Film Színház Muzsika, 1982. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-07 / 32. szám
KERTÉSZ PÉTER SZÜLŐFÖLDEMEN Budapesten születtem, „háborús gyerek” vagyok. Az érkezésem felett érzett örömöt anyámban és nagyszüleimben elhomályosította az aggódás. Aggódás értem, önmagukért, apámért, aki akkor már több, mint fél éve nem volt otthon. Százezrekkel együtt kiszolgáltatottan a nagy orosz térségeken menetelt. Csak jóval később, hónapok múlva tudta meg, hogy fia született. Regénybe illő úton jutott el hozzá a hír, egy kórházi fénykép kíséretében: anyámat és engem ábrázolt néhány napos koromban. Talán ez a kép és főleg amit jelenthetett, segített neki abban, hogy túlélje a szörnyűségeket, s ez a belső erő hozta haza őt 1945 őszén. Két és fél éves koromban ismertem hát meg az édesapámat és aztán sajnos nagyon hamar, 1964- ben végleg elvesztettem. Fiatalon, negyvenhét éves korában ment el — a harmadik szívtrombózis végzett vele. Orvos volt. Szerette a munkáját, a hivatását, imádta a családját, an.. .imat, engem, húgomat, öcsémet. Akárhogy kutatok emlékezetemben, nemhogy verésnek, még gorombaságnak, hangos szónak emlékét sem találom. Ő is, anyám is jó szóval oktattak, neveltek, irányítottak. Ha elmondhatom magamról, hogy valami becsület, tisztesség és becsületesség belém szorult, azt szüleimnek köszönhetem. És talán apámtól örököltem a művészi pálya iránti vonzalmat is. Emlékszem, gyönyörű hangja volt, fiatal korában énekelni tanult. Ilyen bensőséges családi közegben éltem ifjúkoromat Budapesten, szülővárosomban. Ha legtávolabbi múltam színterét kellene megneveznem, azt mondanám: Mészáros utca 12. Hiszen a Szabolcs utcai kórházból ide jöttünk haza anyámmal és életem első pár hónapját itt töltöttem. Emlékeim ezekről az időkről természetesen nincsenek, nem is lehetnek, mert amióta az eszemet tudom, mindig a Duna pesti oldalán laktunk. Thököly út, Dózsa György út, Bajza utca, vagyis Pest, annak is talán leghangulatosabb része, a Városliget környéke volt az én világom. A VII. kerületnek pestiesen Csikágónak nevezett részének határán töltöttem ifjúságomat. Első iskolám a Gorkij fasori Gorkij iskola volt, párszáz méterre Bajza utcai lakásunktól. Orosz tagozatos iskola volt ez, így aztán könnyedén, játékosan, szinte szótár nélkül tanultam meg oroszul. A gimnázium négy osztályát az Abonyi utcai Radnóti Miklós Gimnáziumban végeztem. Nem kerültem tehát messzire ettől a környéktől, csak a Városliget másik sarkára. Így aztán a Liget egész gyermek- és ifjúkorom világát betöltötte. Akkoriban még vadregényesebb volt ez a csodaszép park, nem volt annyi mérnök-tervezte játszótér, mint ma. Mi gyerekek rengeteg lehetőséget találtunk a játékra, nagy focicsatákat vívtunk, bújócskák, fáramászások váltogatták egymást, na és itt gyújtottunk rá az első bakaszivarra is, utánozván a felnőttek cigarettázását. Aki netán nem tudná, mi is az a bakaszivar, elmondom : ez egy ligeti fának szív alakú termése volt, amit meg kellett szárítani, akkor aztán úgy lehetett elszívni, mint egy igazi szivart. Büdös volt, kicsit köhögtetett is, de mi azért férfiasan szívtuk és felnőttnek éreztük magunkat. És télen milyen hatalmas hócsatákat lehetett vívni a Liget sokszor térdig érő szűz havában! Igen, nekünk pesti srácoknak a Liget jelentette a játékot, a szabadságot, a nagybetűs természetet. Szerettem itt élni, még akkor is, ha ebben a Csikágóban csak átutazó vendég voltam. A gyakori filmnézések a Bethlen téri moziban, a Landler Jenő utcai, ma már lebontott öreg filmszínházban, mindig bívtak szinte mágikus erővel, de szerettem kószálni is ezeken az utcákon, utaim mindig erre vezettek, hiszen a gimnáziumba is a VII. kerületnek ezen a részén kellett átvágnom. Teltek, múltak az iskolai évek, egyre közelebb került az érettségi időpontja, a pályaválasztás nagy pillanata és én még mindig nem tudtam, mi is akarok lenni. Szerettem a nyelveket, az orosz után a németet, angolt, a franciát, sőt fakultative még latint is tanultam, a fizikát és főleg a matematikát is kedveltem. Anyámnál a kórházi ágyon, azon a bizonyos „történelmi” képen, ügyet sem vetve a fényképezőgépre Apámmal is gyakran sétáltam a Városligetben A nagy korkülönbség nem volt akadálya köztünk a testvériségnek — bár akkor még felnéztek rám .