Film Színház Muzsika, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-14 / 7. szám
AMUK AllVfi Kedves Apám, örömmel értesítelek: elkészült! Megvágva, tisztán, tömören, adásra készen vár a dobozban — az örökség. Talán hetvenéves születésnapodra is ajándékozhatnám, hiszen a napokban ünnepeljük, csak nem lenne igazi meglepetés ... Mert féltve, izgatottan ott sürögtél-forogtál-intézkedtél a Rádió márványtermében a felvételek alatt. Drukkoltál, hogy sikerüljön. Te már ismered a rádiós játék, a csapat minden rezdülését. Százötvenhét alkalommal ültél a Rádió rendezői pultjánál a „Senki többet..adásain, most mégis — emlékszel? — olyan volt, mintha a televízióban elölről kezdenénk mindent. Pedig amikor megszületett az ötlet, hogy változzék a híres-nevezetes „szellemi árverés” televíziós vetélkedővé, mindjárt az elején az volt az elképzelésünk, hogy eközben lehetőleg ne változzék semmi ! Történjék minden ugyanúgy, legyen a korábbi „csapat”, az alkotó stáb is azonos. Legyen ez kísérlet, a rádió és a tévé történetében talán először, valóban közös műsor ... A forgatókönyvíró Petur István, a két zsüror: Bölcs István és Kertész Iván, no és természetesen a játékvezető „licltmester” Szilágyi István izgatottságán már az előkészítés idején éreztük: ez azért a képernyőn mégis új feladat! Hiába mögöttetek a másfélszáz adás, nem tagadhatod. Te is küzdöttél a „lámpalázzal”. Hát most kész. Ezúton és örömmel értesítelek. És köszönöm a segítségedet, a tapasztalataidat. Bár lassan annak is tizenkilenc éve már, hogy először léptük át együtt a Televízió kapuját, hogy először bigygyesztették a nevem elé az „ifj.” rövidítést, és tizenegy éve már annak is, hogy én ülhettem először a rendezői pult mögé, mégis, most jött el az a pillanat, hogy valamit folytathatok, amit Te kezdtél el, most először érzem, milyen, amikor „a szakma apáról fiúra száll”. Remélem, hogy igyekezetünk nem lesz hiábavaló. Végül is a nézők-hallgatók döntik majd el, ezentúl egyik hónapban a televízió, másik hónapban a rádió előtt ülve, hogy sikerült-e folytatnom a Ti sikereteket, s hogy a „siker" című fejezetbe írják-e majd vállalkozásunkat a rádió és a tévé történetében először — egyszerre ... fiad, a televíziós, az ifj. Bodnár István A képen: Bodnár István — kétszer Senki többet! Harmadszor! # KEDD: 8:50: Tévétérna. 8.56: Iskolatévé. 10.00: Delta. 10.25: A tenger. Tévéfilmsorozat. VI/5. 16.25: Suliirodalom. 18.00: Kalendárium 1987. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó 1. 20.05: Mentők. Csehszlovák tévéfilmsorozat. XI/6. 21.05: Stúdió ’87. 22.05: Felkínálom a népgazdasági hasznosításra. 22.55: Híradó 3. 2. műsor. 17.00: Északi sívilágbajnokság. 18.00: Dél-alföldi Magazin. 19.00: Édeni kérték. Francia rövidfilmsorozat. XIH/7. 19.25: Tévétorna. 19.30: Angol nyelvlecke. 20.00: Stephane Grapelli Bécsben. Osztrák film. 21.00: Híradó 2. 21.20: Az élet ilyen is, meg olyan is. NSZK tévéfilm. • SZERDA: 9.05: Tévétorna. 9.10: Az élet ilyen is, meg olyan is. NSZK tévéfilm. 10.10: Héjatorony. Csehszlovák tévédráma. 16.55: Josephien Franciaországban. Francia tévéfilm. 18.10: Északi sívilágbajnokság. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó 1. 20.05: Senki többet, harmadszor! Szellemi árverés. 21.05: Hatvanhat. 21.55: Zene-zene-zene. 22.45: Híradó 3. 2. műsor. 17.20: József Attila költészete. 18.05: Ecranul Nostru. 18.25: Az olaj titkos története. Francia documentumfilm-sorozat. Vin/2. 19.25: Tévétoma. 19.30: Az Espoo Big Band Jazzkoncert a Petőfi Csarnokban. 20.00: Budapesti Körzeti Stúdió műsora. 21.05: Híradó 2. 21.25: A „D" tényező. Svájci bűnügyi tévéfilmsorozat. V/5. • CSÜTÖRTÖK: 9.05: Tévétoma. 9.10: Teledoktor. 9.20: Zalai szarvasok. 9.50: A bajusz. Táncjáték. 10.15: Starsky és Hutch. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 17.10: Toronyóra. xn/ll. 17.40: S. O. S. Popgála. 18.15: A TELEVÍZIÓ IWÍÍSOICÁRÓL 1987. február 17-től 22-ig Telesport. 18.45: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Mentők. Csehszlovák tévéfilmsorozat. XI/7. 21.05: Panoráma. 22.05: Dvorak: Viliszláv tánc. 22.10: Híradó 2. 2. műsor. 17.20: Sportmúzeum. 18.00: Pannon Krónika. 19.00: Tévétorna. 19.05: Gyémántláz. Osztrák dokumentumfilm. 19.30: öt évszázad festészete. NDK kisfilm. 19.45: Atyai ház. Színmű két részben. 22.35: Max Bill Budapesten. # PÉNTEK. 9.00: Tévétorna. 9.05: Műteremben. 10.00: A tenger. Tévéfilmsorozat. VI/6. 16.00: Hármas csatorna. 17.15: Kettes Stúdió. 17.45: Téka. Közhasznú információk mindenkinek. 18.00: Ablak. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó 1. 20.05: Musical múzeum II. Amerikai zenés film. 22.05: Parabola. 22.40: Híradó 3. 2. műsor. 17.25: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tévéfilmsorozat. XIII/7. 17.55: Északi sívilágbajnokság. 18.45: Tévétorna. 18.50: Északi sívilágbajnokság. 20.00: A remény joga. Magyar film. 21.35: Híradó 2. 21.55: Száz híres festmény. Angol rövidfilm. 22.05: Remények és esélyek. VII/6. SZOMBAT. 8.05: Tévétorna. 8.10: Körmönfontoló. 8.40: Téli Úttörő Olimpia. 9.20: Cimbora különkiadás. 10.20: Élet a Földön. Angol film. XII/3. 11.1 5: Peters Pop Show 1986. 15.05: Shock, ami sok. VIH/2. Angol filmsorozat. 16.00: Északi sívilágbajnokság. 17.00: Híradó. 18.15: Teleráma. 19.00: Családi torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Vers mindenkinek. 20.05: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. 21.30: A hét műtárgya. 21.35: A nagy ábránd. Francia film. 23.25: Híradó 2. 2. műsor. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Mentők. Csehszlovák tévéfilmsorozat. XI/6—7. 12.00: Ecranul nostru. 16.50: Szembenéző II. 17.35: Periszkóp. 18.20: Dr. Münniich Ferenc. 1886—1967. 19.00: Egy hétvége Bécsben. 20.05: Paizs Goebel Jenő. Portcréfilm. 20.30: Történelmi városok. Toledo. NSZK dokumentumfilm. 21.15: Magányosan. Dán—finn film. 21.45: Fedettpályás atlétikai EB. 9 VASÁRNAP. 8.35: Tévétorna. 8.40: Emberrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat. XIII/3. 9.05: Kerek világ. 9.15: Idesüss! 9.40: Fiúk — lányok 9. 10.20: Zenebutik. 14.10: Önjelölt! 15.15: Családi vasárnap. 16.30: Legyen szerencsénk! 17.25: Delta. 17.50: Nézzük együtt — Balázs Péterrel. 18.25: Meséről — mesére. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.05: Játszani kell. Magyar—amerikai film. 21.45: Telesport. 2. műsor. 14.25: Ú. Dózsa—Ferencváros bajnoki jégkorongmérkőzés. 16.50: Schubert: Esz-dúr Nocturne Op. 148. NDK film. 17.05: Hét különleges megbízott. Szovjet film. 18.15: Gondolkodó. 19.00: Offenbach: Utazás a Holdra. NDK operettfilm. 21.10: A Hét (ism.). 22.15: A maffia. Francia dokumentumfilm. Vl. iw február 18. szerda 20.05 21