Film Színház Muzsika, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-25 / 43. szám
Jelentős színházi esemény a Játékszín színi évadjánakt nyitó bemutatója, Páskándi Géza történelmi drámáját, a Vendégséget Taub János rendezte. Róla méltánytalanul keveset tudott még a szűkebb színházi szakma is; ezaz első hazai rendezése. Pedig nagy érdemei vannak — Harag György és mások mellett — a romániai magyar színjátszás korszerű nyelvének megteremtésében. Később Bukarestben tanított rendezést, pályafutásának állomásait a nagyhírű Bulandra színházbeli rendezései fémjelezték, hogy aztán most Budapesten is bemutatkozhasson. Tán nem egészen véletlen a darabválasztás. Azt a szellemiséget jelöli, melyen Harag György is járt. Páskándi vitadrámája Dávid Ferenc erdélyi unitárius hitvalló alakját idézi fel életének utolsó szakaszában, amikor Báthory Kristóf erdélyi fejedelem Blandrata György közvetítésével meghívja Locini Fausto (a darabban Socino) olasz unitáriust, hogy — mivel már terhessé váltak Dávid Ferenc egyházújító eszméi — figyelje ki őt a házában, „felforgató” gondolatait jelentse, egyszóval szolgáltasson indokot Dávid Ferenc letartóztatására. Természetesen a darab túlmutat a történelmi dráma megszokott keretein, nyelvezete, szerkezete okán joggal mondható, hogy a mai magyar drámairodalom utóbbi két évtizedében rendre születő, történelm köntösbe öltöztetett paraboladrámák egyik első és azóta is egyik legjobb, érték ■ álló műve, melyet most Taub némi dramaturgiai frissítésnek vetett alá. A változtatás nem jelentős csupán a megjeleníthetőséget könnyíti, azon a határon, melyet a szerző bízvást jóvá hagyhat. Kristálytiszta, jól felépített és mindvégig feszültséget teremtő, kitűnő előadás született. Nem kell magyarázni, Páskándi darabja hány kulccsal nyitható. Kelet-európai történelmünk és jelenünk számos áthallásra ad módot. Taub rendezésének tán legnagyobb erénye, hogy nem próbálkozott ezekkel a kézenfekvő valódi és álkulcsokkal. Színházteremtő talentummal a lehető legnehezebbre vállalkozott:a színpadi játék fehérizzásában óhajtotta megmutatni a történelmivé módosított, ám kortalanul mai élet- és történelmi helyzetek áttételes bonyolultságát. Ez a rendezés intellektuálisan foglal állást. Azt mégis elkerüli- hogy akár felértékeljen, akár lekezeljen, akár összekacsintson a nézővel, csupán felnőttnek tekinti. Másik értéke az előadásnak a nagyon pontos színészvezetés. Taub kitűnő ötlete bevált: itt nem aggastyánok, hanem erőtől duzzadó fiatalok birkóznak, a szellem mögött testi vitalitás érződik, van mit szabályozniuk az ellenfeleknek. Nem enervált intellektuális mutatvány tehát a besúgó és a besúgott csatája, így nagyobb hangsúlyt kap Mária, a rosszra mindig kész, primitív cselédlány, a mindenkori „viceházmesterek” jelképessé növesztett, ám hús-vér figurája. Ilyen kedvező relációban szinte természetes, hogy egyenértékű, kiemelkedő színészi teljesítmények tanúi lehetünk. Bubik István (Dávid Ferenc) és Balkay Géza (Locino) úgy váltogatják egymást, mintha egy prizma két vetületében helyezkednének el, nagyszerűen érzékeltetve az óriási erkölcsi különbséget is, amely ebben a felfogásban mégis áttételes és ugyanakkor a lényegre mutató. Udvaros Dorottya (Mária) egyenrangúvá emelt szerepében a primitívség lélektanából képes leckét adni. Rajhona Ádám (Blandrata György) és Csíkos Gábor (Dávid Ferenc veje) sikeresen jelölik a helyzet lehetséges szélsőségeit. Tán ezért történhetett, hogy a Vendégség a most kezdődő színi évad mércéjéül szolgálhat. Bulla Károly Udvaros Dorottya és Balkay Géza (Fotó: Szoboszlai Gábor)