FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-15 / 28. szám
tösen együgyű, de kétségkívül „zsöllyeorientált” motívummal, egy szerencsétlen újságíró küzdelmeivel, miket egy Abba-interjú ügyében folytat. A film így kifejezetten szórakoztató. A zene a Led Zeppelinéhez képest retrográd, ezt elismerem, ezzel szemben nekem sokkal jobban tetszik. Mi a titkuk, mitől hállnak így ránk? — ezt kérdezgeti filmbeli újságíró barátunk a derék ausztráloktól, de kérdésére most én is szívesen megfelelek. Számomra a képlékenység és a megőrzés egészen különös egybefonódása az érdekes ebben a slágerzenében. Az, hogy minden számuk egyforma és ugyanakkor egészen más. El nem tudom képzelni, hogy ezt hogyan csinálják. Gondolom, minden valamire való rockzenekar alapvető konfliktusa: megőrizni a már bevált elemeket, ugyanakkor mindig frissnek maradni a változtatásra. (Megjegyzem, ez nem csak a rockzenészeik konfliktusa.) A Led Zeppelin évek óta nem tudja megoldani ezt a problémát (ők igényesek, de egyformák) , az Abba viszont még mindig tartja magát: újra meg újra előállnak valami megújított régiséggel. Az ausztrálok az enyémnél jóval egyszerűbb, de sokkal találóbb válaszokat adnak a riporter kérdésére. Ilyeneket: „Mert olyan jó a ritmusuk, és azonkívül dallamuk is van.” „Mert olyan helyesek.” „A nagypapa is el bírja énekelni, meg az unoka is.” „Mert nem rázzák magukat.” „Mert olyan tiszták.” Tiszták. Igen, ez nagyon pontos válasz. Tiszta ritmusképlet, tiszta, népdalszerűen egyszerű dallam, tiszta (torzítatlan) hangszerelés, tiszta (kristálytiszta!) énekhangok, tiszta (derűs) arcok, tiszta hajak, tiszta ruhák. Ilyen a film is: tiszta. Olyan áttetsző a koncerthangfelvétel, hogy az elején play-backre gyanakodtam. Olyan pontosan exponálják ki az operatőrök a színpad kemény, színes fényeit, mintha legalábbis laposra világított stúdiókörülmények közt dolgoznának. És a rendező ,,látomásai” is kellemesek, hangulatosak: fák, füvek, lovak, madarak, tenger. Ellenfény, lágyító szűrő. S hogy a sztori is révbe jut-e, vajon elkészül-e a várva várt interjú? — azt nem mondom meg, de gondolom, nem érdemes találgatni. Egy biztos: utána senkinek sem lesz kedve, hogy fölszabaduló indulatok közt az utcán rohangáljon. Tihanyi Sándor eeMirrTJUK Németh Nórát /a fiatal nyírfát juttatta eszembe. Németh Nóra, amint sudár tartással vajszínű ruhájára omló sötét hajával az Ódry Színpad Kalevala vizsgaelőadásán Ajno szerepében megjelent. „Tiszta kis szűz Ajno maga a fiatal Jokahajem húga / sírni kezd igen nagy búban sír napestig, másnap újra sírva sír a hidrástelen sír keserve nagy voltában — ő szívének búsultában.” („Ezek a leíró sorok jutnak először eszembe — vall egykori szerepéről a színésznő. — Kazimir Károly kívánsága szerint egyre kellett vigyáznom, a leírt szöveg szépségére, és az epikai és drámai részek előadásmódjának egységére.”) Az iskolában sok érdekes tapasztalatot gyűjthet egy pszichológiát kedvelő pedagógus, ha megfigyeli, hogyan rajzolja egy gyermek a házat. Van-e például kapuja? („Nálam volt kapu, de mindig ferde lett a kémény. Úgy éreztem, meg kell bontanom a szimmetriát. Mellettem ült egy lány. Szabályosan rajzolt, szépen színezett. Úgy irigyeltem. Az, én rajzom valahogy mindig ,elkódorgott, és megint csak nem értettem, hogy miért vagyok én rossz gyerek.”) Pedig akkor már ő is elkódorogja az ebéd utánt. („ A Ligetben laktunk, s a közeli cirkusz gyerekei voltak a barátaim. Akárhogyan néztem, vadabbak voltak a többinél, vagányabbak. Édesapám szeretettel próbált segíteni, írogatott, versei jelentek meg. Pedagógusnapra az én számomra ünnepi verset írt. Amikor az első szavalás közben olyan érzésem támadt, hogy elsötétülnek az osztály ablakai, tudtam, „benne vagyok ”. Most már felengednek a tanárok, ő megtanulja szavalóversenyre a Mamát, az Ágnes asszonyt, a Tengerihántást. És mert a Pinceszínház igazgatója, Keleti István nem veszi tudomásul a „rossz gyerek” kategóriát, tizenhat éves korában fölveszi. („Mit mondjak? Ott volt a későbbi fél főiskola, és a kitűnő beszédtanár, Montágh Imre. Ez idő tájt született meg elhatározásom, hogy jelentkezem a főiskolán.”) Abban, hogy vígjátéki szerepekkel, balladákkal készült, nincs semmi meglepő. De, hogy a felvételin a világirodalom talán legellenszenvesebb szerepét szólaltatja meg, Csehov Három nővérének harácsoló sógornőjét, Natalját, ez meghökkenti a bizottságot. A fontos azonban, hogy azonnal fölveszik. („Az egyik helyzetgyakorlatomra nagyon is emlékszem. Autóstopos lány voltam, osztálytársam a függöny mögött produkálta az autózajokat, a különböző úrvezetők szövegeit, nekem a színpadon kellett lereagálnom a visszautasítást, az ugratást, aztán kiiramodhattam, mert végül az egyik autó, ha nagyon messze állt is meg, de megszűnt. Voltam a Kék madárban Bergline tündér, kedves, kicsit, rikácsos öregasszony, aztán Molnár Ferenc Ibolya egyfelvonásosában Thuz kisasszony. Nagyon szerettem a Vihar katyerináját — a szerelmes Borisz szerepét a régi Pinceszínház-beli kedves társ, Dimulász Miklós alakította. Úgy érzem, érzelmi telítettségem éppen találkozott a szereppel, viszont a Troilus és Cressidában azt vettem észre, hogy a figura komplikáltabb, raffináltabb nálam... A kiindulási alapot, úgy érzem, magamon kell megkeresni. Ha első alkalommal megérzem a szerepet, boldog vagyok. Viszont nem ismerem még magam teljesen. Fél év eltelik és valamit teljesen másképp látok. Így aztán nem merek semmit kijelenteni.”) A Nemzeti Színházban apró skiccszerepek várják, de nyaranként a Körszínházban szóhoz jut az egész Kazimirosztály. Németh Nóra részt vesz a Gilgamesben, a Petruskában, s a Karagöz előadással eljut Isztambulba. („Reggel ötkor keltünk, jártuk a várost, néztük a Hagia Sophiát, a Kék Mecsetet, a bazárokat, a Topkapszerájt, csak átmentünk a hídon és már Ázsiában voltunk. Csodavilág!”) Egyébként a török szerep után kap szerződést is. („Nógrádi Róbert, a pécsi igazgató előadás után kérte, beszélgessünk a Hungária Kávéházban. ,Van kedve Pécsre szerződni?’ ,Van' — feleltem. S azzal fejest ugrottam a mélyvízbe. Nem bántam meg... Gyönyörű évad volt. Gáli László rendezésében a Trójai nők karvezetőjeként startoltam, játszottam Trenyor Gimnazisták című művében Olgát, részt vettem egy színháztörténeti jelentőségű előadásban, a Szikora János rendezte Déry Tibordráma, Az óriáscsecsemő színrevitelében. Kettős szerepet játszottam Jaroslaw Abramov Neverly: Derby a kastélyban című művében. Jövőre Kafka A per című művének egyik női főszerepét játszom. A televízióban bemutatott, Zsurzs Éva rendezésében készült Abigélben voltam ,matulás’, egyik nagy érzelmi élményem Básti Lajos emberfölötti helytállása volt. Az apró szerepek után most , kaptam egy labdát, Hernádi Gyula Erőd című filmjében. Ezt Szinetár Miklós rendezi. Jane-t játszom, ő az egyetlen humanista. Egy unatkozó milliomos társaság háborúsdit szervez negyvennyolc órára, zsoldosokat szerződtet és rövid idő alatt a milliomosokról lemállik az udvariassági álca. Jane azért áll közéjük, mert meg akart halni, de végül, s ez a mű kicsengése, sohasem az hal meg, aki akar.”) Nagy Judit (Fotó: Sípos Géza)