Film Színház Muzsika, 1980. január-július (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-23 / 8. szám
Gregory Peck és Ingrid Bergman, a Gonosz varázslat főszereplői • A Manderley ház asszonya — Laurence Olivier mint Max de Winter (balra fent) • Hitchcock a Forgószél rendezése idején a forgatókönyv egyik oldalának felnagyított képe előtt... (Egykorú hivatalos reklámfotó) (balra lent) nyeri az Év filmjéért járó Oscart is. Ezt azonban Selznick, a producer, és nem Hitchcock kapja ... A következő két filmje a torzó. A Boszorkánykonyha az ötödik hadoszlop kérdésével foglalkozó pergő akciófilm, melynek egy (műteremben felvett) hidroplán lelövési jelenete klasszikusnak számít. A film egyébként 1977-ben is izgalmasnak tűnt Bécsben, dialógjain érezni James Hilton kezét, de egészében nem több átlagos kalandfilmnél. A Végre egy jó házasság!-ról maga Hitchcock mondta Pratley-nek: „Csak azért forgattam le, mert Carole Lombarddal kívántam dolgozni. Carole akkor Cary Grant felesége volt, és egy nap azt kérdezte tőlem: És maga mikor dolgozik velem? Meggondolatlanul azt feleltem: Legközelebb. Mást nem mondhatok erről a műről.” Durgnat többet mond róla. Megállapítja: „Lubitsch, Cukor György, Hawks, Capra, Leisen utcájába tévedve Hitchcock messze elmaradt azok teljesítményétől. A számára idegen világban úgy mozgott, mint elefánt a porcelánboltban. Norman Krasha története gyenge volt; Lombard szép volt; Robert Mongomery jó — a kritikák azt írták: bájos fiaskó.” Hitchcock második filmje 1941-ben a Gyanakvó szerelem. Cary Grantra bízza a főszerepet, mivel később egész sor filmet készít , máig egyik kedvenc színésze. A női főszerep Joan Fontaine-é , később „A legjobb női alakításért” járó Oscart nyeri vele. Egy fiatal asszony észreveszi: férje valamit titkol, elhallgat előle. Utánajár, figyeli, felismeri, gyilkos. A férj észreveszi, hogy gyanúba került és megmérgezi feleségét. De postára adja anyjának szóló végakaratát, amely gyilkosságai leleplezése. Noel Simsolo azt írja Hitchcock című könyvében : „A Gyanakvó szerelem korrektül megcsinált alkotás, mely minden időben, ma is, alkalmas a nézők lekötésére. Ez a legnagyobb értéke, semmi másban sem különleges.” Ez vonatkozik a Szabotőr című filmre is. Ez háborús történet és mint a Harminckilenc lépcsőben, a Fiatal és ártatlanban, itt is a rendőrség és az ügynökök egyformán üldözik a hőst. „Korrekt film, semmi több — mondta róla Hitchcock —, Gary Coopert és Barbara Stanwyckot szerettem volna főszereplőnek, de nem vállalták, így minden szereposztás megalkuvás lett.. Joan Harris, ki 1939-től titkárnőből forgatókönyvíróvá lépett elő és folyamatosan együtt dolgozott Alma Reville-lel, egy nap egy fiatal írótól megvásárolt egy ötletet. Hitchcock kiegészítette ezt a maga és a családi agytröszt (Reville, Harris) ötleteivel, és elküldte Thornton Wildernek, aki később Alma Reville-lel kitűnő forgatókönyvet írt belőle. Ebből született 1943-ban a Gyanú árnyéka. Charley Cokley az üldözői elől nővéréhez menekül Santa Rosába, a kaliforniai kisvárosba. Unokahúga, ugyancsak Charlie, beleszeret, de egy, a lányért rajongó ifjú detektív ügyes mondatai felkeltik benne a gyanút, hogy a nagybácsi egy keresett gyilkossal azonos. A bűnöző észreveszi a gyanút. Háromszor próbálja unokahúgát megölni, kétszer a házban, harmadszor egy vonaton, ott azonban maga esik a sínekre és egy szembe jövő vonat halálra gázolja. „Talán ez a legkövetkezetesebb és máig egyik legkedvesebb filmem” — mondta a rendező Truffaut-nak. A komor történet tele van bájos, mulatságos epizódokkal, izgalommal. Wilder után Steinbecket választja ,háziszerzőjéül, a Mentőcsónak című filmhez. Egy személyhajót megtorpedóznak. A robbanásban megsérül, elsüllyed a náci tengeralattjáró is. Egy mentőcsónakba kerül egy náci tengerész, egy divatlap munkatársnője, egy baloldali gondolkozású mérnök, egy ápolónő, egy jobboldali iparmágnás, egy hivő néger pincér, a hajórádiós és egy angol fiatalasszony, karjában halott gyermekével. Mi történik velük? Ismét az összezártság és a különleges helyzetekben gyorsan változó emberi indulatok, célok drámájának játéka zajlik, tele bizonytalansággal. A film nagy művészi siker — de kritikai bukás, és bukás a mozikban is. „Nyilvánvaló — írja Durgnat —, Hitchcock ekkoriban két irányzat között vergődik, éppúgy, mint mentőcsónakja két háborús ellenfél között; egyfajta realizmus, ugyanakkor egy rácsodálkozó expresszionizmus jellemzi tengerentúl készült első filmjeit.” A jelzett realizmus vonala a Mentőcsónak után az 1946-ban készült Forgószéllel folytatódik, mely a Gyanakvó szerelem egyenes folytatása is lehetne; míg a „rácsodálkozó expresszionizmust’’ a néhány éve a Magyar Televízióban is bemutatott Gonosz varázslat, Hitchcock 1945- ben forgatott filmje testesíti meg. Frances Reeding Dr. Edwards háza című könyvéből készült a film, melyet Ben Hecht dolgozott át forgatókönyvvé. A színhely egy őrültbeli háza. A doktornő (Ingrid Bergman) beleszeret a nyugdíjazott dr. Murchison helyére lépő új igazgatóba, dr. Edwardsba (Gregory Peck). Rájön azonban: ő is bolond, aki dr. Edwardsnak csak hiszi magát. Egy analízis során a férfi bevallja : dr. Edwardsot ő gyilkolta meg és csak a bitó elől menekült a klinikára. Az orvosnő egykori professzorához fordul tanácsért, aki lélekgyógyász. Elmeséltetik az ál-Edwardsszal álmait, és lassan kiderül az igazság: a főhős ártatlan, sőt gyógyítható beteg, az igazi gyilkos a nyugdíjazott professzor, aki a beteg szeme előtt ölte meg kijelölt utódját. Az elkészült film hatalmas sikert aratott, ami nem is csoda. A gyanakvás levegőjét, a váratlan fordulatok légióját biztosította a történet Hitchcock számára, aki az álomjelenetek díszleteinek elkészítésére Salvador Dalit kérte fel. Sokat vitatkoztak, és Hitchcock keményen ellenállt Dali néhány elképzelésének. A rendező a vita hevében egyszer azt mondta Dalinak: „Ezek nem díszlettervek — ez egy állapot! Be kell vallanom, tévedtem, magát nem díszlettervezőnek kellett volna felkérnem ehhez a filmhez, hanem szereplőnek.” — Mire a vérig sértett Dali így válaszolt: — Azért olyan szörnyeteget, mint ön, még kettőnk — hajdan volt kollégám, Hieronymus Bosch és a magam fantáziája együtt sem tudott volna megalkotni...” Fenyves György KÖVETKEZIK: Szín és térhatás . . .