Film Színház Muzsika, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1983-12-31 / 53. szám

V KAZIMIR KÁROLY: SZÍNÉSZ SZALMAKALAPBAN György László, ha az életkort bibliai értelem­ben tekintjük, fiatalember, még csak hatvanesztendős. Társulati ülésünkön az 1983—84-es szezont az ő ünneplésével kezdtük. Ba­ráti szóval ezüst babérko­szorút nyújtottunk­ át a szeretett kollégának. Pár évvel előbb végleg elje­gyeztük a Thália arany­gyűrűjével, amelyet a pá­lyatársak titkos szavazás­sal juttattak neki. Nem­régen kapott állami ki­tüntetést, több mint másfél évtizede Jászai-díjat. Lát­szólag tehát minden rend­ben volt. Szép szavak, ajándékok­, megérdemelt medália, forró ölelésekkel kísért kézfogások. Nekem mégis hiányérzetem volt. Más alkalommal is érez­tem valami hasonlót, de most különösen hatalmá­ba kerített ez az érzés. A hatvan év, akárhogy is számoljuk, mégis csak túl van „az emberi élet út­jának felén”. Tréfálkozunk, tapsolunk — és azután, a dolgok rendje szerint az élet megy tovább. Vannak, ahogy mondani szokás, szeren­csés alkatok, akik meg­könnyítik vidámságukkal a hasonló helyzeteket. György Laci nem ilyen ember. Szemérmes, zárkózott, ma­gába forduló típus. Leány­falun is szeretik őt, mond­hatnám hozzátartozik a helység szelleméhez, ahol az év szép hónapjaiban tartózkodik meleg szívű hitvestársával, Móricz Li­livel, a halhatatlan író em­lékét őrző kertes, virágos, gyümölcsfás rejtekhelyen, ahova gyakran térnek be látogatók, barátok, iroda­lomtisztelő kíváncsiak. Ha valaki művész úrnak szó­lítja, arra idegenül néz. Sokan szólítják Lacikának, vagy kortól függően Laci bácsinak. Szatyorral jár bevásárolni, szalmakalap­pal a fején. Részt vállal — jó szívvel, odaadóan — az otthoni, háztartási és más gondokból. Pedig művész ő a szó legnemesebb értelmében. Szalmakalappa­l és bevásár­lószatyorral együtt. Az úgynevezett bohém maga­tartás idegen tőle. Meg­őrizte lelkében a Nógrád megyei bányatelepet, ahol született. Bányász apját és a fronton 1943-ban elesett fivérét. Színházon kívül csöndes, figyelő hallgatásaiban meg­maradt a mások gondjaira, fájdalmaira érzékenyen te­kintő pedagógusnak. Pár évvel előbb született, mint Szilágyi György nagy sikerű monológjának hőse — a „Hányas vagy?” alak­ja —, akivel a hasonlók félszavakból is megértik egymást. Ha lehet, a hu­szonhármasoknak a félsza­vaknál is kevesebb kell a közös emlékek felidézésére. A Színiakadémia boldog, nagy tehetségű növendéke, majd negyvennégy őszének szerencsétlen katonája, akit a tornádó egész Dá­niáig repített hadifogságba. Bródy Sándor Tanítónőjében az öreg Nagyot játszotta (Polonyi Gyöngyi, György Izászló és Dajka Margit) Nosztalgia. Ha megkér­ded, mi az, ma már min­denki rávágja: csinos és elegáns budapesti kávéház. Holott Szentendrén van, de hát olyan közel... Hol­ott nem is egyszerűen ká­véház, hanem amikor tehe­ti (és egyre inkább teszi is), színház, kabaré, delikát pódium. Ülsz a rafinált ízekből egybekomponált Nosztalgia-kávéköltemény mellett, így karácsony tájt apró falatkákban ízleled a régi recept szerint készült flódnit (vagy talán fláden­­nak ismered), netán válo­gatsz az Aubrey Beardsley­­ihlette étlapból, és közben figyelsz, mert megy a műsor, és megérdemli figyelmedet. És valami kü­lönös álomvilág fog igé­zetébe: ez valaha lehe­tett, ez valaha volt — találgatod elmélázva. Már látod megjelenni kedves is­merőseidet (azazhogy csak te ismered őket, nem pe­dig fordítva is), Szini Gyu­la kifogástalan nyakken­dőben, vékony szemüveg­gel, girardikalapban, Kosz­tolányi fehér, rojtos sálban, az ábrándos Em­őd Tamás, s mintha Nagy Endre szi­gorú tekintete is bevilan­­na ... Varázslat. Szentendrén vagy, a Nosztalgia-kávéházban, ahová a „gazda”, Éliás Ti­bor ezúttal Császár Angéla műsorát hívta meg. Med­­gyaszay Vilma, a dal szí­nésznője — ez az est cí­me, az est után pedig úgy érzed, egy staféta­váltás szem- és fültanúja lehettél: Császár Angélára szállt át a szép cím. Nem, nem a florent­in-kalap, nem a hímzett kötény, nem is a nerc­ stóla hozta létre a va­rázslatot, hiszen az önma­gában — legföljebb — stí­lustörténeti divatbemutató lehetett volna. A divat nosztalgiája. Császár An­géla úgy idézett meg egy legendás alakot (igen, már FÁBIÁN LÁSZLÓ: A ház „gazdája” és a műsor gazdája )

Next