Film Színház Muzsika, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 3. szám
VÁLOGATOTT JELENÉSEK 1 DARÁS LÉNA 1947-ben egyszerre vették fel a Színművészeti Főiskolára és a Horváth Árpád Kollégiumba. A könnyű kezdés után nehezebb folytatás következett. Pályáját Debrecenben kezdte, majd 1951- 58 között a Vígszínház (korábban Néphadsereg Színház) tagjaként olyan nagy színészekkel dolgozott együtt, mint Ajtay Andor, Bulla Elma. A veszprémi Petőfi Színház megnyitása, után két évvel, 1963-ban hívta ide Lendvay Ferenc igazgató. Azóta ennek a színháznak a tagja. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy számos rendezővel dolgozhatott együtt, Veszprémben ugyanis gyakoriak a magyar és külföldi vendégrendezők, így Horvai István, Oleg Tabakov, Ulf Reiher, legutóbb pedig Tordy Géza, aki rendezőként itt debütált. ,,A vidéki színészsors - mondja - minden nehézségével és szépségével együtt életem része lett. 38 éve vagyok a pályán, ebből huszonhármat Veszprémben töltöttem, amelyet ennyi év után második otthonomnak érzek. Addig szeretnék dolgozni, amíg szükség van rám." Feljegyezte: Ézsiás Erzsébet Fotó: Sipos Géza Virágáruslányként az emlékezetes vígszínházi Cyrano-előadásban. Partnerem Dobók Lajos, akivel később Veszprémben sokat játszottunk együtt Gyárfás Miklós Koratavasz című darabjában egy utcalányt játszottam. A Vígszínház 1955-ös előadását Ladányi Ferenc rendezte Ez már Veszprém: Helénaként Az ember tragédiája bizánci színében Szabó Ottóval