Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-12-24 / 52. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió televízió KUCZKA PÉTER HETI JEGYZETE Szilárd alkotó Konok és szorgalmas néző vagyok. Az 50. műsorhéten keddtől vasárnapig öt óra után mindig benyomtam a gombot s mégsem találtam vizsgálódásra, kritikára érdemes produkciót. Ez így esetleg kihívóan hangzik, hiszen ha végigböngésszük a műsorfüzetet, úgy látjuk, hogy minden nap bőséges választékkal szolgált a televízió, láthattunk filmeket, szórakoztató műsorokat, tudományos ismeretterjesztő anyagot, új magyar tévéfilmet, kabarét, társasjátékot, sporteseményeket, elindult egy Balzac-regényből készült sorozat s a Bulgakov-drámából készített szovjet sorozat, s még nem is soroltam fel mindent. Mondanivaló tehát bőven akadhatna. Csakhogy.... A sorozatokról csak befejezésük után érdemes beszélni, a bemutatott filmekről (Mama meghalt, stop ..., John és Mary, A fekete raktár), jobb nem beszélni, az ismeretterjesztés nem adott alkalmat új mondandóra, az ismétlésekről már korábban mondtunk véleményt, a játékokról és a zenei szórakoztatásról úgyszintén. Maradt volna a Segítsetek! Segítsetek! című tévéfilm, de arról vagy nagyon keveset, vagy nagyon sokat kellett volna mondani. Választhattam volna különböző kibúvókat, elemezve például a bemondók stílusát, a híradók híranyagát, az iskolatelevíziót, vagy az esti mesét, levonva különböző fontos tanulságokat a látottakból. Eljuthattam volna valamelyik produkció mikroszkopikus vizsgálatához, ezt azonban későbbre tartogatom. Kényszer hatására cselekszem tehát, amikor nem az egyes számokról beszélek, hanem a hét egész anyagáról, arról a különös valamiről, amit a műsor szerkezetének nevezhetnénk, s amelyről a TV-Tükör tanúsága szerint most már a nézők is beszélnek. Nem szabad könnyelműen ítélnünk. A tarka felszín könnyen félrevezeti az embert s úgy járunk, mint gyermekkorunkban, amikor azt hittük, hogy a kuglóf legfontosabb része a mazsola. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a „műsorszerkesztés”, ha valóban így hívják, biztosan a legszebbet, legjobbat, legigazabbat akarja adni s biztosan megtesz mindent, hogy az előzetes elgondolások, a nézők igényei és a rendelkezésre álló anyag között kívánatos harmóniát teremtsen. Valami baj mégis lehet, mert ez a harmónia ritkán jön létre. Vagy az előzetes elgondolás (a koncepció) nem elég körültekintő, vagy a szerkesztők nem ismerik pontosan a nézők igényeit, vagy nem válogathatnak tetszésük szerint megfelelő, jó, színvonalas és tartalmas készletből. Valami átlagossal találkozunk s az átlagos rosszabb, mint az egyenetlen, a műsor szürke, nincsenek figyelemre méltó eseményei, igaz, hogy emlékezetes bukások sem színezik. Belső szeizmográfunkon egyenes vonalat érzünk futni, ritmustalan vonalat. Mintha a „műsorszerkesztés” arra vigyázna, hogy ne érjenek bennünket megrázkódtatások. Mi pedig éppen a megrázkódtatásokra, tehát az élményre — akár művészi, akár tudományos, akár politikai élményre — vágyakozunk. A műsorszerkezet vizsgálatánál figyelembe kell vennünk egy alapvető diszszonanciát -pontosabban szólva egy alapvető kettősséget. A műsor egészében ugyanis észrevehetünk „ismétlődő” és — jobb szó híján így nevezem — „nem ismétlődő” anyagokat. De nevezhetjük őket „állandó”nak, vagy „nem állandónak’- nak is. Az előbbihez tartozik például a híradó, a műsorközlés, a pontos idő, a tévétorna stb., stb., az utóbbihoz a filmeket, drámákat, sporteseményeket, stb. stb. sorolhatjuk. Hadd tegyem hozzá a pontosság kedvéért, hogy a „nem ismétlődő”, vagy „nem állandó” típusú anyagok könynyen átalakíthatók ismétlődőkké és állandókká. Azt hiszem, hogy a televízió műsorszerkesztése nálunk is, mint mindenütt a világon arra törekszik, hogy szaporítsa a periodikusan és ciklikusan visszatérő műsorokat s ezt — feltehetően — nemcsak lustaságból teszi, hanem azokért az előnyökért, amelyeket az efféle ismétlődés nyújt, ugyanis a ciklikusság a műsornak határozott rrt eletnek must ad s ez a nézőt ugyanúgy megnyugtatja, mint megszokott napilapjának állandóan visszatérő, rovatai. Ezek az „állandó” műsorok kemény vázat alkotnak, amolyan betonszerkezetet, amelynek köreiben elhelyezhetők az épület falai, ablakai, lépcsői, liftjei. Házat építeni manapság ilyen szerkezet nélkül nem nagyon lehet. De más az építkezés és más a műsorszerkesztés. Ha a műsorszerkesztés enged a visszatérő, ismétlődő anyagok vonzásának, akkor eljutunk odáig, hogy uralkodóvá válik a szerkezet, a ritmus átcsap önmaga ellentétébe, a műsor kiszámítható, minden részletében előre látható, tehát unalmas lesz. Hiszen az ember állandóan igényli az újszerűséget, a változást, vagy ha úgy tetszik, a ritmus megzökkenését, a mozdulatlan egyensúly helyett a dinamikus egyensúlyt. Szívesebben nézzük a billegő kötéltáncost, mint a földön heverő kődarabot. De nem engedhet a műsorszerkesztés a „nem ismétlődő" műsorok vonzásának sem, nem engedheti, hogy azok kerüljenek túlsúlyba. Az állandó újdonság végül állandó ismétlődéssé válik, s ugyanolyan unalmas lesz a kiszámíthatatlanság, mint a kiszámíthatóság. Az „összhangzó értelem" azt kívánja, hogy legyenek szilárd szerkezeti elemei a műsornak, de velük egyensúlyban, vagy dinamikus egyensúlyban, ott legyenek az újszerű, a meglepetést, az élményt okozó elemek. Mindez természetesen megjelenik a műsorok finomszerkezetében is. Elengedhetetlennek látszik, hogy a visszatérő műsorok önmagukon belül is adjanak valami újszerűt, de érvényes ez a „nem ismétlődő” anyagokra is, csak megfordítva. Itt azonban tartalmi elemzésekbe kellene kezdenünk, bemutatva és bizonyítva állításunk igazságát, illetve azt, hogy miért válik egy-egy hét műsoregyüttese elviselhetetlenül lapossá és érdektelenné, illetve izgalmassá és érdekessé. Nem mondható tehát egyszerűnek a műsorszerkesztés feladata ott a Szabadság tér 17-ben és ezt elismerve mégis gyengének kell tartanunk az elmúlt néhány hetet, talán azért, mert a visszatérő műsorok elnyomták a többit, a szerkezet mozgása gépiessé vált. A műsorszerkesztés tudatosságát, előretekintését hiányolom tehát leginkább. A készülő ünnepi műsorok, amelyekről technikai okok miatt csak januárban beszélhetünk, bizonyára alkalmat adnak arra, hogy gondjainkra visszatérjek. És ha befejezésül azt mondom, hogy az 50. héten legjobban az esti mesét, a tévétornát, és a műsorismertetést élveztem, akkor ezt nem szükséges egyértelmű dicséretnek, a műsorszerkesztést illető elismerésnek tekinteni. SEGÍTSETEK, SEGÍTSETEK! A dokumentumjáték női főszereplője Carla Romanelli (Fotó: Paxion Beatrix)