaikat. A fiatal költők, prózaírók kötetei sorozatban jelennek meg, de a drámaírók között kivétel a negyven év alatti író. Mi az oka ennek?” Olvasónk kérdésére ezúttal csak röviden felelünk, a felelősségteljes válasz alapos, meggondolt elemzést kíván. Igaza van abban, amit ír. A helyzet összefügg a színházi munka, a műfaj természetével. A drámaírás mindig az érett, tapasztaltabb írók műfaja volt, de az is igaz, hogy a mai beérkezettek (Csurka, Hernádi, Görgey, Gyurkovics, Páskándi, Szakonyi és sokan mások) már fiatalabban is jelentős sikert arattak, összefügg a probléma a színházak dramaturgiai munkájával és általában a kezdeményezőkedvvel, a bizalommal. Felelősen az évadkezdés után kívánunk visszatérni a kérdésre, reméljük megszólalnak hasábjainkon azok, akiknek szava lehet ebben az ügyben, rendezők, színházvezetők és maguk a fiatal drámaírók, akik — ellentétben azzal, amit a műsortervek jeleznek, tudomásunk szerint igenis vannak, írják műveiket. „Nagyon szeretném, ha a Film Színház Muzsika rovatot rendszeresítene, amelyben legalább évenként egyszer megkérdezné kiváló filmrendezőinket, mire készülnek, s ha éppen nem dolgoznak, megkérdeznek tőlük azt is: miért — írja Körösi Béla Budapestről. — Kiváló európai hírű művészeink vannak, azt hiszem, nem csak én, sokan mások is várják filmjeiket, ezúttal elsősorban Gaál Istvánra, Jancsóra, Kovács Andrásra gondolok.” Szívesen fogadjuk el az ötletet. Ha talán állandó rovatra nincs is szükség, valóban mi is úgy gondoljuk, hogy olvasóink nevében fontos rendszeresen feltenni a kérdéseket. Párbeszéd AZ OLVASÓVAL NÉHÁNY KÉRDŐJELRŐL 2 A nyári előadásokról mondja a Szabadtéri Színpadok igazgatója: KATONA FERENC Margitsziget, Városmajor, Budai Parkszínpad Az eddigi alapelveinken az idén sem változtatunk - szabadtéri színpadainkat tető nélküli kőszínháznak tekintjük, amelyeken elsőrendű feladatunknak tartjuk a színházi élet folytonosságát nyáron is biztosítani, azaz, a kétmilliós Budapest színházi igényét minden lehetséges műfajban kielégíteni. Mi nem vállalkozhatunk kísérletezésre, hiszen három színpadunkon levő férőhelyeinken a legszélesebb tömegeket kell nyári felüdülésként nívósan szórakoztatni. Nem beszélve az idegenforgalom kielégítéséről, hiszen a külföldi bárhol is töltse az országban szabadságát, egy pár napot feltétlenül Budapesten marad. A Margitszigeti Színpadon operaelőadásokat és koncerteket tartunk. Hangsúlyozni szeretném, ez sem kísérletező műhely, hanem pótlék. Ide nemcsak a rendszeres téli operalátogatók térnek be, hanem olyanok is, akiket a Sziget varázsa, a monumentalitás, a látványosság vonz túl a zenei élményeken, s ezt tudatosan ki is használjuk. Ezért tehát a népszerű, klasszikus repertoárból kell választanunk. Meggyőződésem, a komoly zenének új rétegeket is megnyerhetünk, ha nem megyünk az igények elé. Az operaelőadásokon túlmenően olyan igények kielégítésére is mód nyílik nyáron, amire télen nincs lehetőség. Ilyen például az Állami Népi Együttes három fellépése a Szigeten, amit körülbelül tízezren nézhetnek meg. Feladatunknak tartjuk a külföldi egzotikus folklór táncegyüttesek bemutatását, a tőlünk távol élő népek tánckultúrájának ismertetését. Természetes, jogos színházi igény, különösen nyáron, a zenés bohózat. Meggyőződésem, hogy hozzátartozik a színházi élet egészéhez. A városmajori Színpadon jó szereposztásban, nemes eszközökkel mutatunk be klasszikus francia zenés bohózatot. Hiszem és vallom, hogy ezzel egyáltalán nem az „alantas” igényeket elégítjük ki, csupán ragaszkodunk elképzelésünkhöz, a nyári népszínház megvalósításához. S még valami: a Budai Parkszínpadon és a Városmajorban jelentősen megjavítottuk a nézőtéri körülményeket, a kényelmetlen padok helyett kényelmes karosszékek várják a nézőket.