Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-27 / 21. szám
vezném ezeket az elragadóan szép képsorokat, melyeknek valósághitele és néprajzi gazdagsága mesei tisztasággal párosul, anélkül, hogy valamiféle idealizáló népiességgé változna. A film háromórás időtartamú és ez a szokatlan terjedelem kétségkívül fárasztó, ám azt hiszem, a fáradságért bőségesen kárpótolnak erényei. Olmi műve azoknak a ritka filmeknek sorába tartozik, amelyeknek értékét az idő egyre növeli bennünk. Néhány nap alatt két olyan film is szerepelt a versenyben — bizonyára csak a véletlen műveként —, amelynek főszereplői „pályakezdő” és nyomban lebukó amerikai kábítószercsempészek. A téma rokonságán túl azonban semmi sem közös ebben a két filmben. Az angol Alan Parker Éjféli expressze — egy amerikai diák szenvedései a török börtönben — felháborítóan egyoldalú. A civilizált nyugati fehér ember, aki ez esetben történetesen egy kábítószercsempész úri fiú, morális fölényét prédikálja az ázsiai alfaemberek, vagy ahogy a filmben ki is mondják: „disznók” felett. Bár a film valóságos történeten alapul, és a fesztiválon meg is jelent az a William Hayes, akivel az ügy megesett — hamisan megnövelt filmes kalandok sorozata jelenik meg a vásznon, kétségtelen szakmai ügyességgel, dinamikus előadásban. A másik hasonló indítású film az amerikai Ki állítja meg az esőt — melyet az ugyancsak angol Karel Reis rendezett — nem kevésbé mozgalmas és cselekményes, viszont igencsak elgondolkodtató és felkavaró. Az emberi értékrendje ennek a filmnek is meglehetősen fejreállított. A mozimese hajdani törvényszerűségével szemben, ahol a dió harcolt a rossz ellen, itt a törvény a rossz. Az FBI ügynökei módszereikben a legrosszabb gengszterekkel vetekszenek és így rokonszenvünk az indítékaiban aligha menthető heroincsempészek oldalára állít. E morális egyensúly megbillenésének háttereként a film pontosan felrajzolja a vietnami háború lelket mérgező hatását. Nehezen elviselhető világot ábrázol Karel Reis. És mitőlünk talán meg sem ítélhető, milyen hitellel teszi ezt meg. Ám hogy filmje — amely a klasszikus westernek és bűnügyi filmek elemeit modernizálja — leköt és elgondolkoztat, azt bízvást elmondhatom. Kevesebb elismerő szót ejthetek a francia Claude Chabrol filmjéről, a Violette Noziére-ről. Ez is bűnügyi történet és szintén valóságos eseményen alapszik. A címszereplő egy kispolgári család 18 esztendős sarja, kettős életet él. Nappal nagyvilági dáma — már ahogy ő képzeli. Esténként szüleinek szorgos leánykája. A kettős élet nyugalmát azonban több esemény zavarja meg. Az egyik: kiderül, hogy a leánykának vérbaja van. A másik: szerelem egy ifjú joghallgató iránt, aki elszedi a lány minden — többnyire lopott — pénzét, majd otthagyja. Ez adja meg a döntő lökést Violette-nek arra az elhatározásra, hogy megmérgezze szüleit. A vállalkozás csak féleredményt hoz, a mama túléli a dolgot és leánya legádázabb vádlója lesz ... Chabrol több-kevesebb sikerrel idézi fel a 30-as évek stílusát, de adós marad azzal, hogy miért vált ebből a bűnügyből nemzeti esemény a maga idejében. Három versenyfilmmel vagyok még adós. Tisztességgel bevallom: ezek közül az egyiket, a japán Nagisha Oshima A szenvedélyek birodalma című művét nem láttam. Kollégáim egybehangzó véleménye szerint szerencsém volt. Megnéztem viszont a hivatalos program két NSZK-beli filmjét és azt hiszem ez elegendő penitencia volt az előbbi mulasztásért. R. W. Fassbinder, korunknak minden bizonnyal legszorgalmasabb filmrendezője 9 éves pályafutása alatt 30 játékfilmet rendezett, ezeknek többségét maga is írta és gyakran a főszerepét is eljátszotta. Mostani munkájával, amelynek címe A kétségbeesés, a kitűnő munkatársak — köztük Tom Stoppard, a forgatókönyvíró és a szereplők sorában Dirk Bogarde, Andrea Ferreol, Bernhard Wicki — tehetsége, paradoxon módon csak arra szolgál, hogy hangsúlyozza a rendező tehetségtelenségét. Nem sokkal több örömmel szolgált a drámaíróként oly hírneves Peter Handke filmrendezői bemutatkozása. A balkezes asszony című műve szaglik a modoros ürességtől, a titokzatosan mélyértelmű semmitmondástól. Hát egyelőre ennyit, de remélem, lesz még alkalmam beszámolni néhány olyan vonzóan emberi, kedves és megragadó filmről, amelyek nem a versenyprogram keretében kerültek bemutatásra. Bán Róbert A fesztivál előcsarnokában. Előtérben Romy Schneider férjével, Daniel Biasinivel ÉJFÉLI EXPRESSZ. Angol versenyfilm. Középen a főszereplő: Randy Quaid