Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-05 / 10. szám

FILMVÁROS A SZAMOS PARTJÁN Hetven esztendeje tör­tént. Janovics Jenő, a ko­lozsvári Nemzeti Színház zseniális igazgatója felis­merve a technika nagysze­rű lehetőségét, amelyet az új találmány, a film kí­nált, elhatározta, hogy je­les színészeit megörökítte­­ti az utókor számára. Sa­ját hitén és elszántságán kívül más eszköz nem állt a rendelkezésére. Ez azon­ban őt nem rettentette vissza. 1913 nyarán Kolozsvárott így született a magyar né­mafilmgyártás egyik fon­tos központja. A jeles év­forduló jó alkalmat kínál, hogy visszapergessük az első, kalandos és hősi évek krónikáját. A feledésbe merült elődökre és úttö­rőkre, mindenekelőtt dr. Janovics Jenőre emlékez­ve, akit a magyar néma­film egyik szellemi atyjá­nak tekinthetünk. 1913 augusztusában ká­nikulai bágyadtság telepe­dett a kolozsvári Nemzeti Színház épületére. A tár­sulat tagjai még távol, az ország más részeiben töl­tötték jól megérdemelt nyári pihenőjüket, de Ja­novics már minden délelőtt megjelent igazgatói irodá­jában, ahol íróasztalát va­lósággal elborították a könyvek és jegyzetek. Ezt a kiváló, fáradhatatlan művészt, kilenc év óta, amióta a kolozsvári szín­házat vezette, olyan gigan­tikus tervek foglalkoztat­ták, amelyek megvalósítá­sa egyetlen, még oly hatal­mas teherbírású művész energiáit is felülmúlták volna. Janovics azonban győzte ezt a saját maga diktálta tempót és iramot! Két szezonon keresztül átfogó magyar drámatörté­neti ciklust mutatott be, melynek első darabja Sztáray Mihály 1557-ben írt drámája volt (Az igazi papságnak tükre), és az összesen 27 bemutatót fel­ölelő sorozatot a huszadik századi drámaírók (Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc) műveivel zárta. Janovics a követke­ző szezonban kilenc antik drámát illesztett a kolozs­vári Nemzeti Színház prog­ramjába, ami ugyancsak szo­katlan és merész szín­­házvezetői elhatározás­nak számított. És 1913. ok­tóber 17-én óhajtotta elin­dítani újabb izgalmas vál­lalkozását, a 17 darabból álló Shakespeare-ciklust (a legtöbb előadást később ő maga rendezte, mintegy tíz darab előtt bevezető előadásokat is tartott, és eljátszotta a Hamlet cím­szerepét!). Ilyen hatalmas erőpróbára nálunk eddig még senki sem vállalko­zott ... S mind­e­közben Jano­vics már készült az első film felvételeire, amellyel — mint remélte — új, be­láthatatlan tárlatokat nyithat meg a kolozsvári (és nemcsak a kolozsvári!) színház művészei előtt. Ja­novics elsősorban rájuk, a magyar színészekre gon­dolt, az ő elismertetésüket szerette volna megszervez­ni (nem utolsósorban né­mi mellékjövedelemhez is juttatni őket), amikor a mozi és a film kínálta új lehetőségeket számba vet­te. Azt persze Janovics jól tudta, hogy erre itthon —a technikai elmaradottsá­gunk miatt — sokáig, ta­lán évekig kell még vára­kozni. Ezért is volt annyi­ra türelmetlen. Ő azon fá­radozott, hogy mielőbb és lehetőleg késedelem nél­kül munkához lássanak. Évekkel korábban Párizs­ban járt, és akkor abban a szerencsés helyzetben volt, hogy bepillanthatott a francia Pathé-cég stúdiói­ba. Amit ott látott, megra­gadta a fantáziáját. 1913 tavaszán ennek a kapcso­latnak kiaknázására gon­dolt, amikor levelet írt Párizsba. Már előzőleg franciára fordíttatta Csepreghy Fe­renc akkoriban igen diva­tos népszínművét, a ma­gyar színpadok egyik si­kerdarabját, a Sárga csi­kót. Ezt kívánta filmre vinni. Arra kérte a Pathé­­cég vezetőit, ha a darab el­nyeri tetszésüket, ne sokat gondolkozzanak, használ­ják ki az idei nyarat, és készítsék el — közösen — a filmet. Nem sokáig késett a vá­lasz. A franciák — nyilván mert Janovics ajánlatában új piacot és érdekes, új művészi lehetőségeket vél­tek felfedezni — bele­egyezésüket adták. Gyor­san megállapodtak a rész­letkérdésekben is. A Pathé-cég augusztus végén Kolozsvárra küld egy ren­dezőt és operatőrt, akik magukkal hozzák a teljes felvevőapparátust is, s itt Janovics Jenő forgató­­könyve alapján és a szín­ház művészeinek­­közremű­ködésével felveszik a dara­bot. Augusztus 26-án Jano­vics azzal fogadta a ko­lozsvári Újság riporterét, hogy gőzerővel dolgozik a Sárga csikó forgatóköny­vén, mert két nap múlva érkeznek a párizsi szak­emberek, és akkor azonnal megkezdik a felvételeket. Aztán hozzátette: „Őszin­tén szólva nagy sikert vá­rok ettől a vállalkozástól. Felesleges mondanom, hogy Kolozsvár, a Szamos regényes környéke gyönyö­rű hátteret és miliőt fog nyújtani a darabhoz. Ha a Sárga csikó kiállja a tűz­­próbát, s a párizsi filmbör­zére kerül, akkor hozzáfo­gok egy Jókai-regény fel­dolgozásához.” Két nappal később már arról számoltak be a helyi lapok, hogy a francia ven­dégek megérkeztek, és helyszíni szemlét tartottak a városban. „Nem keve­sebb, mint harminchat há­zat néztek meg a fáradha­tatlan párisiak, s még min­dig nem fejezték be a te­repszemlét, amelyet ma folytatnak.” Augusztus 30-án délelőtt, a nyári szabadságról visz­­szaérkező színészek érde­kes és meglepő közleményt olvashattak a Nemzeti Színház próbatábláján, íme, a pontos szövege: „Kelt 1913. augusztus 30-án. A Nemzeti Színház­nak azon tagjait, akik részt óhajtanak venni a Sárga csikó felvételében, arra ké­rem, szíveskedjenek e szándékukat Hetényi úrnál bejelenteni. Mindenkit ko­molyan és lelkiismeretesen figyelmeztetek arra, hogy szándékukat fontolják meg, mert nehéz és fáradságos munkát vállalnak — vi­szont művészbecsületük azt kívánja, hogy a meg­kezdett felvételek után ké­sőbb cserben ne hagyja­nak visszalépésükkel. Arra is figyelmeztetek minden­kit, hogy a felvételek rendszerint a kora reggeli órákban lesznek, a nap­fény alkalmassága miatt. Természetes, hogy azok­nak a fáradságát, akik minden próbán pontosan és lelkiismeretesen részt vesz­nek, a felvételek teljes el­készítése után, a lehetőség szerint díjazni fogom. E fi­gyelmeztetések után köz­löm, hogy a napi felvétel fél 7 órakor kezdődik. Gyülekezés a téli színház­nál 6 órakor. Janovics Je­nő s. k.” Ez a páratlanul érdekes dokumentum, amely a színház és a film találko­zásának pillanatában szü­letett, csak véletlenül ma­radt fenn. Bizonyítékul terjesztették elő azon a bí­rósági tárgyaláson, amely kis híján Janovics Jenőt, de az egész vállalkozást is maga alá temette ... De mi is történt? 1913. szeptember 18-án kora délután Kolozsvárott elszabadultak az indulatok. A másnap reggeli lapok ilyen címekkel tálalták az eseményt: „Halálos tragé­dia a Szamos folyóban”, „Halálos mozifelvétel” stb. stb. A pontos tényállást a Kolozsvári Hírlap munka­társa így jelentette a hely­színről : „... Nagy apparátussal dolgoznak néhány hét óta Kolozsvárott a párisi Pathé-cég kiküldöttei egy magyar tárgyú film­dráma felvételén. A világhírt je­lentő mozivásznakra a cég a Sárga csikó című nép­színművet dolgoztatja át. Mint ismeretes, színhá­zunk művészgárdájának több tagja működött közre ebben a munkában. Teg­nap délelőtt egy romanti­kus jelenet felvételén fára­doztak, s a dráma úgyneve­zett »sláger« mozzanatai­nak, a folyón történő jele­neteknek felvétele délután 1 órára volt kitűzve. A jelzett időre vonultak fel a Szamos folyónál a Németek pallója és a Szé­chényi téri vashíd közötti szakaszára a szereplők s a Pathé-cég kiküldöttei. A felvételre dr. Janovics Je­nő igazgató is megjelent, és a róm. kath. státus malom közelében foglalt állást. Az előzetes megbeszélés szerint a színház néhány tagjának a Szamoson kel­lett volna egy ladikon le­ereszkednie, a malom zsi­lipjén átcsúszva...” Szemtanúk beszámolója és a későbbi bírósági tár­gyalás jegyzőkönyve alap­ján megállapítható, hogy a csónakban, amelyet a köz­vélemény egyszerűen csak „lélekvesztőnek” nevezett, hatan foglaltak helyet: Falk Rózsi, Simon Marcsa, Czenker Rózsi, Imre Erzsi és Fekete Mihály, ők vala­mennyien a kolozsvári Nemzeti Színház tagjai voltak, valamint Felix Vanhyll, a film francia rendezője. Az első aka­dályt, amelyet a zsilipen való leereszkedés jelentet­te, könnyedén megoldot­ták. De már a következő percekben, amikor — sze­rep szerint — ki kellett volna ugrani a csónakból, váratlan szerencsétlenség 1. HATAN A CSÓNAKBAN 24

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék