Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-10-08 / 41. szám
ÚJ FILMEK A MOZIK MŰSORÁN Erkölcsvizsgálati eljárások A csókolózó Ámor és Psziché képe hint édes hangulatpermetet az örömtanya forgalmára, jelezve, hogy itt az érzelmi kultúrára, a dekorációs körítésre is adnak. Akinek otthon a hitvesi ágya felett szentkép vagy házi áldás függ, az itt se legyen kénytelen nélkülözni a lelkiismeretoltalmazóan letekintő mitológiát. Akinek azonban sietős a dolga, mert mondjuk indul a vonata, az minden hangulati keretjáték nélkül is megkaphatja a lényeget. Ha a vendég fizet, maga szabhatja meg a kalandra kimért idejét is. Erről a tényről már a legelején félreérthetetlen helyzetképet ad az Egy erkölcsös éjszaka című új magyar film. Mindez a nézőt viszont ahhoz a felismeréshez segíti, hogy a filmben megelevenített ház látogatóihoz képest előnytelen pozícióban van, hiszen a moziban az élmény időtartamával nem maga rendelkezik, hanem a film alkotógárdája. Makk Károly a tőle megszokott és a legjobb rendezői teljesítményeinek láttán mindig megcsodált művészi gonddal készítette el Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellájának alapötletéből Bacsó Péter és Örkény István forgatókönyvírói közreműködésével, Tóth János operatőrrel — a Szerelem és a Macskajáték után — ez alkalommal is szoros alkotói szövetségben ezt a produkciót. Hogy Hunyady Sándor műveiből — szabadjon a főcím szóhasználatával élnem — „alapötletet” meríteni nem tartozik a legrosszabb filmgyári alapötletek közé, már bizonyított tény: bátran lehet a húsz év előtti, s immár klasszikus értékű és szépségű Bakaruhában-ra hivatkozni. Egymagában mégsem biztos tipp. Gondolom, nem elég csupán a hozzáillő derokatív kulisszákkal benépesíteni és körülbástyázni Hunyady Sándor sokszor egészükben is éppen csak alapötletnyi novelláit; ehhez életet kell beengedni a könyv sorai közé. Másképp szólva az átvett szöveget a film módján kell életessé tenni. Ahogyan a Bakaruhában átültetésénél történt. Ezúttal azonban Makk Károly — noha tudtommal színházban még nem rendezett — elsődlegesen színpadszerű eszközökkel élt. De hát ez önmagában még nem baj. Miért lenne a színpadszerű gondolkodás hátrább helyezendő a filmszerű gondolkodásnál, kiváltképp, ha ebből még az a koncepció is kiolvasható, hogy kövessük szemmel a bordélyházi életformát, amely a teátrális színjátszás ezer elemét hordozza. Persze inkább sajnálni vagy éppen kigúnyolni való, tehát mindenképpen rossz értelemben. Ebben a miliőben a talmi vonások kerülnek fölül, mint a lányok fáradt arcán a vastag és rikító festékrétegek. Ez egy preparált világ, mellékösvény a társadalom térképén, mocsári rezervátum gyönyörűségesen kipingálva, ámbár itt-ott már kissé kopottasan. Itt a filmesek sem tárhatják túl szélesre az ablakokat, mert akkor kiszalad a műintézetből a bujaság fülledt levegője. A felsorolt szempontokat tekintve Vayer Tamás díszlettervező rendkívül pontos és jellemző munkát végzett és Csengey Emőke kosztümtervező ruháinak még a dús redőzeteiben is megbújik a századelő vidéki korlevegője. Tóth János kamerájának olykor egyenesen Toulouse-Lautrec-i látomásai támadtak, azonfelül mindvégig kedvére élt miniatürizáló és cizelláló — még azt is hozzátehetem: finoman archaizáló — képfestő hajlamának és nem utolsósorban felfedezte, hogy milyen szépséges mélylila—ibolyaszín gomolygással oldódik a hipermangán a lavórban. Tehát a széplelkűség és közönségesség egész színskálája felvonul a filmi látványban, ahogyan a lányok is, mint a szerelemvásár portékái és mint sorsok és jellemek hordozói, testileg-lelkileg igen megnéznivalóan vesznek részt a kaleidoszkópban. A színészi alakítások is ebben a kétarcúságban fogantak, többségükben kiválóan, és még a hangi hatások is táplálják ezt a kontrasztszerűséget, a lágy lírai dallamok éppúgy helyet kapnak ebben az összképben és összhangzásban, mint a nyers nyerítésszerű röhögések. Bordélyházat bordélyházszerűtlenül ábrázolni természetesen lehetetlen, csak épp a nézőnek olyasféle kétsége, kérdése támad, hogy mit keres itt a banális közhelyeknek ebben az ősi fellegvárában ilyen felfedező szenvedély Bella szerepében. Carla Romanelli (Fotó: Markovits Ferenc) belépés, a „doktor úr": Cserhalmi György 14