Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-18 / 25. szám

NAPLÓ SARAGOSSA BAND Július 11-én és 12-én mutatkozik be a Kissta­dionban a Saragossa Band. Hat évvel ezelőtt, a nagy európai diszkóláz idején alakult ez a héttagú együt­tes Münchenben, s pilla­natok alatt feliratkozott a slágerlisták élére a Big Bamboo című dallal, me­lyet Alfred Rud­ek írt. A gyors siker nem ártott meg tagjainak, akik mesterei lettek a slágerkészítésnek. Európa diszkóklubjaiban a hetvenes évek vége óta sorra csendülnek fel új szerzeményeik. A latin ze­ne világát idéző, szamba ritmusú Disco-Boogie-Boo­­gie után a jamaikai népze­nére emlékeztető Rasta Man, majd az európai pop és rock stílusjegyeit is ma­gán viselő Zadabak, Gin­ger Red, Pal Pleuer és legutóbb a hosszú időn át toplistás Agadou. Időközben megváltozott az eredeti összeállítás, a Dzsingisz Kán és a Boney M. mintájára nemzetközi legénységgel hajózott to­vább az együttes a sikerek felé. Tagjai között brazil, szenegáli, német és lengyel előadók is helyet kaptak. Emellett stílusának válto­zása is hozzásegítette, hogy az NSZK határain túl is je­lentős sikereket érjen el. Az együttes nevét viselő címmel jelent meg az első albuma, amelyre még az akkor divatos karib-térségi népzene nyomta rá a bé­lyegét. A második LP da­lainak gyökere viszont a reggae mellett már a ke­mény rock és a blues­­zene határáig eljutott. Az igazi telitalálat azonban az örökzöld slágerekből összeállított egyveleg, a Za Za Zadabak volt, amelyet több mint 250 ezer pél­dányban adtak el az NSZK- ban, így aranylemez lett. Tulajdonképpen erre pá­lyázik az együttes új al­buma is, amelyre az előző erényeit igyekeztek átmen­teni. A Saragossa Band azon kevesek közé tarto­zik, amely­­hosszabb idő óta meg tudta őrizni előke­lő helyét a popvilág élvo­nalában. ÚJ SZEREPLŐK AGRIA JÁTÉKSZÍN Az elmúlt hetekben új szereplők mutatkoztak be a Bizet C-dúr szimfóniájára tervezett Balanchine-ba­Elkészült az Agria Játék­szín programja. A rendezvénysorozat kö­zéppontjában idén is a színházi események állnak. A fő műsorban Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátékát adják elő — Marton László rendezésé­ben — a líceum hatalmas barokk udvarán felállításra kerülő szabadtéri színpa­don; címszereplő: Rudolf lettben. Ők láthatók ké­pünkön: Pártay Lilla és Jezerniczky Sándor. (Fotó: Mezey Béla­ Péter. A darabot július 7- én mutatják be. Ezt köve­tően kilenc estén át lát­hatja a közönség. Színházi előadások szín­helye lesz a nyáron az eg­­ri vár tömlöcbástyája is, ahol a délutáni órákban játsszák majd Kiss Irén Csontváry (A világhódító bűn) című művét Valló Péter rendezésében. Csont­­váry: Szakácsi Sándor. BÁRDOS LAJOS DIRIGÁL­ . Bárdos Lajos zenei éle­tünk legcsodálatraméltóbb jelensége. Országszerte árad felé a szeretet, mindenütt éneklik kórusműveit, hab­zsolva okulnak zenetudo­mányi könyveiből és ami­kor egy-egy előadáson meg­szólal, a hallgatóság szívé­be vési minden szavát. Legutóbb a Fészek Klub zsúfolt nagytermében, Sza­bó Helga kezdeményezésére és kutatómunkája nyomán, fölelevenítették az 1930-as évek elejének azt a kor­szakát, amikor Bárdos La­jos Kertész Gyulával együtt valósággal a semmiből hoz­ta létre a Magyar Kórus című folyóiratot. Ebben publikálták legelőször Ko­dály énekkarait, Bartókét, Bárdosét, Kerényi Györ­gyét és azokét, akik meg­teremtették az akkori új magyar kórusirodalmat. Majd Bárdos Lajos meg­szervezte az Éneklő Ifjúság országos mozgalmát, az 1934-es áprilisi nagy jelen­tőségű hangversenyt azzal koronázta be, hogy közös éneklésre serkentette az ott szereplő énekkarokat, a né­zőtéren ülő közönséggel együtt. Kodály Zoltán Ber­zsenyi soraira írt Magya­rokhoz című kánonját diri­gálta gyújtó lánggal. És ugyanezt a forró hangula­tot keltette életre most, amikor annyi évtized után a Fészek Klubban dirigál­ta el Kodály kánonját. Bárdos orvosi parancsra jó néhány esztendővel ezelőtt letette varázslatos vezény­lő pálcáját, és most Ko­dály kánonjának megszó­laltatásával új ünneppé avatta ezt a szép délutánt a Fészek Klubban. (gm) Fotó: Mezey Béla RÁDIÓ: A HÁTTÉR Bor Ambrus mentegetőz­ve írja rádiójátékának, A háttérnek előzetesében, hogy szívesebben írt volna tényeket rögzítő, valódi okokat feltáró eseményjá­tékot, de csak a napi hír négy halottja a tény rádió­játékában, a többi a kép­zelet szüleménye. Valóban, a tényirodalomnak megvan az az előnye, hogy feltét­lenül hiteles (hacsak nem élnek vissza vele), de még­iscsak pórázra köti az alko­tói képzeletet. Azt a kép­zeletet, amelyet — leg­alábbis úgy értelmezem nyilatkozatát — Bár Amb­rus nem sokra becsül. De aztán (mint ez gyakran elő­fordul) az alkotás rácáfol a szerzőjére. A „tragédia” a rádiójátékának csak ki­indulópontja, ugródeszka, s az író képzelete, beleélőké­pessége végül nagyon pon­tos helyzetfelmérést, szo­ciológiai hitelességű alko­tást hoz létre — akár tény­irodalomnak is megfelelne. Ami azonban többlete, ál­talános érvényessége, finom pszichológiai megfigyelései — az író nem egyetlen ese­ményből, hanem gazdag élettapasztalatából merít. Sőt, mi több: csupán a ki­induló tény, a négy halott tűnik fikciónak, hiteltelen­nek, még a rádiójáték szer­kezetébe is nehezen illesz­kedik bele; a változtatha­tatlan, de egyszeri tény el­lenáll a művészi megfor­málásnak. Vagyis a tragi­kus eset, amely a valóság­ban véletlen szerencsétlen­ség volt, nem válik drámai­vá. Bár Ambrus darabjá­ban nem a halál a drámai és megrázó, hanem az élet. Siklós Olga rendezése ap­rólékos műgonddal épít fel minden jelenetet. A rész­letek azonban pontos funk­ciót kapnak a darab egé­szében. Érzékletes a színé­szi játék is, külön kieme­lendő Gábor Miklós, aki az öregedő szerető összetett, ellentmondásos figuráját árnyaltan, irónia és sajnál­kozás vegyülékével játsz­­sza — a darab legjelleg­zetesebb színét adva. Já­téka ugyanakkor készsége­sen alkalmazkodik a töb­bi szereplőéhez. B. Fazekas László

Next