Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-14 / 20. szám
ként voltak is kételyeim, jól tettem-e, hogy ezt az utat választottam, hiszen nekem nagy megelégedést nyújtott az újságírás is. — Kérem, ezekről a pályakezdő évekről mondjon még néhány szót! — Anyám nagy múltú calabriai nemesi családból való, apám ügyvéd volt. Az ő óhajára jogot végeztem. Fiatalon bekapcsolódtam az antifasiszta mozgalomba, amiért 1938-ban rövid időre börtönbe csuktak. Életemnek két szenvedélye volt: a sport és a kis túra. A torinói csapatban futballoztam, sőt az olasz válogatott tagja is voltam. Ezzel egyidejűleg viszont a L’Unitának dolgoztam, az enyém volt a kulturális rovat. A háború után a legjobb baloldali értelmiségiek egy részével létrehoztunk egy színházat. Velünk dolgozott Natalia Ginzburg, Italo Calvino és a többiek. Aztán jött a film. — Nemesi család sarjaként hogyan talált erre a harcos baloldali útra? — Kerestem az igazságot. Ennyi az egész. S a torinói munkások között, tőlük sok mindent tanultam. A kommunista pártnak sosem voltam tagja, de mindig nagyon jó kapcsolatban voltam velük. Azokban az időkben a nagy közös cél, kiűzni a német fasisztákat, erősen összefűzött minket. — Mint filmszínész melyik szerepéhez kötődik legjobban? — Szeretem a Keserű rizst, a Pillantás a hídrólt... de a legfontosabbnak Malaparte A tiltott Krisztusát tartom, amelyet az olaszországi forradalmi változások előhírnökének tekintek. Határkőnek vélem abból a szempontból is, hogy sok későbbi nagy névnek utat mutatott. Ebből született Fellini, Rossellini. Az első film volt, amely az idősíkok szétválasztását merészen alkalmazta, erős hatással volt a francia irodalmárokra, filmesekre. Tudom, hogy például Marcel Carné vagy ötször-hatszor is megnézte. — És filmbeli partnerei közül kire emlékszik szívesen? — Két nagyon nagy színésznőre, Anna Magnanira és Simone Signoréira. Szeretem a természetes embereket. Velük soha nem játszottuk a jeleneteket, hanem éltük. — Legközelebb mikor lép színészként a közönség elé? — Egy francia író az én számomra írt egy darabot. Tükör a címe. Ezt játszom szeptemberben Párizsban. Egy idősödő férfiról szól, aki mérleget készít életéről. Akár rám is érvényes lehet, hiszen a háború előtt és közvetlen utána megszoktam az intenzív közösségi életet. Aztán változtak az idők, ma már az individualizmus dominál. Az embernek óhatatlanul el kell gondolkodnia ezen ... — Mi hiányzik az életéből? — Sajnálom, hogy nem tudok egyetlen hangszeren sem játszani. Szenvedélyesen szeretem a zenét, még ebben az évben két operarendezés vár rám. Az egyik a Tosca lesz Bolognában. A beszélgetés végén ismét keresztülvágok az évtizedes bútorok közt a szalonon. Mielőtt az ajtón kilépek, két nevezetes fényképen akad meg a tekintetem. Bekeretezett, kinagyított fotók: az egyiken Vallone Chaplinnel koccint. A másikon Arthur Miller ballonkabátos alakja áll Vallone mellett. Máté Judit Két emlékezetes siker: Raf Vallone a Pillantás a hídról című Arthur Miller-dráma filmváltozatában Maureen Stapletonnal és a Phaedrában Melina Mercuorival