Film Színház Muzsika, 1980. január-július (24. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-03 / 18. szám

PANORÁMA DELON A SZOVJETUNIÓBAN A Moszfilm Stúdió meghí­vására nemrég két napot töl­tött Moszkvában és Lenin­­grádban Alain Delon. Útjára elkísérte felesége, Mireille Dare is. Delon a Moszfilmnél részt vett Alov és Naumov Teherán című filmjének for­gatásán, amelyben szerepet vállalt. Rövid ott-tartózkodá­­sáról így nyilatkozott: „Két nap igazán kevés, hogy megismerjem ezt a hatalmas országot. De arra jó volt, hogy valamelyest kiegészít­sem hiányos ismereteimet a Szovjetunióról, lakosairól, kul­túrájáról. Benyomásaim olyan gazdagok, hogy időre van szükség a véleményalkotás­hoz."­­ Képünkön: Alekszej Alov, a Teherán című film egyik rendezője, Alain Delon és Mireille Darc. (Szovjetszkij Film) NEVETNI JÓ! Jerry Lewis, a híres ame­rikai komikus óriási sikerrel mutatkozott be a párizsi Olympia Színházban. A több, mint kétórás one man show-t, a gégéktől és grimaszoktól sziporkázó műsort végigne­vette népszerű francia kollé­gája, Louis de Funes is. A ta­lálkozás eredménye: közösen forgatnak filmvígjátékot. A két komikus közös munkája csemegének ígérkezik. — Ké­pünkön: Jerry Lewis a párizsi Olympia színpadán. (Jours de France) SZÍNÉSZNŐ MARAD A huszonkét éves Valérie Mairesse megtalálta igazi szerepkörét Pierre Richard oldalán a vidám kalandfil­mekben. Először az Il y a deux chameux dans le pla­card című filmben szerepel­tek együtt, aztán forró Sza­harai kalandokat éltek át a C’est pas moi, c’est lui című vígjátékban, amelynek sike­re nyomán Gérard Oury rá­juk bízta Le coup de parap­­lui című új filmjének fő­szerepeit. A filmben Pierre ismeretlen színészt alakít, akit egy lány - autogram­kérést követő fellángolásá­ban - mindenhová követ. Valérie gyilkosnak véli imá­­dottját, pedig csak filmet forgatnak, de nem veszi észre, hogy a gyámoltalan színész tulajdonképpen kém és valódi gyilkos. Valérie Mairesse első filmjeinek egyikében pa­rasztasszonyt alakított, s azt nyilatkozta, ha nem lesz filmjeinek sikere, maga is krumplitermesztésre adja a fejét. Nem hiszünk a pálya­módosításban.­­ Képünkön: Valérie Mairesse (Elle) 28

Next