Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-10-15 / 42. szám
Színházi esték • Színházi esték • Színházi Négy asszony emlékezik JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ: Özvegyek Most, hogy a József Attila Színházban új címmel találkozhattunk, Kertész Ákos drámai játékával, mindannyiunkat különös vizsga elé állít és új szembenézésre kényszerít a szerző: nemcsak az ábrázolt sorsokkal, hanem a drámáról kialakított egykori képzeteinkkel. Hajdan, az egri bemutató után is azt kerestük, hogy vajon ki lehetett az a Kassai Kornél, a színész, aki a sziklafalon halálra zúzta magát, akit most próbálna kisajátítani magának, az anyja, az elvált, meg az özvegyen maradt második felesége. Valahol azt olvastam, hogy ez a darab nem Kassairól szól, hanem négy asszonyról. Lehet. De ezt a dráma egész atmoszférája nem bizonyítja. Ezek az asszonyok nem tudják feledtetni a távollevő drámáját, aki lénye hiányával is ezerszeres erővel van jelen. Ez az új változat, amelyet most láttunk, hiába próbálja Kassai Kornélt társadalmilag konkretizálni, s ezzel degradálni, hiába reméli a játék, hogy Kassai Kornél ezzel kihátrál a drámából, magukra hagyván az özvegyeket nevetséges, keserű, tragikomikus, komoran ironikus jeleneteikkel, egymást gyötrő féltékenykedéseikkel, ezzel a mondanivaló nem erősödött, talán csak hangsúlyeltolódás történt, még világosabbá vált, hogy az „özvegyek" minden kisajátítási törekvése hiú ábrándkergetés, nemcsak Kassait, önmagukat sem értik ezek az aszszonyok, az ő szavaikból Kassai Kornélról még csak mozaikkép sem állítható össze. Kassai drámája, úgy tetszik, független tőlük, semmi sem kapcsolja hozzájuk. A szavak a süket értetlenség sztereotípiáit ismételgetik, csillagtávolban a színész drámájától, akinek élete továbbra is zavaros folyam, titokzatos gomolygás, személyisége ködösen örvénylik felénk, ez a per, amely halála után nélküle és érte zajlik, nem miatta izzik fel, a kárálás, ami itt felhangzik, olykor szúr és csíp, de nem sebez, s végül elfúló, hangtalan csöndbe olvad, de semmiképp nem tudja megmagyarázni számunkra a nagy kérdést, ki volt Kassai Kornél. Azt megtudjuk róla, hogy apja pincér volt, s ő maga rossz tanuló, komisz gyerek volt, akit az anyja sem szeretett. Teleki Hanna, a színésznő a sors szeszélyéből vagy tehetetlenségi erőtől bénítottan itt ragadt egy lakásban az öregasszonnyal, de mindabból, amit látunk, nem derül ki, hogyan szakadt meg kapcsolata Kassai Kornéllal, miért futott zátonyra a házasságuk és hogyan bírja ki egy csupaideg színésznő a kispolgáriság ingerlően hamis szerepjátszásait a rossz mutatványos játékait, a mímelt szenvedés szenvelgő látványát. Ezek az asszonyok tépik egymást, de gyanítom, szavaikra csak azért figyelünk, mert Kassaira vagyunk kíváncsiak, az író is nagyvonalúan, nyilván tudatosan ránk bízza, ki-ki rajzolja meg Kassai egyéniségét fantáziája, eszmevilága, igényei szerint, mert hogy Kassai számláját mi terheli, abból egyetlen tételt sem árul el. Csak azt tudjuk, hogy Kassai Kornél kereső, vak szenvedéllyel, mint az örökké mámoros szomjazó, új részegséggel, új szeszes nőízekkel próbált kijózanodni, a számára elviselhetetlen létből törni egy cseppnyi tisztaság felé, a három asszonytól menekült a negyedikhez. Rózához, aki érdek nélkül, szent alázattal befogadja házába, enni-inni ad neki, megnyugtatja, friss levegőhöz juttatja az örökös légszomjjal küszködőt. Sejtjük, hogy élete állandó szédület, dülöngélve rohan eszmék és viharok villamos hangulatai közt, zilált lelkét viszi Rózához, a naiv, tiszta aszszonyhoz, aki nem kérdez, nem vádol, csak alázattal szolgálja és csodálja a fáradt embert. A dramaturgiai kozmetika sem használt a játéknak, de Berényi Gábor rendezése sem segített abban, hogy érdeklődéssel tudjuk figyelni a színpadi perpatvarokat, ebben a játékmódban bagatell magánügyekké váltak a vádaskodások, kisajátítási törekvések, a jelenetek felizzanak, aztán kihunynak, a játék már-már érdektelenségbe szalad. Keresem az okokat: biztosan része van ebben a dramaturgiai alaprajznak is, hiszen ennek a játéknak így nincs igazi tétje, ezért a szereplőknek sincs határozott, pontosan körülírható jellemképe, akarati törekvése, a viselkedések, az önmutogató feltárulkozások hullámzásának ábrázolása viszont a rendező képzeletét nem tudta eléggé foglalkoztatni, így a játék elveszett a részletekben. Határozott rendezőelv nélküli magatartás- és viselkedésrajzokat kaptunk vázlatszerűen felskiccelve Csupán egyetlen alakításból lehetett érezni, hogy a színésznő nemcsak az alakítás lehetőségeit, hanem a dráma mögöttes jelentéstartalmait is érzi, s ez Kállai Ilona játéka volt Teleki Hanna alakjában. Egy tépett, zaklatott idegrendszer vibráló gesztusaiban érezni lehetett Kassai sorsának távoli visszfényeit Az anyát Lontay Margit játszotta, pepecselő, pipiskedő, tettető szerepjátszást érzékeltetett. Margittay Ági játszotta a második feleséget, Annyt. Indulatait, ürességét hangsúlyozta, de a jellem mélyebb rétegeit nem tudta érzékeltetni. Róza, a naiv vidéki asszonyszerepét Szabó Éva kapta, a szövegek, mozdulatok szép visszafogottságát érzékeltette. A díszlet- és jelmeztervező Kemenes Fanny. A díszlet alapos félreértés hiszen ez az otthon nem a hajdani öreg pincérnek, Kassai apjának az otthona, hanem Kassainak és Hannának is egykori lakása, s tőlük ez az ósdi, ingerlően ordenáré bútorkollekció, falfestés nyilvánvalóan idegen Illés Jenő özvegyek: Szabó Éva, Kállai Ilona, Margittay Ági és Lontay Margit .