FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-15 / 28. szám

mellyel egy próbatermi hangulatot sorra „áttüntet” a hajdani naiv bájú mitológiai játék „valóságába”, igazi telitalálat. A hazai közönség jól isme­ri, talán nem kell bővebben elemez­nünk. A megnyitó „gálaest” közönsé­ge az első percekben kissé tartózkodó­an fogadta a művet, s aztán fokról fokra forrósodott fel a hangulat. Igen, itt — egy „theatre pareén — ki kell vívni a sikert. S a magyar együttes egyik fő érdeme, hogy itt is kivívta, a fényes és kihívó toalettek, ékszerek, sűrű parfümillatot árasztó közönség körében, melynek tagjai nehezen szán­ják tapsra „előkelő” tenyerüket. A to­vábbi napokon minden simán gördült, ismét fel-felzúgott a taps, s leg­feljebb csak az elismerés, a dicséret árnyalataiban volt különbség. Tény, hogy a második produkció mindig csak megsokszorozta az első sikerét. A hazatérő repülőgépen sebtében készülő beszámoló csak vázlatosan ad­hat számot a Sylvia és az öt számból álló koncertműsor egyéni teljesítmé­nyeiről. Sőt, talán hitelesebb is, ha né­hány mondatot kölcsönkérünk a Cote d’Azur tartományi lapjának, a Nice Matin-nak kritikájából. A Sylviával kapcsolatosan „Le ballet de l'opera de Budapest: en sourires .. .”A budapesti balett: mosolyokban című kritikájában rámutat a mű négy dimenziójára, melyben ötletesen ötvöződik az álom, a valóság, a fikció, a paródia. Ebben a végletekig csiszolt együttesben nin­csenek „sztárok" — írja a lap —, még­is elsőrendű balettcsillagok a Sylviát alakító Pártay Lilla illetve Orosz Adél, a mindkét estén Diana kosztümjében színpadra lépő, bravúrral és ragyogó eleganciával táncoló Pongor Ildikó. Csupa elismerő jelző illeti a lap ha­sábjain Róna Viktort, Keveházi Gá­bort és a cselekményt elbűvölően szö­vögető Forgács Józsefet. Hasonló elis­merés övezte a koncertműsort, mely­ben a Tűzmadár címszerepét táncoló Markó Iván és Keveházy Gábor, a Bach Air-jében Pártay Lilla és Erdé­lyi Sándor poétikus előadása, a Hege­dűversenyben Szőnyi Nóra, a Kama­razene II. Ínben Csarnóy Katalin és Pongor Ildikó remeklése. A városban című Bernstein-mű színes kavalkád­­jában Szumrák Vera és Keveházy Gábor hódította meg a közönséget. Említsük még meg, hogy a­ Hegedű­­verseny koreográfiáját Fodor Antal tervezte (szólót játszott: Ligeti And­rás), a kitűnően játszó zenekart Frá­ter Gedeon, illetve Sándor János ve­zényelte.­­ Seregi László röviden így foglal­­­­ta össze a turné benyomásait: „Előadásaink — úgy érzem — megér­demelt sikert arattak, noha egy fárasz­tó idény után keltünk útra. A Delibes­­ma a francia közönségnél minden jel szerint hazatalált, s így is értékelték. A koncertműsorban — melyben ma­gas igényű zenékre készült koreográfi­ákat mutattunk be — egyre világosab­ban rajzolódik ki az együttes új arcu­lata, technikai tudása, sokoldalú elő­adói készsége. A balettvilág mai erje­dése idején, mi most is nemzeti művé­szetünket vittük, s ez a nemzeti mű­vészet aratott elismerést a nemzet­közi porondon.” Seregi szavait a Monte-Carlóban je­lenlévő balettszakértők is megerősítet­ték. A magyar nemzeti balett a világ kirakatában aratott sikert. Albert István JELENTÉS KARLOVY VARYBÓL A magyar film sikere A­mikor e tudósítást adom, még nem ismeretes a zsűri döntése. Nyilvánvaló azonban, hogy Karlovy Varyban elsősorban olyan film szá­míthat díjra, amely társadalmi prob­lémákkal foglalkozik, és humanista szellemben készült. Három ilyen filmről szeretnék be­számolni most. A Mi című norvég film első perceiben azokat a mun­kához nem jutó fiatalokat látjuk, akik elhagyott parasztgazdaságok megművelését vállalják, hogy ke­nyérhez jussanak. A továbbiakban a fiatal rendezőnő, Laila Mikkelsen egy vidékre költöző fiatal pár tör­ténetét mondja el úgy, hogy filmjét figyelmeztetésnek szánja: „mi”, nor­vég és más emberek is, ilyen körül­mények közé kerülhetünk, ilyenek­ké válhatunk, ha nem vigyázunk, nem oldjuk meg a jelentkező társa­dalmi problémákat. A rendezőnőnek ez az első nagyjátékfilmje, ígéretes bemutatkozás. Világos, egyértelmű közlendőjét erőteljes filmnyelven mondja el. Erling Thurmann-Ander­sen operatőr képei az örökös fenye­getés hangulatát keltik, s a kitű­nően irányított szereplőgárda játé­ka teljes valóságillúziót ad. A svéd Lars Molin filmje, a két­séges vállalkozás is társadalmi, hogy ne mondjam, termelési dráma. Egy elektromos erőmű építésénél vala­hol Észak-Svédországban alagutat kell fúrni a roppant sziklatömeg­ben. Éppen a robbantást készítik elő, amikor leomlik a kőzet, és ma­ga alá temet három munkást. Kit terhel a felelősség halálukért, ez az egyik kérdés, a másik pedig, hogyan oldják meg végül is a robbantást, hiszen tele a szikla a már korábban elhelyezett dinamitrudakkal, de az omlás miatt nem lehet ezeket hasz­nálni. Meg kell kísérelni eltávolí­tásukat, s új lyukakat vágni állan­dó életveszélyben. Ez utóbbi folyamat bemutatása­­ tölti ki a film harmadik harmadát, s bár nagy apparátussal készült, még sincs igazi feszültsége. Érdeke­sebb a felelősségvállalás problémá­ja, az igazgató, a középvezetők és a fiatal művezető összeütközése. A Nap a mocsárban című török filmben Süreyya Duru rendező na­gyon becsületesen igyekszik arra, hogy bemutassa a török munkás­­osztály küzdelmeit a sztrájktörők­kel, provokátorokkal és a munkaadók felbérelt gyilkosaival. Tisztességes­sége mellett a filmet valami olyas­fajta gyermetegség jellemzi, mint hajdan a képmutogatók véres histó­riáit, de még így, gyarló voltában is mutatja, hogy a filmművészet, ha érdeklődést akar kelteni, ma már sehol a világon nem kerülheti el a jelen gondjait. A Karlovy Varyban bemutatott filmekből következtetve az alkotók kevésbé látszanak eleget tenni egy másik társadalmi igénynek, annak, hogy a néző szeret szórakozni, sze­ret nevetni. Vasárnap estig a feszti­vál tizenegyedik napjáig egyetlen vígjátékot, szatírát sem láthattunk. Versenyfilmünk, a Veri az ördög a feleségét éppen ezért megkülönböz­tetett érdeklődést keltett. Az 1200 személyes nagyterem zsúfolásig megtelt, és a nézősereg jól követte a filmet. A jó hangulat elkísért ben­nünket a vetítés utáni fogadásra is, ahol a világ filmművészetének jele­sei közül sokan — így Jerzy Kawa­­lerowicz, Szergej Geraszimov, és a zsűri elnöke, Brousil professzor gra­tulált a film rendezőjének, András Ferencnek, a főszereplő Pásztor Er­zsinek és Köllő Miklósnak, a Hun­nia Filmstúdió vezetőjének. A hétfő délelőtti sajtókonferen­cián megjelent újságírók szavaiból is az tűnt ki, hogy megértették és értékelik a film törekvéseit. András Ferenc elmondta, hogy egyik ihlető forrása éppenséggel a nézők humor iránti igénye volt. M. L. Jelenet a magyar versenyfilmből. Veri az ördög a feleségét: Pásztor Erzsi és Pécsi Ildikó

Next