Film Színház Muzsika, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-22 / 8. szám
Valentyin Katajev, a szovjet irodalom nagy öregje január 28-án volt nyolcvankilenc éves. Születésnapja alkalmából készített vele interjút a Szovjetszkaja Kultúra munkatársa; ennek a beszélgetésnek egyik részletét idézzük. — Nem vagyok jelentős drámaíró! — mosolyog Katajev. — Főként bohózatokat írtam. De eléggé sokszor játszották őket, ma is műsoron vannak. Nemrég a televízió megismételte a Nehéz nap a hétfő című bohózatomat. — Manapság, sajnos, ritkán járok színházba, nem tudok megnézni minden előadást, sokat látok azonban a televízióban. Egy jelenség hökkent meg. Egyszerűen csapásnak érzem! A teljes tiszteletlenség a szerzővel szemben. A rendezők gyakran csak nyersanyagnak tekintik a színdarabot, amelyet ki- és beforgathatnak, kinek hogyan tetszik. Ezt írják ki a falragaszra: „színdarabja nyomán” vagy „motívumaiból”. És azt tesznek, amit akarnak, még a klasszikusokat sem kímélik. Goldoninak két darabjából például egyet csináltak, édes zenés sziruppal öntötték le, így tálalták a néző asztalára. És ez az, mi teljességgel ehetetlen! Új szereplőket iktatnak be, nem törődnek a szerzői instrukciókkal, szünetekkel. Még Csehovra is rájár a rúd. Egy neves rendező a Cseresnyéskert kezdő jelenetét Ranyevszkaja házából áthelyezte ... a temetőbe. Nyilván az asszony vízbe fulladt fiára gondolva. Ez engem valósággal letaglózott. Hát már a nagy orosz író sem méltó a tiszteletre? És Turgenyev? Az Egy hónap falun női főszereplője kígyóval fut be! Ha még csak egyszer tenné! De a rendező az előadásban a színésznőt szinte minden megjelenésekor erre kényszeríti. Ez nyegleség, ellentmond Turgenyev szövegének. És hányszor dolgozzák át A revizort, a Három nővért! — Vagy itt van az az előadásról előadásra visszaköszönő forgó kerék! A Don Juanban ott a kerék, Arbuzov új darabjának előadásán ismét forog a kerék. Mi ez? Szimbólum vagy rendezői tehetetlenség? Ez nincs benn a szerzők szövegében. Vagyis: minden lehetséges. Véleményem szerint szabály kellene, amely határozottan megtiltja az effajta „kísérleteket”. Vagy pedig írják meg a rendezők a darabokat, és rendezzék meg, ahogyan akarják. Itt a riporter közbevetette, hogy a színház régen is sok mindent megengedett magának... — De a szerzővel egyet-24______ értésben — válaszolta Valentyin Katajev. — Az ő tudta nélkül még egy veszszőt sem lehetett megváltoztatni! Emlékszem, a régi Művész Színházban éjjel három óráig vitatkoztunk Sztanyiszlavszkijjal a Sikkasztok minden egyes mondatán! Nem adtam be a derekam, levelet írtam Lukacsarszkijnak. Amikor Sztanyiszlavszkij elhatározta, hogy bemutatja Maeterlinck Kék madarát, elutazott az íróhoz, és tögyről-hegyire mindent megányt vetett vele. — A Művész Színházban mindenről Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko határozott. A színháznak magának kell eldöntenie, hogy ezt vagy azt a darabot bemutassa-e vagy sem. A sok instanciázás csak árt az ügynek. Mesélik, hogy a kiváló Kors maga fogadta a szerzőt, helylyel kínálta, és azonnal válaszolt: vagy visszaadta a darabot,vagy átnyújtotta a pénztári utalványt! Most viszont mennyi idő múlik el, amíg egy színdarab elindul a maga útján! Ez alatt az idő alatt megöregszik! Tehát úgy kell írni, hogy a darab ne öregedjék meg. Shakespeare remekműveket írt, nem pedig nyersanyagot a rendezői gyakorlatozásra ! — Ki az ön kedves drámaírója? — kérdezte a riporter Valentyin Katajevtől. — Majakovszkij. Ő a darabjaival ádáz harcot kezdett. A poloska meg A gőzfürdő harcos darabok. Gondoljunk csak a költő szavaira: a színház nem tükör, hanem nagyítóüveg. Jó volna, ha a mai drámaírók gyakrabban gondolnának erre. Manapság, úgy érzem, a színház egy kissé megszürkült, elveszítette élénk színeit. Egyhangúak a darabok, nincs komédia, pamflet, bohózat, tragédia! A főműfaj a „színdarabja nyomán”. Még ha nem jelölik is így, ez a műfaj akkor is, láthatatlanul is jelen van. Nem lettek a mi drámaíróink túlságosan engedékenyek? Bármi áron is látni szeretnék szülöttüket a színpadon? Nem ez a megszokott vágy hajtja őket? — Divatosak most a különböző montázsok is, esztrádszínpadon, hangversenydobogón, televízióban. Általában ritkán kerülnek ki ezek művelt emberek kezéből, és felháborodáson kívül egyebet nem támasztanak. Montázs a Korunk hőséből, a Borisz Godunovból. Hajmeresztő! — A színdarab legyen színpadra írott alkotás. Minden párbeszéde cselekményt hordozzon. És harcoljon a forradalomért. A mai forradalomért. VALENTYIN KATAJEV A MAI SZÍNHÁZRÓL NEM TÜKÖR, NAGYÍTÓÜVEG Valentyin Katajev, Íróasztalánál Demjén Gyöngyvér és Czeglédy Sándor a Bolond vasárnap című Katajev-vígjáték veszprémi előadásában (Fotó: MTI)