Film Színház Muzsika, 1982. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-07 / 32. szám
SZÜLŐFÖLDEMEN de ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, erre képtelen voltam választ adni. Mígnem aztán harmadik gimnazista koromban teljesen váratlanul határozott irányt vett az életem. Fiatal, csinos magyar tanárnő került az osztályunkba, akkor végezte a bölcsészkart. Bársony Verának hívták és a tanárnői diploma mellett előadóművészi oklevele is volt. Pillanatok alatt megszervezte az iskolában az irodalmi szakkörön belül működő szavalókört és én, aki mindig idegenkedtem a „szerepléstől”, azon vettem észre magam, hogy szavalok. Sőt, kiderült, hogy nem is rosszul, mert még abban az évben megnyertem az iskolai szavalóversenyt és így jogot kaptam a kerületi versenyen való indulásra. Ezt a kerületi döntőt a Május 1. úti Ifjúsági Házban rendezték, külön a lányoknak, külön a fiúknak. A szavalóversenyt a lányok kategóriában a Teleki Blanka gimnázium tanulója, Szegedi Erika, a fiúkéban pedig én nyertem meg. 1960 márciusa volt. Ettől a perctől kezdve tudtam, hogy színész akarok lenni. Még egy kemény év következett: felkészülni az érettségire és a felvételi vizsgára, a Színművészeti Főiskolára. Mindkettő sikerült. A főiskolán Békés András és Sulyok Mária osztályába kerültem. Emberileg és szakmailag is sokat köszönhetek nekik, mint, ahogy nagy szeretettel és tisztelettel gondolok mindazokra, akikkel negyedik gimnazista koromban az Egyetemi Színpad társulatában találkoztam össze. Szorgalmas, tartalmas négy év volt a főiskolai időszak. Az első két évet még végigkísérte az esetleges kirostálás rémeBálint Andrással, akkoriban legjobb barátommal, minden sikeres rostavizsga után a Rákóczi úti Múzeum körút sarkán levő Grill büfében lakmároztunk), a harmad- és negyedév pedig már a szakma gyakorlati kóstolgatásával telt, inaskodás a Vígszínházban, statisztálás, kisebbnagyobb szerepek. A vizsgaelőadások után pedig leszerződtem a Szolnoki Szigligeti Színházhoz, így hát 1965 őszén először intettem búcsút hosszabb időre Budapestnek. Három évre ez a Tisza-parti város lett az otthonom. Városliget helyett a Tiszaliget, Sportuszoda helyett a szolnoki Vízügy sportuszodája, a Bajza utca helyett a színészház kis szobája lett a világom. Szép három év volt, tele sok-sok feladattal. Megszerettem a színházat, a várost és azt hiszem a város is engem. Játszottam operettet és zenés vígjátékot, Rómeót és Richmondot, olyan partnerekkel, mint Andaházy Margit, Upor Péter, Horváth Sándor, Hegedűs Ágnes, Kozák András, Drahota Andrea. Aztán jött nem várt ajándékként Vámos László főrendező szerződési ajánlata az akkor újjászülető Fővárosi Operettszínházhoz és én boldogan mondtam igent. Visszatértem hát szülővárosomba, Budapestre, a Bajza utcába. Azóta élem a színészek elfoglalt, rohanó életét és bizony csak ritkán jut időm arra, hogy elgyönyörködjem városom szépségeiben, élvezzem a Liget, vagy a Margitsziget megnyugtató, vonzó környezetét. Mióta Dani fiam megszületett (most hároméves), mégis mintha egy kicsit megint többet sétálnék ezeken a helyeken. Természetesen vele. Talán azért is, hogy ő is megszeresse a pesti Csikágó világát. És el ne felejtsem: két éve már, hogy a nyarat mindig Almádiban töltjük egy nagyon kedves, kertes házban. Gyermekkoromban mindig sóvárogva, kicsit irigykedve néztem azokat a srácokat, akik az egész nyarat a Balatonon tölthetik. Talán ezért örülök annak, hogy fiam majd elmondhatja, ő túljutott Csikágó határán, egészen a magyar tenger partjára ... GO HAT KERTÉSZ PÉTER: