Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1978-06-17 / 24. szám

TELEVÍZIÓ ——TELEVÍZIÓ ■ TELEVÍZIÓ PORTRÉFILM KALMÁR MAGDÁRÓL Éneklés sokoldalúan H­atv­anperces színes portréf­ilm készül Kal­már Magdáról Melis György és Berkes János közreműködésével. Az ope­raénekesnővel pályafutásá­ról, életéről Antal Imre beszélget. Barta László díszletter­vező a trükk és a valós díszletek kombinációjából ötvözi össze a helyszíneket. — Kalmár Magda kriti­kus szemmel tudja nézni a saját munkáját is — mondja Csenterics Ágnes rendező. — Az én instruk­cióimhoz nemcsak „hozzá­tesz” a játékával, hanem ötleteivel is segíti a felvé­telt. — A forgatás előtt sem­mit sem beszéltünk meg a rendezővel — folytat­ja Kal­már Magda. — Bíztunk egymás ötleteiben, s a fel­vétel napján improvizáltuk a műsort. A zenei felvéte­lek Medveczky Ádám és Borbély Gyula vezényleté­vel javarészt a Rádióban készültek el, de csak a több szereplős jelenetek­nél.­­A „rátátogásnak”, vagyis a play backnek sok ellensége van, pedig ez az énekeseknek is jobb, meg a rendezőnek is. Az éne­kesnek azért, mert jobban tud koncentrálni a sze­replésre, s nem kell a fi­gyelmét a hangképzésre összpontosítania. Persze, nem szabad hogy észreve­hető legyen az a külön hangrögzítés. — Miért esett a válasz­tása Norinára, Mimire és portréműsorának többi ope­rahősnőjére? — Valamennyi szerep, amelyet itt előadhatok, egyformán kedves nekem. Közülük a Don Pasquale Norinája azonban szív­ügyem: ezzel vettek fel az Opera társulatába. A Bo­hémélet Mimijét még so­hasem énekeltem, így idáig szerepálom volt csupán. A Lakmé csengettyűáriája köztudomásúan az egyik legnehezebb koloratúrszop­­rán ária. Rendkívül igé­nyes s áriának meglehető­sen hosszú, nyolcperces. Ezért az énekesek pódiu­mon ritkán vállalkoznak az eléneklésére. Mi is ku­riózumnak választottuk. Nemcsak nekem, a rende­zőnek is nagy próba volt, hiszen néhány percbe sű­rítve kellett kifejezni azt, amiről ez az egzotikus kör­nyezetben játszódó opera szól. Örülök, hogy eléne­kelhettem azt a Liszt-dalt amely nem annyira ismert, mint egyik zongoraváltoza­ta, a Szerelmi álmok. Ezen­kívül a Figaro házasságából és A mosoly országa című operettből is előadok rész­leteket. S mindezt a pályám csúcsán, egy műsor kereté­ben, s még fiatalon játszha­­tom el. Hálás vagyok érte a Televíziónak. — Nem jelentett na­gyobb megterhelést az, hogy egymás után több műfajban lép fel? — Én nem az operát, ha­nem a zenét szeretem. S ebben a tekintetben sokat köszönhetek Balassa Ist­­vánné énektanárnőnek, aki a mai napig is foglalkozik velem. Amikor eldöntöt­tem, hogy erre a pályára lépek, vagyis, hogy opera­énekes leszek, nem akar­tam az összes többi énekes szereppel szakítani. Sok vád ért egy időben, hogy miért énekelek operettet, meg magyar nótát is az opera mellett. De nekem minden egyes külön sze­replés érdekes kiruccanást jelent. Az opera iránti sze­­retetemet kielégítem a színházban, s amire vágyó­dom, azt kielégítem azzal, amire másutt kapok lehe­tőséget. Sajnos, a portré­műsorba a magyar nóta már nek­i fért bele. — Véleménye szerint az operaénekest magasabbra értékelik-e, mint más éne­kest? — Attól, hogy valaki operaénekes, még nem biz­tos, hogy úgy tud énekelni, ahogyan az operettet vagy ahogyan a magyar nótát kell. Az opera az egyetlen olyan műfaj, amely a zenés műfajon belül egy bizo­nyos, jó értelmű modoros­ságot elbír. Véleményem szerint sem az oratórium, sem a dal nem viseli el azt az álpátoszt, amivel az opera gyakran él. Soha sem szoktam tükör előtt begyakorolni a szerepei­met. Szükségét érzem an­nak, hogy az opera színpa­dán is az improvizáló ké­pességemet meg tudjam tartani. Ezért ruccanok át időnként más műfajokba, s nem pedig azért, hogy az egyes műfajok jeles művé­szeivel versenyezzek. Ma­gamért teszem, hogy mint operaénekes is friss ma­radjak a közönség előtt. — A férje, Mersei Mik­lós szintén operaénekes, de nem szerepel a portré­­műsorban. Mi az oka en­nek? — Mind a ketten úgy éreztük, hogy elegendő, ha a színpadon szerepelünk együtt. A négyéves kis­fiamról is mindössze pár mondatot szólok, pedig gondolhatják, hogy szíve­sen beszéltem volna róla többet. De a nagy nyilvá­nosság előtt nem szeretem a családi összejöveteleket. Sz. E. „A Bohémélet Mimijét még sohasem énekeltem, így idá­ig szerepálom volt csupán.” Figaro házassága. Almaviva gróf és Susanna (Melis György és Kalmár Magda) jelenetét állítja be Csenterics Ágnes rendező (Fotó: Matz Károly)

Next