Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-17 / 33. szám
Volt a Nemzetinek egy olyan tagja, aki mániákusan és önfeláldozóan gyűjtötte az ország első színházának emlékeit. Pataky József színművész a Nemzeti Színház Múzeumának és Könyvtárának őre. Az Emke-ház harmadik emeletének öt szobájában helyezte el a plakátokat, fényképeket, súgópéldányokat, nagyjaink szerepeinek néhány ruhadarabját, kellékét és bútorát. Ódry Árpád növendéktársa volt a Színművészeti Akadémián. Abban az évfolyamban, amelyben néhány hónapig Trebitsch Ignác is tanulta a jellemábrázolás alapelemeit, hogy azután hosszú évtizedekig rivaldafény helyett a nemzetközi kalandorvilág sztárjaként tündököljön, mint két keresztyén egyház papja az angol parlament képviselője, egyszerre több nagyhatalom számára kémkedő ügynök és végül, mint Csao Kung buddhista bonc. Pataky József tanára volt Ujházy Ede, aki természetes egyszerűséggel elsőként szólalt meg hazai színpadon, de bizony elbóbiskolt az óráin és csak a fals hangokra kapta fel a fejét, hogy kedvenc szavajárásával lemarházza színészinasait. Pataky József látta a millenniumi ünnepségekre Budapestre érkező Ferenc József császár-királyt és fényes kíséretét, és látta zokogni Ujházy Edét, akinek búcsúbeszédet kellett volna tartania 1913. június 7-én a Rákóczi út és Múzeum körút sarkán levő Nemzeti udvarán, közvetlenül a bontás előtt, de a Mester képtelen volt egy szót is szólni, sírva fakadt. Pataky József az ideiglenesen új hajlékába költözött Nemzeti felrobbantását már nem érte meg. Az Akadémia elvégzése után Pataky József Nagykárolyra került. A nyúlánk fiatalembertől megkérdezte Kúnhegyi igazgató úr: — Játszotta ön már Bánk bánt? — Nem. De tudom, mint a miatyánkot. — Hát csak készüljön föl rá, mert ki fogom tűzni! A direktor állta a szavát. A kicsiny társulatnál nagy szó volt ez akkortájt: két próbát íratott ki belőle. A híres Krecsányinál is tag volt a Budai Színkörben, és végighallgatta azt a párbeszédet, amely a „Keresd a szíved” című Jókai-darab főpróbája után zajlott le az igazgató-rendező és az író között. — Hogy tetszett? Van valami észrevétele Méltóságodnak? — Nagyon jó volt minden. Észrevételem nincs. De nem is lehet — mondta Jókai Mór. — Hiszen önök jobban értenek a színpadhoz, mint én. Pataky József pályázott a fiatal Somlay Artúrral is, aki váratlanul kétszáz koronához jutott. A szülői támogatásból százötven koronát arra fordított, hogy ruhatárát kiegészítse. Elegánsan megvendégelte az egész truppot. Este már kölcsönként ötven krajcárt. A kolléga hitetlenkedett: — Semmi sem maradt az ötven koronából ? — Nem őrzöm én a pénzt. Színész vagyok, nem Wertheim kassza. Pataky József számos vidéki társulatnál működött, nagykanizsai és kecskeméti fellépései után Szegeden, ahol a Bizánc Giovannijában és az Éjjeli menedékhely Pepeljében volt a legnagyobb sikere. Kolozsvárott a Farkas utcai színházban Ádám volt a Tragédiában és ifjú Nagy a Tanítónő előadásán. Az öreg Nagyot az akkor már legendás hírű, őslakosnak számító Szentgyörgyi István sajátosan megalkotott Szentemberek Szatmári István: Csurka István: •A szérnyüsöl( nyoszolya (V.) A felfordulás egyetemessé válik. Mármint a szerző lelkében. Mert hát mit is jelent ez a puszi, amit ettől a kedves színésznőtől, kapott, aki már eléggé jól ismeri őt. Azt jelenti, hogy a kolléganő tud valamit. Sejti, miféle rajongás dúl a szerző szívében a barátnője iránt. De ezenfelül még azt is jelenti, hogy a barátnője számára sem közömbös a szerző. Beszéltek ők már erről a dologról felvonásközökben, meg tavaszi, évadvégi öltözések közben, amikor már senkinek sincs igazán kedve színházat csinálni, mert mindenki kifelé vágyik az élet húsvér színpadára, valódi éjszakákba, igazi csókokba. Netán valami jót mondott ekkor őróla (a szerzőről)? — Tulajdonképpen, lehet, hogy jól járnék vele ... Csak ne volna író .. . Ez olyan félelmetes, hogy író, és ha szakítunk esetleg vagy nem tudom én mi, akkor megír. . . Akkor már inkább egy színész, aki csak kibeszéli az embert.... Azt úgyse hiszik el, és ha elhiszik is, elfelejtik .... Persze, ez is csak szerzői képzelgés. S mint ilyen, szakszerű. Emberünk ugyanis ebből él: elképzeli, hogy bizonyos helyzetekben mások mit mondanak. És aztán ezt készpénznek veszi. Illetve készpénzt csinál belőle ... Ez azonban még csak az általános, avagy mélyebb, mögöttes jelentése ennek a puszinak. A jelen számára az az üzenet van benne, hogy nincs minden elveszve. Ha ugyanis azért nincs jelen ő, mert nem is lehet jelen, akkor az a nagy találkozás, az a nagy pillanat, amelyikben egy ki nem mondott szóval, egy odanézéssel, egy sóhajjal kifejezi: megértette a szerep üzenetét, neki szóló üzenetét, még létrejöhet. — Menj fel hozzá, vigasztald meg. Nagyon kétségbe van esve. Negyvenhét oldalt kell bevágnia estig. Látod, más szerzők is írnak kiadós szerepeket a nőiknek . . . És ez persze nem bizalmasan, fülbesúgva hangzik el, nem, ezt az egész büfé hallja. És nevet rajta. Nevet? Röhög. ..Hát itt mindenki tud mindent?” A szerző e pillanatban ostoba fajankónak érzi magát, akin az utolsó segédszínész is csak nevet. Hát egy csók nem sok, de még annyi sem esett köztük az évek során, és mégis mindenki tudja, hogy ő a (szerző) bele van esve őbelé. ÖBELÉ. Viszont jó volna mégiscsak felmenni. Itthagyni csapot-papot és leülni az öltöző-priccsre és megfogni a kezét. ..Egy csokor virág kéne.” Igen, és akkor a szemébe nézhetne zavartalanul ... — Ezt a szerepet nem ér írtam . .. — Tudom, kedves, látom és köszönöm. Nagyon jólesik, hogy ennyire ismersz ... Nem is hittem, hogy engem