Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-28 / 39. szám

elviselhetővé vált a doboz. Bár komoly veszteségek is értek. A Vízlépcsőrendszer a Dunán című filmben ta­lán utoljára láthattam vol­na teljes épségében a Du­na felső és kanyaros sza­kaszát, ám így, képek nél­kül ... szó, szó, szó. Nem láthattam a Falk­­land-szigeteket, bár meg­ütötte a fülem egy jó mon­dat, a Hétben hallottam, körülbelül így szólt: „Ha már mindenáron lövöldöz­ni kell, akkor tegyék ott, ahol nincsenek emberek.” Aztán hallottam a biobri­kettről, de ezt is csak ak­kor hiszem, ha látom. Legteljesebb mértékben akkor jöttem zavarba, mi­kor a Hat négyesben című tévéjátékot hallgattam. Igaz, hogy készült már rá­diójáték is belőle, színház­ban is adták. Sajnáltam a kitűnő színészeket, de fő­leg magamat: el kellett képzelnem Kézdy György agyafúrtságát, naiv zsaro­lókedvét, pénzéhes orcáját, továbbá a bájos hölgyko­szorút. Kállai Ilona, Tábo­ri Nóra és Váradi Hédi hármasfogata hangjaikon át is elüzengette a nem túl magvas mondanivalót. Ezután már csak a Mes­terséges színész sorozatban nem láttam Váradi Hédit és Gyárfás Miklóst. De amit Váradi Hédi mondott, az megszívlelendő, hisz nem csak a színésznő szá­mára fontos, hogy tudja a dolgok értékrendjét, hogy rend legyen a fejében, hogy tudjon adni az ember, s benne minden férfi s nő. Váradi Hédi színészi csillaga állt már magasab­ban is, de embersége sose volt közelebb hozzánk. Egyféle trónust ad neki ez is. — Mikor Stuartot játszta, fájt neki, ha a trónjához értek. Az ő em­beri trónusa is érinthetet­len. Nyugat-pódium. Hernádi Judit és Mensáros László Mestersége színész. Váradi Hédi • KEDD. 9.00: Iskolatévé. 9.35: A Lautensack fi­vérek. NDK filmsorozat. HI/1. 16.05: Is­kolatévé. 16.35: A Magyar Hajó- és Da­rugyár 150 éves. Riportfilm. 17.05: A ve­lünk élő történelem. VII/5. 19.30: Tv-hír­­adó. 20.00: Szerelem és barátság történe­te. Olasz tévéfilmsorozat. VI/5. 21.05: Stú­dió '85. 22.20: József Attila kortársai. 22.45: Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz. 2. mű­sor. 17.30: Mi és a számítógép. 18.30: Körzeti adások. 19.05: Sakk-matt. 19.25: Mammutvadászat. Csehszlovák gyurma­film. 19.35: Kelbadzsari öregek. Szovjet kisfilm. 20.00: A Zene Világnapján. 21.00: Tv-híradó 2. 21.30: Baleset. NDK film. • SZERDA: 9.00: Iskolatévé. 10.00: Delta. 10.25: A Lautensack-fivérek. NDK filmsorozat. III/2. 13.25: Tatabányai Bányász—Rapid Wien labdarúgó-mérkőzés. 15.15: Kenya szafa­rival és anélkül. NSZK rövidfilm. 16.25: Bohemians Praha—Rába ETO lab­darúgó-mérkőzés. 18.20: Nyolc dal a stú­dióban. Csehszlovák zenés film. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Starsky és Hutch. Ame­rikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 20.45: A hét műtárgya. 20.05: Sinkó Ervin: Opti­misták. Tévéjátéksorozat. VII/5. 2. műsor. 16.10: ötödik tétel. Japán film. 18.35: Euró­pai Biztonsági és Együttműködési Érte­kezlet, Kulturális Fórum. Budapest, 1985. 19.05: Ecranul Nostru. 19.25: Ránki Dezső zongorázik. 20.00: Izzó planéták. 21.00: Tv-híradó 2. 21.30: Telesport. • CSÜTÖRTÖK: 9.00: Iskolatévé. 9.25: A Lautensack fi­vérek. NDK filmsorozat, m/3. 11.10: Is­kolatévé. 15.05: Iskolatévé. 15.50: Hurrá, nyaralunk! Szovjet film. 17.00: Műsoron a számítógép. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. X/6. 17.30: Dámok Gyulajon. Természetfilm. 18.15: Pedagógusok fóru­ma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Móricz Zsig­­ i­ TELEVÍZIÓ MIJSORÁBÓL október 1-től 6-ig mond. Míg új a szerelem. Tévéfilm. 21.25: Panoráma. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: Him­nusz. 2. műsor. 18.30: Pocok, az ördög­motoros. Tévéfilmsorozat. I—II. 19.30: Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia. Holland balettfilm. 20.00: A nagy sivatagok. VI/5. 20.55: Tv-híradó 2. 21.25: Telesport. # PÉNTEK: 9.00: Iskolatévé. 9.45: Énekel: Barbara. Francia zenés film. 10.40: Afrikai anti­lopok. Angol rövidfilm. 11.05: Operált operák. Rajzfilmparódia. 15.30: Iskolaté­vé. 16.10: 100 híres festmény. Angol rö­vidfilm. 16.25: Horizont. Magyar film. 18.00: Ablak. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Doug Henning varázslatos világa. Amerikai film. 21.35: Szép histó­ria. Tévéfilm. 23.00: Tv-híradó 3. 23.10: Himnusz. 2. műsor. 17.00: Emberrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat. XIII/3. 17.25: Kicsi a bors ... 3. rész. 17.45: Euró­pai Biztonsági és Együttműködési Érte­kezlet Kulturális Fórum, Budapest, 1985. 18.45: A hódok élete. NSZK dokumen­tumfilm. 20.00: Ide nekem a Sast! Sas József műsora. 21.15: Tv-híradó 2. 21.40: Röplabda Európa Bajnokság. • SZOMBAT: 8.30: Ecranul Nostru. 8.50: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. XXXIX/19. 9.15: Kuckó. 9.45: Fiatalok pályaközeiben. 10.05: Egy osztályba járunk. 10.30: Még megmenthető! XI/4. 10.50: Szerelem és barátság története. Olasz tévéfilmsorozat. VI/5. 13.45: Ma egy házban. Csehszlovák tévéfilmsorozat. IX/9. 14.40: Beszédműve­lés. 16.10: Mitlők. Tinirandevú. 16.00: A Nemzetközi Tévészakácskönyv olasz műsora. 16.15: őszi BNV ’85. 16.55: Ferenc­város—MTK-VM bajnoki labdarúgó-mér­kőzés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Szeszélyes évszakok. 21.15: örökzöldek. 50 év slágerei a Pesti Vigadóból. 22.30: Messzi utca. Szovjet film. 23.50: Tv-híradó 3. 24.00: Himnusz. 2. műsor. 17.35: Gólyavári esték. 18.25: Tisztelendők. 19.25: Angol nyelv. 19.40: Német nyelv. 20.00: Tisztújítás. Vígjáték két részben. 21.55: Tv-híradó 2. 21.15: Röplabda Európa Bajnokság. • VASÁRNAP. 8.25: Tévétorna. 8.30: Óvodások filmmű­sora. 8.50: A Kronberg Robinsonjai. Csehszlovák filmsorozat. V 3. 9.20: Ejtő­ernyőzés. Francia dokumentumfilm. 9.35: Gitársuli. 3. rész. 10.00: Tűzoltóvetélke­dő. 11.00: Beethoven-ciklus. NSZK film­sorozat XII. 13.15: Kaláka Nemzetközi Folknapok. Diósgyőr, 1984. 13.45: Műso­rainkat ajánljuk! 14.15: Dajka Margit­­sorozat. A harapós férj. Magyar film. 16.00: Elmebajnokság. Egri János műso­ra. 16.45: Magyarország szépe. A szép­ségverseny döntője. 17.35: A Német De­mokratikus Köztársaság nemzeti ünne­pén. 18.00: Delta. 19.00: A Hét. 20.05: Fe­kete Sándor: Lenkey tábornok. Tévéjá­ték. 21.20: Mesterséges színész. Zenthe Ferenc. 22.00: Aranygála a Lidóban. Kor­da György műsora. 22.35: Himnusz. 2. mű­sor. 17.50: Béke Nagydíj Nemzetközi ke­rékpáros verseny. 19.00: Charles Azna­­vour: Francia zenés film. 20.00: A rövid­filmstúdiók műhelyéből. 20.40: Kosty gó­tikus freskói. Csehszlovák kisfilm. 21.15: Kodály Zoltán: Vértanúk sírján. 21.35: Telesport. 21

Next