Film Színház Muzsika, 1984. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-30 / 26. szám
Mire e sorok megjelennek — és a többi —, már tudható lesz, hogy Portugália és Dánia helyett ki nyerte a labdarúgó EB-t: Franciaország vagy Spanyolország. Ebben a kérdésben, vagy egyszerűen csak mondatban, mint tengerben a csepp, benne rejlik a televíziós jegyzetírás összes csapdája. Ugyanis, mint ezt az Új Tükörben szerencsésen lezajlott vita is jelezte, a jegyzetírók még abban se szívesen egyeznek meg, hogy előre vagy utólag, vagy pont akkor nézzék meg a jegyzetelni kívánt műsort, amikor az adásba kerül. — Mindez arról jut eszembe, hogy ezen a héten egy csomó dolgot megnézhettem volna előre Veszprémben, az ott esedékes tévétalálkozón, az esetben, ha kölcsönös volna a jó viszonyom a Magyar Televízióval. Szerelmem azonban egyoldalú , mint minden jelentős, a szak- és szépirodalomban fellelhető eset. Ennek köszönhetően továbbra se ismerhetem meg a Magyar Televízió személyiségeit. Nem fogok megmártózni a Balatonban s a tekintetek kereszttüzében, továbbra is szabadon nézhetem a televíziót — a televíziósok helyett. Viszont szabad számolnom, hogy hányat kell aludnom augusztusban kezdődő szabadságomig — a hétfő triplán számít, lévén adásszünet és lapzárta is —, és szabad számolnom, hogy hányszor kell még sorban állni az előfizetőknek kenyéradó lapocskámért. — Mondhatni, mi köze mindennek a hét műsorához. Azok közé tartozom, akik szeretnek zsákbamacskát — zsákban macskát? — árulni, majd megmondom a végén. Addig is, előre a művészetért! STIFTER STEFIJE Adalbert Stifter nevét hiába kerestem Szerb Antal vaskos könyvében, nem volt róla véleménye. Talán festőnek vélte? Kínos eset. A festők közt írónak vélték, vélhetően, az írók közt festőnek. Magam annyit tudok róla, amenynyit Walkó György tanár úr elmesélt: „Stifter hátat fordít a nagy tragédiák förgetegének, a szenvedélyek poklának, enyhet keres helyettük és békességet ígér. A tűzhányó persze 48-at is jelképezte: aligha örvendett neki ez az író, hogy ugyanazok a gépek nyomják Pesten a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot, mint amelyek az ő műveit. Stifter természetesen az életben is a „szelíd törvénynek’ igyekezett érvényt szerezni, tanfelügyelői posztján is, megadással viselt, békésre stilizált, rossz házasságában is, egészen, amíg hatvankét éves korában egy jól kifent borotvával el nem vágta tulajdon torkát. A szörnyű halálnemért nyilván májrákja volt közvetlenül okolható, mégis lehetetlen fel nem ismerni benne a Stifter hirdette, tejforraló, takarékláng-eszmények csődjét. Ezt a folytonosan fenyegető csődöt reszeli a művek felszíne alatt az újabb kori kutatás, a belső reszketést, a tudat alá szorított létborzadályt fedezi fel — nem, nem az elbeszélések vagy regények cselekményében, hanem mindenekelőtt a mesteri tájleírásokban (tudni kell, hogy Stifter festő is volt), a jellemrajzokban, az állóképekben.” Festői film lett a Brigitta. Olcsó gag, de nem hagyhatom ki. Olyan festő operálta ezeket a képeket, aki számára fontosabb a gatya, a szűr, a suba, a gulya, mint az ember. Gyönyörűek a természeti és a kastély környéki képek. Elandalodhatnék ha támad az embernek tőlük. Azon kapja magát, hogy ő, mint néző, mennyivel emberibb módon élhetne enynyi szépség közepette, mint a film hősei. Elgondolkoztató az a jelkép, mely a farkasok elleni kerítésről jut eszünkbe. Elgondolkoztató, hiszen a Kutyák és Farkasok dala nekünk Petőfit juttatja eszünkbe. Furcsa dolog a kerítés. Azt teszi rabbá, aki fölépíti. A farkasok csak szabadabbak és támadóbb kedvűek lesznek tőle. Romantikus és realista is ez a történet. Hiszen a romantikus kerítés dacára is megsebesül a farkasok támadásától a főhősök — Murai őrnagy és Brigitta asszony — egyetlen fia, s ez már realizmus. Romantikus, hogy fia betegágyánál visszatér elmondott nőt vesz feleségül. Realista elem, hogy egy szebbért odahagyja. Romantikus elem, hogy fia betegágyánál visszatér elhagyott asszonyához, akihez — mai viszonyainkat is megcsúfoló módon — reális, gazdasági és ideológiai természetű barátság fűzi. “ A történet romantikus és realista elemeiből a tévéfilm — rendezője: Wolfgang Glück — végül is, egyébként aligha helyteleníthető módon — a romantikus képeket és elemeket hangsúlyozta. Mindezt nem a novella, nem az író védelmében mondom. Az író — modernnek látszó — ambivalens világképe erre lehetőséget ad. A képernyőn ilyenformán kandalló előtti beszélgetéssé silányul a reformkori magyarok önsorsrontó szenvedélyessége. Hihető, hogy Murai őrnagy alakjába beleformálta az író gróf Széchenyi István eszményeit. Nos, ezek az eszmék sokkal formásabbak, markánsabbak voltak, mint Murai őrnagy eszmécskéi. Széchenyi István helyett Stefi gróf ügye volt ez. Az egész film egyébként oly módon volt színes, mint egy bontatlan kártyacsomag. Akkor láthatjuk csak ugyanis a pompázó nyomdatechnikát, ha kibontjuk a paklit. De ha már kibontjuk, a csomag nem bontatlan. Márpedig a kaszinók szabályzata követelményként állítja elő a friss bontású kártyapaklit. Egy régi történet esetében a kivált külföldnek szánt koprodukció esetében — ez a huszonkettes csapdája. Itt még a csúf nőnek is szépnek kell lenni. A tévéfilmet millióknak szánják. S egy igazán csúnya nő igazából nézhetetlen. Josephine Derenne szerencsére inkább tudta, hogy csúnya, mint élte. Bálint András snájdigsaga, bajszossága, magányossága különleges pillanatok szülője volt. Idegenként mozgott egy számunkra előkelő történetben, s ez némi misztikumot vont alakja köré. A hetyke magyar fiú szerepében Bars Józsefet láthattuk, glóriaként fénylett körülötte és fölötte a kackiásság. A furcsa az, hogy a film, noha a velejéig hamis társadalomképet rajzolt a reformkori magyarokról, mégis unalmasra sikeredett. Mintha vászonra festettek volna, vízfestékkel, hogy tovább csúfolkodjam a dolgok festőiségén. Ráadásul, miért, miért nem, talán az én készülékem hibája, a kép időnként bevörösödött, majd kizöldült. Lehet, hogy a legrosszabb kópia jutott nekünk? Vagy hívjam a Gelkát? — Nem tudom eldönteni. AGYONCSERÉLT SZERELMEK Valószínű, hogy csak jósorsomnak köszönhetem, hogy a moziban nem láttam Szálkai Sándor és Kállai István filmjét, az Elcserélt szerelem címűt. A moziból elsőként távoztam volna, hagyván veszni a jegyüzérek által föltornásztatott jegy árát. Arra viszont jó ez a film, hogy elgondolkozzam azon, hogy milyen történeteknek lehet esélye arra, hogy a Magyar Televízió összefogjon a magyar filmgyártással és viszont, hogy létrejöjjön a műalkotás. A film szereplői legyenek generá- L APÁTI MIKLÓS: Rubens. A főszereplő: Johan Leysen 22