Film Színház Muzsika, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-22 / 21. szám

PANORÁMA A Dallas című, szűnni nem akaró amerikai tévé­filmsorozat középpontjában az Ewing család áll, a ten­gerentúli Szabó család, amely egyre terebélyesebb. Házasságok, születések ré­vén állandóan új szereplők kapcsolódnak a történetbe. A nézők annyira azonosítják a színészeket a szerepeikkel, hogy például az ellenszen­ves figurát alakító, a ma­gánéletben viszont igen jó­indulatú, csendes Larry Hagman már sok fenyegető levelet kapott, vélt áldoza­tait pedig elárasztják rész­vétükkel és tanácsokkal. Az Ewing család két tagját mutatjuk be: Victoria Prin­­cipalt és Charlene Tiltont; ők igazán a sorozatnak kö­szönhetik népszerűségüket. Kaphatnának más szerepe­ket is, de nem hagyják el az aranybányának bizonyult Dallast. (Ciné Revue) ARANYBÁNYA? UTOLSÓ LÁTOGATÁS Tizenkét folytatásból álló sorozatot készített az angol televízió Evelyn Waugh Utol­só látogatás című regényé­ből, amely 1948-ban magya­rul is megjelent.­­ Képün­kön: Anthony Andrews és Jeremy Irons az Utolsó lá­togatás első részében. (Pa­rade) BARBRA - 40 Barbra Streisand negyven­éves. Egészen pontosan, ápri­lis 24-én ünnepelte negyve­nedik születésnapját. Egy ki­csit szomorúan (hogy már ennyi) és némi örömmel (hogy megélte). Ugyanis már gyer­mekkorában az volt a meg­győződése - és hosszú ideig felnőttként is —, hogy rövid életű lesz, a negyvenedik évét egyáltalán nem éri meg. Ezt talán azért is hitte, mert édesapja oly fiatalon távozott az élők sorából, 37 évesen. Fél a haláltól Barbra, kü­lönösképpen az erőszakos pusztulástól. Amikor szabad­téri koncerten lépett fel a New York-i Central Parkban, állandóan fel-alá szaladgált a színpadon, s később elárul­ta, miért. „Nem akartam könnyű céltáblájává válni va­lamilyen mesterlövésznek!” Három háza van Kaliforniá­ban, mindhárom modern erő­dítménynek is beválna. Magas falak, körös-körül drótkerítés, benne villanyáram, s állig fel­fegyverzett őrök cirkálnak a házai körül, napi 24 órán át. Negyvenedik születésnapjá­ra - születésnapi ajándék­ként — végre megvalósul, ami­re oly sok éve készül, s amit eddig, noha már régen millio­mos, nem sikerült megvalósí­tania. Most végre nemcsak producere és főszereplője, de­­ rendezője is lesz következő filmjének. A címe: Yentl, s az alapnovella szerzője a Nobel­­díjas Isaac Bashevis Singer. OLVASTUK, HOGY... A bécsi Kamaraopera július 17 és 22 között nemzetközi operaénekes-versenyt rendez; életkori feltétel: a betöltött tizennyolcadik év, 1947 előtt született énekesek nem ver­senyezhetnek.­­ Utolsó só­hajtásom a címe Luis Bunuel memoárjának; a francia könyvpiacon napok alatt hu­szonötezer példány fogyott el belőle. 0 A szófiai Sztefan Makedonszki Zenés Színház a Kálmán Imre-centenárium al­kalmából a Cigányprímás cí­mű operettet mutatta be. 0 Tamara Szinyavszkaja, a moszkvai Bolsoj nálunk is jól ismert énekesnője a Szovjet­unió kiváló művésze lett. 0 Sándor János, a Magyar Ál­lami Operaház karmestere Kujbisevben vezényli a helyi szimfonikusokat. 0 Yul Bryn­­ner háromezerötszázadszor játszotta A király meg én cí­mű színdarab királyát, ki-ki­­hagyva harminc éve játssza. Louisiana állam kormányzója ez alkalomból tiszteletbeli gárdaezredessé nevezte ki a színészt... 0 Monica Vitti elmondta, hogy naponta 7- 8 órát tölt alvással, és igen intenzíven, mert rengeteget álmodik ... 0 Lengyel Meny­hért írta, Ernst Lubitsch ren­dezte a Lenni vagy nem len­ni című világsikerű filmet, négy évtizeddel ezelőtt. A tör­ténet ismét vászonra kerül, Carole Lombard szerepét Anne Bancroft alakítja.­­ Mihail Satrov szovjet dráma­író, az Égszínkék lovak piros füvön című színmű szerzője ötvenéves, a Lityeraturnaja Rosszijában Alekszej Arbuzov köszöntötte.

Next