Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-28 / 39. szám
LEMEZEK KÖZT VÁLOGATVA A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL... ... születik ez az írás, a Hungaroton Hanglemez Hetek kilenc kiadványáról. Hogy kihagyjam közülük bármelyiket, attól nem az udvariasság tart vissza, hanem az, hogy valamennyit méltatásra érdemes produkciónak tartom, és a mostani összefoglalás után többségükre később részletesen visszatérünk. Ami az évfordulós produkciókat illeti, Händel életművét egy hanglemezvilágpremier, az Atalanta felvétele képviseli. Megértjük a Hungaroton törekvését, amikor az utolsó évtizedben lényegesen megváltozott igényekhez igazítja felvételi terveit, és ritkaságokkal kívánja pozícióját megtartani, erősíteni a világpiacon. Ez esetben pedig többről is van szó, mint ritkaságról; ami Händel színpadi műveit illeti, mennyiségükhöz, értékükhöz képest aránytalanul kevés van belőlük hanglemezen bárhol a világon. Ugyanakkor a magyar zenekedvelők számára sem érdektelen, hogy megismerkedjenek a köztudatban hovatovább egyértelműen oratóriumszerzőnek beskatulyázott barokk mesternek ezzel a zenei arculatával, így tehát piaci érdek és hazai művelési szándék szerencsés egybeesésének tartjuk ezt a kiadványt. Ugyanígy vélekedünk a két — illetve három — Bach-felvételről is, melyeknek a művek értékén túl lényeges előadói vonzatuk is van. Arra gondolok, hogy vétek lett volna nem felvételt készíteni Polgár Lászlóval, ha már ilyen tehetségű basszistánk van, és a választás, hogy Kocsis Zoltánnal vagy a Liszt Ferenc kamarazenekarral jelenjen-e meg A fúga művészete, visszalépést, szegényedést jelentett volna. Az a baj, hogy ha hosszú időn keresztül egy művet nehéz és áhítatos szövegekkel — igaz, hogy méltán — felmagasztalunk, ez a zenekedvelők egy részében szorongást is kelthet, hogyan értheti meg ő, egyszerű halandó, az olyan remekműveket, az európai kultúra csúcsait, mint, például ez esetben, A fúga művészetét? A nagyság, az annyit és sokszor fennen hangoztatott, elijesztő is lehet. Pedig ha megpróbálunk mindattól az ismerettől és kommentártól megszabadulni, amit erről a műről — és legtöbbször a mű hallgatása helyett — hallottunk, akkor a képlet nagyon egyszerű: A fúga művészete gyönyörűszép zene. Első közelítésben, a megismerés első fázisában teljesen lényegtelen, hogy mennyire ismerjük, menynyire vagyunk képesek tájékozódni szerkezetében. Az elemzés örömét és kínját hagyjuk meg a szakembereknek. Mint ahogy abban az évszázados vitában is elegánsan nem foglalt állást a Hungaroton — azzal hogy párhuzamosan jelentette meg ezt a két kiadványt —, hogy billentyűs hangszerre vagy vonósegyüttesre képzelte-e alkotója ezt a sorozatot. Hogy Bach valójában mit is gondolt, azt valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni. Amit A fúga művészetéről mondottunk, az Wagner Parsifaljára is érvényes. A mű nagy híre itt is a befogadás ellen dolgozik. Tudom, a Wagner-hívők most megköveznek, hogy leírom, itt is elsősorban az a fontos, hogy a Parsifal szép, hallgatásra, szellemünk-lelkünk gazdagítására, épülésére szolgáló zene. Különösen akkor, ha egy olyan előadóművész-géniusz egyik utolsó produkcióját sikerül rögzíteni, mint amilyen Ferencsik János volt. Először így kell hallgatni, és azután a beavatottak — vagy magukat annak vélők — vitatkozhatnak, méricskélhetnek, hogy ki hogyan állt helyt ebben a produkcióban, elkezdődhet az összevetés izgalmas (?) játéka a viszonylag kevés egyéb, már megjelent Parsifal-felvétellel. Engedtessék meg — és nem csak e produkcióval kapcsolatban — János apostol egy mondatának átköltése: őrizzük meg, míg csak erre képesek lehetünk, spontán befogadóképességünket, mert az istentől vagyon... A nagy karmesterünket idéző másik album az In memóriám János Ferencsik címet viseli. A lemezeken rögzített művek (Haydn, Beethoven, Liszt alkotásai) remekművek. Felvételi hangzásuk — hiszen egyenként már korábbról ismerjük őket — megfelel napjaink „digitális” igényeinek. Reméljük, hogy ez a válogatás nem feledteti sem a zenekedvelőkkel, sem a Hungarotonnal azt — és ez később pótolandó —, hogy Ferencsik korának legkiválóbb Bartók- és Kodály-interpretátora volt. Még ha nem is digitális vagy sztereóváltozatban. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert egy ilyen szerkesztésű összeállítás aránytévesztést sugall. Bármilyen szépen szólnak is ezek az albumba gyűjtött késői felvételek, sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy a Psalmus, a Páva, a Divertimento, a Concerto és a Zene Ferencsik-féle koncepciója a jövő generációk számára kikerülhetetlen tartománya a magyar előadóművészet történetének. Miről nem beszéltünk még? Ha a magyar nyelv használja a „látatlanul” kifejezést, akkor most hadd szabadjon „hallatlanul” üdvözölni Paisiello Sevillai borbélyának felvételét, ugyanazon okokból, mint Händel Atalantáját. És egyébként is, ha egykor gyilkos háború is dúlt Paisiello és Rossini hívei között, az idő rég devalválta ezt az ellentétet. Az európai zene múltjában mindkét vígoperának helye van. Érdeklődéssel hallgattuk meg a Capella Savaria harmadik lemezét is (ti. Polgár László Bach-lemezén és az Atalantában is őket halljuk), amelyen öt Vivaldi-hegedűversenyt szólaltatnak meg — a szólista és karmester Jaap Schröder. A régóta dúló — és sajnos várhatóan még sokáig tartó — „korhű előadás, korabeli hangszerek” körüli viták viharában enyhülést hozó perceket jelentett zenélésük természetessége. Utoljára hagytuk a legnagyobb szabású vállalkozást, Liszt Szent Erzsébet legendájának felvételét. Régi, mániákus vágyam, hogy Liszt végre megtalálja méltó érzését, elismerését abban a hazában, melynek ugyan nyelvét nem beszélte, de hű fiának vallotta magát egész életében. Ennek a folyamatnak egyik fontos állomása ez a felvétel, mint ahogyan az volt ez év elején a Krisztus hangversenytermi előadása , és e napokban készülő hanglemezfelvétele. A Szent Erzsébet legendája már a következő 1986-os Liszt-év előlegezése. De őszinte szívvel óhajtjuk, hogy Liszt, éppen úgy, mint az arra érdemes többi géniusz, ne „évfordulós” szerző legyen, hanem mindennapjaink zenéjének éltető forrása. Zsoldos Péter 28 (MfKifflRORSZfG Szépségkirálynő-választás középdöntője és DÖNTŐJE Budapesten Középdöntő: 1985. szeptember 28. 20 óra Fórum Szálló (Bp. V., Apáczai Csere J. u. 12-14.) Döntő: 1985. október 5. 20 óra Budapest Kongresszusi Központ (Bp. XII., Jagelló u. 1-3.) Verseny, műsorral egybekötve. A műsort vezeti: Keresztes Tibor (Cintula) Fellépnek: Boncz Géza, Túri Lajos és az Apostol együttes Rendező: Csenterics Ágnes A versenyt megelőzően szeptember 28-án a Corvin Áruház előtt, valamint október 5-én a Divatcsarnok Lotz termében 12 órakor divatbemutatót rendezünk, melyen a szépségkirálynő-választás résztvevői is felvonulnak. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Magyar Média. Jegyek válthatók: a középdöntőre a Fórum Szállóban, a döntőre a Magyar Média jegypénztárában (Bp. VII., Lenin kft 9—11.) és a helyszínen. (cflotp) Yessa