Film Színház Muzsika, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
1983-12-31 / 53. szám
V KAZIMIR KÁROLY: SZÍNÉSZ SZALMAKALAPBAN György László, ha az életkort bibliai értelemben tekintjük, fiatalember, még csak hatvanesztendős. Társulati ülésünkön az 1983—84-es szezont az ő ünneplésével kezdtük. Baráti szóval ezüst babérkoszorút nyújtottunk át a szeretett kollégának. Pár évvel előbb végleg eljegyeztük a Thália aranygyűrűjével, amelyet a pályatársak titkos szavazással juttattak neki. Nemrégen kapott állami kitüntetést, több mint másfél évtizede Jászai-díjat. Látszólag tehát minden rendben volt. Szép szavak, ajándékok, megérdemelt medália, forró ölelésekkel kísért kézfogások. Nekem mégis hiányérzetem volt. Más alkalommal is éreztem valami hasonlót, de most különösen hatalmába kerített ez az érzés. A hatvan év, akárhogy is számoljuk, mégis csak túl van „az emberi élet útjának felén”. Tréfálkozunk, tapsolunk — és azután, a dolgok rendje szerint az élet megy tovább. Vannak, ahogy mondani szokás, szerencsés alkatok, akik megkönnyítik vidámságukkal a hasonló helyzeteket. György Laci nem ilyen ember. Szemérmes, zárkózott, magába forduló típus. Leányfalun is szeretik őt, mondhatnám hozzátartozik a helység szelleméhez, ahol az év szép hónapjaiban tartózkodik meleg szívű hitvestársával, Móricz Lilivel, a halhatatlan író emlékét őrző kertes, virágos, gyümölcsfás rejtekhelyen, ahova gyakran térnek be látogatók, barátok, irodalomtisztelő kíváncsiak. Ha valaki művész úrnak szólítja, arra idegenül néz. Sokan szólítják Lacikának, vagy kortól függően Laci bácsinak. Szatyorral jár bevásárolni, szalmakalappal a fején. Részt vállal — jó szívvel, odaadóan — az otthoni, háztartási és más gondokból. Pedig művész ő a szó legnemesebb értelmében. Szalmakalappal és bevásárlószatyorral együtt. Az úgynevezett bohém magatartás idegen tőle. Megőrizte lelkében a Nógrád megyei bányatelepet, ahol született. Bányász apját és a fronton 1943-ban elesett fivérét. Színházon kívül csöndes, figyelő hallgatásaiban megmaradt a mások gondjaira, fájdalmaira érzékenyen tekintő pedagógusnak. Pár évvel előbb született, mint Szilágyi György nagy sikerű monológjának hőse — a „Hányas vagy?” alakja —, akivel a hasonlók félszavakból is megértik egymást. Ha lehet, a huszonhármasoknak a félszavaknál is kevesebb kell a közös emlékek felidézésére. A Színiakadémia boldog, nagy tehetségű növendéke, majd negyvennégy őszének szerencsétlen katonája, akit a tornádó egész Dániáig repített hadifogságba. Bródy Sándor Tanítónőjében az öreg Nagyot játszotta (Polonyi Gyöngyi, György Izászló és Dajka Margit) Nosztalgia. Ha megkérded, mi az, ma már mindenki rávágja: csinos és elegáns budapesti kávéház. Holott Szentendrén van, de hát olyan közel... Holott nem is egyszerűen kávéház, hanem amikor teheti (és egyre inkább teszi is), színház, kabaré, delikát pódium. Ülsz a rafinált ízekből egybekomponált Nosztalgia-kávéköltemény mellett, így karácsony tájt apró falatkákban ízleled a régi recept szerint készült flódnit (vagy talán fládennak ismered), netán válogatsz az Aubrey Beardsleyihlette étlapból, és közben figyelsz, mert megy a műsor, és megérdemli figyelmedet. És valami különös álomvilág fog igézetébe: ez valaha lehetett, ez valaha volt — találgatod elmélázva. Már látod megjelenni kedves ismerőseidet (azazhogy csak te ismered őket, nem pedig fordítva is), Szini Gyula kifogástalan nyakkendőben, vékony szemüveggel, girardikalapban, Kosztolányi fehér, rojtos sálban, az ábrándos Emőd Tamás, s mintha Nagy Endre szigorú tekintete is bevilanna ... Varázslat. Szentendrén vagy, a Nosztalgia-kávéházban, ahová a „gazda”, Éliás Tibor ezúttal Császár Angéla műsorát hívta meg. Medgyaszay Vilma, a dal színésznője — ez az est címe, az est után pedig úgy érzed, egy stafétaváltás szem- és fültanúja lehettél: Császár Angélára szállt át a szép cím. Nem, nem a florentin-kalap, nem a hímzett kötény, nem is a nerc stóla hozta létre a varázslatot, hiszen az önmagában — legföljebb — stílustörténeti divatbemutató lehetett volna. A divat nosztalgiája. Császár Angéla úgy idézett meg egy legendás alakot (igen, már FÁBIÁN LÁSZLÓ: A ház „gazdája” és a műsor gazdája )