Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1977-12-24 / 52. szám

TELEVÍZIÓ televízió televízió televízió KUCZKA PÉTER HETI JEGYZETE Szilárd alkotó K­onok és szorgalmas né­ző vagyok. Az 50. mű­sorhéten keddtől vasárna­pig öt óra után mindig benyomtam a gombot s mégsem találtam vizsgáló­dásra, kritikára érdemes produkciót. Ez így esetleg kihívóan hangzik, hiszen ha végigböngésszük a mű­sorfüzetet, úgy látjuk, hogy minden nap bőséges választékkal szolgált a te­levízió, láthattunk filme­ket, szórakoztató műsoro­kat, tudományos ismeret­­terjesztő anyagot, új ma­gyar tévéfilmet, kabarét, társasjátékot, sportesemé­nyeket, elindult egy Bal­­zac-regényből készült soro­zat s a Bulgakov-drámából készített szovjet sorozat, s még nem is soroltam fel mindent. Mondanivaló te­hát bőven akadhatna. Csakhogy.... A sorozatokról csak be­fejezésük után érdemes be­szélni, a bemutatott fil­mekről (Mama meghalt, stop ..., John és Mary, A fekete raktár), jobb nem beszélni, az ismeretterjesz­tés nem adott alkalmat új mondandóra, az ismétlé­sekről már korábban mondtunk véleményt, a játékokról és a zenei szó­rakoztatásról úgyszintén. Maradt volna a Segítsetek! Segítsetek! című tévéfilm, de arról vagy nagyon ke­veset, vagy nagyon sokat kellett volna mondani. Vá­laszthattam volna külön­böző kibúvókat, elemezve például a bemondók stílu­sát, a híradók híranyagát, az iskolatelevíziót, vagy az esti mesét, levonva külön­böző fontos tanulságokat a látottakból. Eljuthattam volna valamelyik produk­ció mikroszkopikus vizsgá­latához, ezt azonban ké­sőbbre tartogatom. Kényszer hatására cse­lekszem tehát, amikor nem az egyes számokról beszé­lek, hanem a hét egész anyagáról, arról a különös valamiről, amit a műsor szerkezetének nevezhet­nénk, s amelyről a TV-Tü­­kör tanúsága szerint most már a nézők is beszélnek. N­em szabad könnyel­műen ítélnünk. A tar­ka felszín könnyen félre­vezeti az embert s úgy já­runk, mint gyermekkorunk­ban, amikor azt hittük, hogy a kuglóf legfontosabb része a mazsola. Figyelem­be kell vennünk azt is, hogy a „műsorszerkesztés”, ha valóban így hívják, biz­tosan a legszebbet, legjob­bat, legigazabbat akarja adni s biztosan megtesz mindent, hogy az előzetes elgondolások, a nézők igé­nyei és a rendelkezésre álló anyag között kívánatos har­móniát teremtsen. Valami baj mégis lehet, mert ez a harmónia ritkán jön létre. Vagy az előzetes elgondolás (a koncepció) nem elég körültekintő, vagy a szerkesztők nem ismerik pontosan a nézők igényeit, vagy nem válogathatnak tetszésük szerint megfelelő, jó, színvonalas és tartalmas készletből. Valami átlagos­sal találkozunk s az átlagos rosszabb, mint az egyenet­len, a műsor szürke, nin­csenek figyelemre méltó eseményei, igaz, hogy emlé­kezetes bukások sem szí­nezik. Belső szeizmográfun­kon egyenes vonalat érzünk futni, ritmustalan vonalat. Mintha a „műsorszerkesz­tés” arra vigyázna, hogy ne érjenek bennünket megráz­kódtatások. Mi pedig éppen a megrázkódtatásokra, te­hát az élményre — akár művészi, akár tudományos, akár politikai élményre — vágyakozunk. A műsorszerkezet vizsgá­latánál figyelembe kell vennünk egy alapvető disz­­szonanciát­ -­­pontosabban szólva egy alapvető kettős­­séget. A műsor egészében­ ugyanis észrevehetünk „is­métlődő” és — jobb szó hí­ján így nevezem — „nem ismétlődő” anyagokat. De nevezhetjük őket „állandó”­­nak, vagy „nem állandó­nak’­- nak is. Az előbbihez tartozik például a híradó, a műsorközlés, a pontos idő, a tévétorna stb., stb., az utóbbihoz a filmeket, drá­mákat, sporteseményeket, stb. stb. sorolhatjuk. Hadd tegyem hozzá a pontosság kedvéért, hogy a „nem is­métlődő”, vagy „nem állan­dó” típusú anyagok köny­­nyen átalakíthatók ismétlő­dőkké és állandókká. A­zt hiszem, hogy a tele­vízió műsorszerkeszté­se nálunk is, mint minde­nütt a világon arra törek­szik, hogy szaporítsa a pe­riodikusan és ciklikusan visszatérő műsorokat s ezt — feltehetően — nemcsak lustaságból teszi, hanem azokért az előnyökért, ame­lyeket az­ efféle ismétlődés nyújt, ugyanis a ciklikusság a műsornak határozott rrt­ eletnek must ad s ez a nézőt ugyan­úgy megnyugtatja, mint megszokott napilapjának állandóan visszatérő, rova­tai. Ezek az „állandó” mű­sorok kemény vázat alkot­nak, amolyan betonszerke­zetet, amelynek köreiben elhelyezhetők az épület fa­lai, ablakai, lépcsői, liftjei. Házat építeni manapság ilyen szerkezet nélkül nem nagyon lehet. De más az építkezés és más a műsor­­szerkesztés. Ha a műsor­­szerkesztés enged a vissza­térő, ismétlődő anyagok vonzásának, akkor eljutunk odáig, hogy uralkodóvá vá­lik a szerkezet, a ritmus át­csap önmaga ellentétébe, a műsor kiszámítható, min­den részletében előre lát­ható, tehát unalmas lesz. Hiszen az ember állandóan igényli az újszerűséget, a változást, vagy ha úgy tet­szik, a ritmus megzökkené­­sét, a mozdulatlan egyen­súly helyett a dinamikus egyensúlyt. Szívesebben nézzük a billegő kötéltán­cost, mint a földön heverő kődarabot. De nem engedhet a mű­sorszerkesztés a „nem is­métlődő" műsorok vonzásá­nak sem, nem engedheti, hogy azok kerüljenek túl­súlyba. Az állandó újdonság végül állandó ismétlődéssé válik, s ugyanolyan unal­mas lesz a kiszámíthatat­lanság, mint a kiszámítha­tóság. Az „összhangzó érte­lem" azt kívánja, hogy le­gyenek szilárd szerkezeti elemei a műsornak, de ve­lük egyensúlyban, vagy di­namikus egyensúlyban, ott legyenek az újszerű, a meg­lepetést, az élményt okozó elemek. Mindez természetesen megjelenik a műsorok fi­nomszerkezetében is. Elen­gedhetetlennek látszik, hogy a visszatérő műsorok ön­­magukon belül is adjanak valami újszerűt, de érvé­nyes ez a „nem ismétlődő” anyagokra is, csak megfor­dítva. Itt azonban tartalmi elemzésekbe kellene kezde­nünk, bemutatva és bizo­nyítva állításunk igazságát, illetve azt, hogy miért vá­lik egy-egy hét műsor­együttese elviselhetetlenül lapossá és érdektelenné, il­letve izgalmassá és érde­kessé. N­em mondható tehát egy­szerűnek a műsorszer­kesztés feladata ott a Sza­badság tér 17-ben és ezt el­ismerve mégis gyengének kell tartanunk az elmúlt né­hány hetet, talán azért, mert a visszatérő műsorok elnyomták a többit, a szer­kezet mozgása gépiessé vált. A műsorszerkesztés tuda­tosságát, előretekintését hiá­nyolom tehát leginkább. A készülő ünnepi műsorok, amelyekről technikai okok miatt csak januárban be­szélhetünk, bizonyára al­kalmat adnak arra, hogy gondjainkra visszatérjek. És ha befejezésül azt mondom, hogy az 50. héten legjob­ban az esti mesét, a tévé­tornát, és a műsorismerte­tést élveztem, akkor ezt nem szükséges egyértelmű di­cséretnek, a műsorszerkesz­tést illető elismerésnek te­kinteni. SEGÍTSETEK, SEGÍTSETEK! A dokumentumjáték női főszereplője Carla Romanelli (Fotó: Paxion Beatrix)

Next