Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-10-08 / 41. szám
TELEVÍZIÓ —— — TELEVÍZIÓ - TELEVÍZIÓ .............. TELEVÍZIÓ , AZ ÉV VÉGÉIG TART A SOHA JOBB KOR! Így készülnek fel Akárhányszor csak megnézem a Soha jobb kor! című vetélkedőt, legelőször mindig a vizsgák hangulata idéződik fel bennem. A tanár, tudva a matériát és a kevés számú tételt — kérdez, a diák pedig bizonytalankodva, kicsit idegesen felel, jól vagy roszszul. Ezután következik a legfontosabb aktus, az érdemjegy beírása. Ugyanilyen szerkezetből — kérdés-felelet-pontozásértékelés — épül föl a Soha jobb kor! is. Néhány részlet módosul — lehet, sőt kell fesztelenebbnek lenni —, de a lényeg változatlan maradt. Egy-egy adás sikere nagymértékben a szerkesztő-műsorvezetőn, Vágó Istvánon múlik. — Hogyan született a Soha jobb kor? — kérdezem tőle. — Nem titkoltuk — válaszolja Vágó István —, hogy az IBUSZ éve jegyében kezdtük sorozatunkat, tehát az év végéig tart még a műsor. Az ötletet, ami alapul szolgált, Vitray Tamás adta és ő is dolgozta ki a szabályokat. Azóta nagymértékben megváltozott a műsor, míg elnyerte mostani formáját. Most már van annyi tartalékjátékosunk, hogy nincsen szükség újabbakra. — Nem gondolja, hogy már kissé egysíkú, unalmas a műsor? — Nem. Az teszi izgalmassá, ahogyan az operatőr az emberi arcokon lejátszódó érzéseket, a gondolat, a válasz megszületését követi nyomon. Úgy érzem, a játékosok valódi televíziós személyiségekké váltak. — Mi a véleménye a műsor vizsga jellegéről? — Nem hiszem, hogy a Soha jobb kor! vizsga lenne. Ha azt mondja, hogy teszt, már hajlandó vagyok elfogadni. A hagyományos vizsgáztatásnál azt kérdezik: ki volt, mikor született például Pisano? Ezzel szemben mi magában a kérdésben már a választ is megadjuk. Az asszociációkra vagyunk kiváncsiak, bár a játékhoz szükséges a lexikális tudás is. Ide tartozik, hogy a Soha jobb kor! alapvető, ha úgy tetszik közművelődési célja a horizontális — egy évszázadon belüli — összefüggések megismerése-megismertetése. Ne csak vertikálisan, a történelem egymásra épülő korszakainak viszonyaival legyünk tisztában. — Látjuk, hogy szereti a játékvezetést. Mit tervez a következő évre? — Kialakulóban vannak egy új műsorsorozat körvonalai, amelyben híres emberek játszanák a főszerepet Róluk velük vetélkednének közönség jelenlétében. A legutóbbi adások győztes csapata a Borbély család. Ők verték meg nagy csatában a rovarirtó brigádot. A trió vezetője Borbély Tibor, őt kérdezem. — Milyen módszereket, segédeszközöket használ az adásokra készülvén? — Először áttanulmányozom a szakirodalmat, a kézikönyveket. Kirostálom azokat a művészeket, akik egyáltalán számításba jöhetnek. Az igazi munka ekkor kezdődik. Napi 2—5 órát töltök el a könyvek mellett és ez, munka után, rendkívül fárasztó. Szerencsére van egy alapvető forrásom: Vasari könyvének 1943-ban napvilágot Asbóthék a válasz előtt összesúgnak (Gáti György felv.) Vágó István „megkeveri” a kérdéseket. Ungvári Tamás a zsűri posztján készül feladatára .