FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1978-09-23 / 38. szám

film és színház muzsika L_1 A címlapon: HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ és FERENCZY ISTVÁN Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabjának készülő tv-változatában (Riportunk a 26—27. oldalon) A hátsó borítón: ORNELLA MUTI olasz filmszínésznő A hét bemutatóiból Szept. 25-től okt. 1-ig FILM (28-án) Legato (magyar, r: Gaál István), Levelek Marusiából (mexikói, r: Miquel Littin), Az egér és a macska (francia, r: Claude Lelouch). A stúdióhálózatban: Huszadik század XIV IV. (olasz, r: Bernardo Bertolucci) SZÍNHÁZ Népszínház (Várszínház): Brecht: Egy fő az egy fő, (Józsefvárosi Színház): Collodi- Litvai: Pinokkió, veszprémi Petőfi Színház: Molnár Ferenc: Színház, győri Kisfaludy Színház: T. Williams: A vágy villamosa, kecskeméti Katona József Színház: Sütő András: Káin és Ábel, Miskolci Nemzeti Színház: Millöcker: A koldusdiák (29-én), József Attila Színház: H. Brooke-K. Bannerman: Weekend a tengerparton, Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza: Gogol: Háztűznéző, győri Kisfaludy Színház: F. L. Baum: Óz, a nagy varázsló (30-án), Az Állami Népi Együttes Székháza: Sonia Amelio táncművésznő szólóestje (26-án, 27-én), Fővárosi Operettszínház: Ballet Folklorico de Veracruz (26-án, 27-én, 28-án) MUZSIKA Erkel Színház: az AHZ híye., vez.: Ferencsik János, közr.: Schiff András (25-én), a Budapesti Filharmóniai Társaságokra., vez.: Kórodi András (28-án), Zeneakadémia: Theo Adam dalestje (26-án), az AHZ hgye., vez.: Ferencsik J., közr.: a Szlovák Filharmónia Férfikara (30-án) A 16. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny Orgonakategóriájának díjkiosztó ünnepsége és a győztesek hgve. (1-én de. 11) Kamaraest, közr.: Banda Ede, Elek Tihamér, Fábián Márta, Keönch Boldizsár, Konrád György, Molnár Ágnes, Perényi Eszter, Perényi Miklós, az Új Budapest-vonósnégyes, az Éder-vonósnégyes (1-én). 2 Párbeszéd Újra és újra filmek — levelezésünkben is. Mozifilmek, tévés produkciók, filmátvételi kérdések, filmtörténet — megannyi közérdeklődésre számot tartó kérdés. Érthető — s most nem a statisztika kimutatta nézőszámra gondolunk —, hiszen a filmnek, a mozinak milliós tábora most már nemcsak legkedvesebb szórakozásának tartja a nagy találmányt, de alapos értőinek, nagy tájékozottságú híveinek száma sem csekély. Íme, egy példa a levelezésből. I . Jámbor Pál (Székesfehérvár) terjedelmes leveléből idézünk egy részt: „Állandó nézője vagyok a tévé filmbemutatósorozatainak, amelyeket úgy állítanak össze, hogy egy-egy nagy színész játszotta filmeket vesznek sorra. Magyar példát említve ilyen volt a Kabos-sorozat, most ilyen a külföldi filmek szériájában az Ingrid Bergman-filmek bemutatása. A régebbiekből emlékszem Garbo filmjeire. Sok öröm és sok csalódás kísérte ezeket a vetítéseket. De még a csalódásoknak is megvolt a maguk értelme: lemérhettük, hogyan változott a közízlés, elgondolkozhattunk azon, miből lett valaha siker, milyen volt a játékstílus, stb. Mostanában arra gondolok, hogy éppen ennek a másfajta látásmódnak a jegyében újítani lehetne. Például nemcsak nagy színészek filmjeiből rendezhetnének sorozatos adásokat, de jelentős rendezők munkáiból is. Csak jelzésül — kettőt. Ha már említettem Ingrid Bergmant, említeném Ingmar Bergmant is. Azután, magyar vonatkozásai miatt is, a maga korában világhírű Fejős Pált, akiről önöknél is, másutt is sokat olvastam, de akinek filmjeiből — lehet, az én hibám — egyet sem láttam. Pedig az emlékező írások tanúsága szerint, nem akármilyen rendező volt. A listát szaporíthatnám. Van valamilyen akadálya az ilyen vállalkozásoknak?” □ Az elgondolkodtató levélre voltaképpen nem tudunk érdemben válaszolni, de az ötletet üdvözlendőnek tartjuk. Megvalósítását talán technikai vagy anyagi okok késleltetik, mégis úgy véljük, hogy előbbutóbb sor kerül erre is. S emellett, ugyanennek a gondolatnak kiegészítéseképpen hadd idézzünk egy másik levélből. Il Gerber Dénes (Bp. 1021) írja: „A nyáron hosszabb külföldi turistautat tettem. Néhány európai nagyvárosban remek moziprogramokat láttam. Szinte minden helyen, ahol megfordultunk, tapasztaltam, hogy egy-két moziban nagy alkotók életművéből úgynevezett „retrospektíveket’ rendeznek. Pesten is vannak olyan mozik, amelyek filmművészeti, filmtörténeti programmal működnek. Miért ne lehetne nálunk is ilyesmit csinálni? Ráadásul ez még viszonossági alapon is történhetne, hiszen egyik-másik helyen nem kis büszkeséggel tapasztaltam, hogy a magyar filmnek, akár egy-egy rendezőnek, akár a nemzeti filmgyártásnak milyen respektusa van.” □ A levélírónak igaza van, bár emlékeink szerint nem egészen pontosak adatai. Nálunk is voltak — ha csak alkalomszerűen is — ilyen bemutató-sorozatok. Javaslatát mégis, egyértően és az illetékesek figyelmébe ajánlva, közreadjuk. Balogh Pálné (Nyíregyháza) azt kérdi: „... ha ezekről a Nyugaton híres rémfilmekről olyan elítélően beszélnek, akkor miért mutatják be őket, ha meg bemutatják, egy-két évvel később, akkor miért marasztalják el azokat például külföldi beszámolóikban, vagy fesztivál-tudósításokban. Most is láttam, Pesten járva, egy hatalmas plakátot a Pokoli toronyról (mellesleg szólván eléggé ijesztő), amelyről eddig csak lebeszélő, elriasztó szavakat olvastam és lám mégis itt van. Hát milyen szempontok szerint ítélnek és választanak?" □ Válaszolni nem egyszerű. Levélírónk voltaképpen most azért tesz szemrehányást a filmforgalmazóknak — s nekünk is —, mert látszólag nem vagyunk „szinkronban”. Mások viszont azt kérik számon, miért nem tartunk lépést az „európai filmpiaccal”. Adjuk — ne adjuk? Vegyük — ne vegyük? Elkésünk — elsietjük? Ahogy szaporodnak a kérdések, akként erősödik meggyőződésünk: a legésszerűbb válogatási szempont mégiscsak szemléleti. A magyar nézőnek joga megkívánni, hogy láthasson minden jelentős művet — bármely műfajban. Mindamellett az ő érdekét is szolgálja, ha hozzáértően és tisztességgel rostálják a „világtermést.” S néhány bocsánatos tévedéstől eltekintve, mi most mégis úgy véljük: ez a rosta jobban működik, mint azelőtt. A plakátok méreteit pedig majd „csökkenti”, (vagy igazolja) a kritika. S végül is a sokféle ítélet rendet alakít — a nézői vélemények szintézisében. AZ ÉLETMŰ-SOROZATOKRÓL ÉS A FILM-VÁLOGATÁSRÓL Indul a Játékszín A Kamara Varieté helyén új színház létesült: a Játékszín Orosz László, a Kulturális Minisztérium színház-, zene- és táncművészeti főosztályának vezetője, valamint Bicskei Gábor, az új létesítmény ügyvezető igazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit a Játékszín kezdeti műsortervéről, „nyitottságáról”, „profiltalanságáról”. Bicskei Gábor elmondta, hogy húszéves népművelői munka után került ide. Az utóbbi tíz évben rá hárult a Népművelési Intézet amatőr színjátszó-mozgalmának irányítása. Orosz László tájékoztatása szerint szándékosan nem művészigazgató került a Játékszín élére, biztosítva az elfogulatlanságot, s hogy a műsorra, az elfogadásra kerülő darabokra ne egyetlen egyéniség ízlése, színházfelfogása nyomja bélyegét... „Új művészi találkozásokat, kísérleti fórumot, műhelymunka-lehetőséget" ígért. A műsorral kapcsolatban Bicskei Gábor közölte, hogy az kettős jellegű. Egyrészt a színház a valahol már elkészült produkciókat vásárolja meg (az asztalokra helyezett műsorismertetőben csak ezek az előadások szerepeltek: a Dunaújvárosi Bemutatószínpad két darabja, Moliére: Gömböc úr, Czakó Gábor: Disznójáték, a Hamlet, Kozák András és a Kaláka együttes előadásában, a siófoki Nyári Színház műsorából Dürrenmatt és Capek egyfelvonásosai, Karsai János pantomimegyüttesének bemutatkozása, Havas Gertrud és Bölöni Kiss István bábelőadása), másrészt itt készülnek majd a kísérleti előadások is. Új művészi találkozások színhelye lesz ez. Helyet kapnak itt fiatal magyar drámaírók darabjai (példaként Boldizsár Miklós két egyfelvonásosát említette). Andorai Péter és Gáti Oszkár főiskolai vizsgaelőadásukat, az Ismeri ön a tejutat? ismétlik meg. Az új színházban egyébként állandóan szól a telefon, újabb és újabb „társulások" jelentkeznek ötleteikkel ... A háromszázhetvenöt személyt befogadó színház október 4-én nyit, a jegyek árai 10-26 forint között mozognak.