Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-14 / 20. szám

ként voltak is kételyeim, jól tettem-e, hogy ezt az utat választottam, hiszen nekem nagy megelégedést nyújtott az újságírás is. — Kérem, ezekről a pá­lyakezdő évekről mondjon még néhány szót! — Anyám nagy múltú calabriai nemesi családból való, apám ügyvéd volt. Az ő óhajára jogot végeztem. Fiatalon bekapcsolódtam az antifasiszta mozgalomba, amiért 1938-ban rövid idő­re börtönbe csuktak. Éle­temnek két szenvedélye volt: a sport és a kis túra. A torinói csapatban fut­balloztam, sőt az olasz vá­logatott tagja is voltam. Ezzel egyidejűleg viszont a L’Unitának dolgoztam, az enyém volt a kulturális ro­vat. A háború után a leg­jobb baloldali értelmiségiek egy részével létrehoztunk egy színházat. Velünk dol­gozott Natalia Ginzburg, Italo Calvino és a többiek. Aztán jött a film. — Nemesi család sarja­ként hogyan talált erre a harcos baloldali útra? — Kerestem az igazságot. Ennyi az egész. S a torinói munkások között, tőlük sok mindent tanultam. A kom­munista pártnak sosem vol­tam tagja, de mindig na­gyon jó kapcsolatban vol­tam velük. Azokban az időkben a nagy közös cél, kiűzni a német fasisztá­kat, erősen összefűzött minket. — Mint filmszínész me­lyik szerepéhez kötődik leg­jobban? — Szeretem a Keserű rizst, a Pillantás a híd­­rólt... de a legfontosabb­nak Malaparte A tiltott Krisztusát tartom, amelyet az olaszországi forradalmi változások előhírnökének tekintek. Határkőnek vélem abból a szempontból is, hogy sok későbbi nagy névnek utat mutatott. Eb­ből született Fellini, Rossel­lini. Az első film volt, amely az idősíkok szétvá­lasztását merészen alkal­mazta, erős hatással volt a francia irodalmárokra, fil­mesekre. Tudom, hogy pél­dául Marcel Carné vagy öt­­ször-hatszor is megnézte. — És filmbeli partnerei közül kire emlékszik szí­vesen? — Két nagyon nagy szí­nésznőre, Anna Magnanira és Simone Signoréira. Sze­retem a természetes embe­reket. Velük soha nem ját­szottuk a jeleneteket, ha­nem éltük. — Legközelebb mikor lép színészként a közönség elé? — Egy francia író az én számomra írt egy darabot. Tükör a címe. Ezt játszom szeptemberben Párizsban. Egy idősödő férfiról szól, aki mérleget készít életéről. Akár rám is érvényes lehet, hiszen a háború előtt és közvetlen utána megszok­tam az intenzív közösségi életet. Aztán változtak az idők, ma már az individua­lizmus dominál. Az em­bernek óhatatlanul el kell gondolkodnia ezen ... — Mi hiányzik az életé­ből? — Sajnálom, hogy nem tudok egyetlen hangszeren sem játszani. Szenvedélye­sen szeretem a zenét, még ebben az évben két opera­rendezés vár rám. Az egyik a Tosca lesz Bolognában. A beszélgetés végén ismét keresztülvágok az évtizedes bútorok közt a szalonon. Mielőtt az ajtón kilépek, két nevezetes fényképen akad meg a tekintetem. Be­keretezett, kinagyított fo­tók: az egyiken Vallone Chaplinnel koccint. A mási­kon Arthur Miller ballon­kabátos alakja áll Vallone mellett. Máté Judit Két emlékezetes siker: Raf Vallone a Pillantás a hídról című Arthur Miller-dráma filmváltozatában Maureen Stapletonnal és a Phaedrá­­ban Melina Mercuorival

Next