Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-07-16 / 29. szám
-BEMUTATJUK—________ Dunai Tamást Kedvelt osztálytársa ezt tanácsolta: „Jó színész lehetnél, de hagyd otthon az agyadat." Sokat töprengett ezen Dunai Tamás. Jean-Louis Barrault-ot tartja példaképének, a színész emlékiratait olvasta franciában, címe: Souvenirs pour le demain. (,,Soha nem láthattam egy filmjét se. Van-e »hasonlóságunk«?”) Felelnék rá, a Szerelmek városa, pontosabban a Les enfants du Paradis című filmben Barrault igazi Pierrot szerepet játszott, amolyan szomorú bohócot, aki az életben a pofonokat nem adja, hanem kapja. („Nagyon szeretem még Vekerdi Tamás könyvét Zeámi mesterről, a XIII. században élt híres színészről. Zeámi azt tanácsolta, hogy az agy tekintsen a legmagasabb régiókba, de ugyanakkor a színész lába tapossa az élet legmélyebb örvényeit. Hozzáfűzöm: egyik japán színésztől, amikor Párizsban járt, megkérdezték, min dolgozik. Felelete: szeretné tökéletesíteni a két gesztus közötti csendet.”) Dunai Tamás az ösztön és intellektus között keresi a színészet eredőjét. A huszonnyolc éves, mohácsi illetőségű, nyurga fiatalembernek fogalma nem volt arról, hogy színész akar lenni. A muzsikusi pályát választotta volna, pontosabban a klarinétot. Édesapja a városi fúvószenekar tagja, őt Gász Mihály tanította kottaolvasásra. S de nagy öröm május elsején felvonulni, kék tányérsapkában a második sorban klarinétozni, míg édesapja a sorok végén fújta a pozarit.„Megindult az iskolai irodalmi színjátszó csoport, Ica néni irodalmi öszszeállításokra készült velünk, és ami a legfontosabb, megtanított a magyar mondatdallamra, a jelző és jelzett szó helyes viszonyára. Eszem ágában nem volt a főiskolára jelentkezni, hatezres volt a túljelentkezés, de szerettem a magyart és a franciát, s így vettek fel a szegedi egyetemre — előfelvételiek Közbe jött a tizenegy hónapos katonaság, azt mondják, az ilyen kurtított zupa ma már csak az örömkatonáknak jár. Száznyolcvanhat centiméteres, colos termetemre tekintettel a sor végén a golyószórót kaptam meg -játékszerül«. Csakhamar sikerült javaslatot tennem egy katonai ifjúsági zenekarra. Tervemet elfogadták, s mondjuk így hangzott egy tréfás napiparancs: -Dunai honvéd, irány a szakszefon, lépést ne tarts, indulj!« Az egyetemen aztán rögtön a színjátszó lehetőségek felől érdeklődtem, s szerencsémre ekkor szervezte meg Paál István híressé vált egyetemi színpadát. Először a Piknik a csatatéren című abszurdban kötögető katonát játszottam, aki lázasan mormolja: egy sima, egy fordított. Később nagy örömömre megkaptam Déry Tibor Óriás csecsemő című művében a főszerepet. Sikert arattunk, szerepeltünk Veszprémben az Egyetemi Színpadon, ám igazi színházban soha. Nekem olyan emberek kézfogása jutott osztályrészül, mint Lukács György, Illyés Gyula, Flóra és természetesen Déry Tibor, aki társulatunkat tamáshegyi villájába is meghívta.”) Aztán megszólal egy csoporttársi hang az egyetemről: „öreg harcsa, utolsó éved, hogy jelentkezz a Színművészeti Főiskolára, nehogy azt mondd később, meg sem mertem próbálni." („Egy különös Ki mit tud? kaland élénkíti a fellépést. Radnótiösszeállítással indultunk, én a Hetedik eclogát mondtam, elnök Szinetár Miklós. A tévé büféjében találkoztunk, s Szinetár féltréfásan odaszólt: -Álművészet! Hess!«”) Dunai azt hívén, Szinetár már távozott, így felelt vissza: „Ha ezeknek Rúzsa Sándor kell...” De Szinetár meghallotta, mint későbbi osztályfőnöke, állandóan emlegette: Ez az a fiú, akivel úgy ismerkedtem meg, hogy... A felvételi vizsgán Várkonyi Zoltán újra és újra elmondatta vele József Attila Születésnapomra című versét. „Most mondja úgy, hogy élvezi a rímjátékokat.” „Most lássam a kávéházi hátteret, s az asztal szegletét.” „Most úgy, hogy inkább akar tanár lenni, mint író, így a Horger Antal nevet is sokkal tiszteletteljesebben kell kiejteni.” Szinetár Miklós a tanulmányok kezdetén rögtön kiábrándítja az idealistákat. „Gyerekek, ez a pálya nem olyan könnyű, csillogó, felszínes. Mutatkozzunk be. Ja, magát már ismerem ...” Nemsokára ráosztja az Oliver című angol musicalből Fagin tolvajvezér szerepét. Pedagógiai céllal a Cseresznyéskert Lopahinját. („A kérges kezét nem találtam meg, ezzel most is elégedetlen vagyok.”) Játssza Asztrovot A kopasz énekesnő Mr. Schmith-jét, s ezalatt a Madách Színházban már Bessenyei fia. A hetvenes években, az Egy szerelem három éjszakájában Menyhárt három király. Boldog, hogy Révész szerepét is alakíthatta az Ingeborgban. A vizsgán „lábdobogó” sikerrel alakítja Schultz urat a Kabaréban.„Szinetár kérte, jóindulatúra vegyem, mosolygósra, ez az ember semmit nem ért meg abból, mi folyik körülötte. Én jóindulatúan, mosolyogósan játszottam, de azért úgy, hogy mindent megért. Barna csíkos ruhát kértem, leheletnyivel rövidebb nadrágot, nem bohócosat, inkább jelezni, hogy nincs pénz minden évben újat vásárolni. Mellényt hordtam, hogy tartása legyen ennek a takaros kis öregúrnak, megtanultam csokornyakkendőt kötni, így az öltözéskor megkezdődhetett már az átváltozás.”) A Lóvá tett lovagokban Záskó rendőr szerepében a színpadi arányérzéket tanulja, most pedig Szentendrén a Tévedések vígjátékában Csipkedit alakítja, aki tanár volt, ám most már tenyérjós és varázsló. Búcsúként ismét Füst Milánról beszél, szenvedélyesen szereti a memoárokat, a riporternek szabálytalanul eszébe jutnak Milán bácsinak az ELTE tornatermében tartott órái, ahová a középiskolások is bejuthattak. Szigorúan megkérdezte: „melyik a magyar metrikus versirodalomban tévesen használt és egyik legszebb ó betű?” Az idősebbek nyakukat húzták be, a fiatalok felrohantak a bordásfalra, mert Milán bácsi argumentumus botját is Sűrűn használta. Végül ő felelt diadalmasan Berzsenyi szavaival: „Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér / csak titkon érző lelke óhajtva sejt.” Dunai türelmesen hallgatja az emlékezés-áradatot, aztán egyszerűen folytatja. Engem most egy másik gondolat foglalkoztat, szintén Milán bácsié: „Az örömért mindenképpen meg kell fizetni, jobb előre, munkával.” De milyen jó, hogy a teljességre törekvő filozofikus bohóc nem hagyta otthon az agyát. Nagy Judit Kádár Kata felv. 13