Film Színház Muzsika, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-05 / 27. szám

Amennyire jó, hogy ilyen széles a skála, annyira veszélyes is. A rutin veszélye helyett az elhasználódottság veszélye. Hiszen a legnagyobb szerepeket is szánalmasan rövid idő alatt kell „kijátszania": vidéken nem lehet évekig műsoron tartani egyetlen, mégoly remekbe készült produkciót sem. Mindig az a gyanúm, hogy az olyan komoly színészekben, mint Blaskó Péter is, ezek a korlátozottan kifutott (mert per­sze, hogy megtesz a színész mindent a maximális „kijátszott­­ságért”) szerepek tovább élnek, és láncszerűen fűzik össze, valahol az egyedi művészi lét legmélyén, pályájuk teljesítmé­nyeit. És ettől az alakítás nemcsak hitelt kap, de - hiszem - segítség ez a kiégés közvetlen veszélyével szemben is. Csak az elmondottak jegyében lehet világos számunkra Blaskó Péter nagy trükkje is: a kiismerhetetlenség. Hogy aki egészen jól ismeri és sokszor látta, az sem tudja kiszámítani, milyen lesz elkövetkező szerepében. Mikor megtudtam, hogy Major Tamás ráosztotta a Tartuffe címszerepét, titokban tap­soltam a rendezőnek: ha bejön, nagy fogás lesz. Bejött. Vi­lágos, hogy elsőre fordítottan osztana szerepel mindenki és Blaskó lenne Orgon, Dégi Tartuffe. De Major fölismerte, hogy ez a szituáció sablongyanús, Blaskó pedig valami egészen ördögi gonoszsággal hálálta meg a választást. Tartuffe-je a szemfényvesztés csodája is volt: Blaskó már-már önnön belső bugyraiból fölhordott komiszságaival dicsekedett. El tudom képzelni, néhány pillanatra még a barátait is megtévesztette: ez lenne az az aranyos fiú? Hadd mondjam azonban még egyszer: Blaskó Péter színész. És hadd minősítsem is ezúttal: igen jó színész, következés­képpen, még sok meglepetést fog okozni. Barátainak is. Fábián László Képeinken: Ház a város mellett (balra fent) % Pygmalion (fent középen) % Csapodár madárka (balra és jobbra lent) % Tartuffe (jobbra fent) # Otthonában, a miskolci színház nézőterén (jobbra középen) Fotó: Fejes László

Next