Film Színház Muzsika, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-04 / 27. szám
GYŐRI NYÁR Parasztbecsület — Bajazzók Bármilyen helyet foglaljon is el ez a két verista mű az operák értékrendjében, népszerűségük, tartós sikerük olyan valóság, amellyel mindenütt számolni kell: a milánói Scalában éppúgy, mint a győri Kisfaludy Színházban. Sőt, itt még inkább. Mascagni és Leoncavallo operaslágermuzsikája ugyanis jellegzetesen az a zene, amely a kezdő operahallgatót be tudja édesgetni a műfaj utcájába. Győrben évek óta ilyen irányú munkát végez a színház: operapublikumot nevel. Későbbi, súlyosabb alkotásokra is. Bonyolult folyamat ez, eredményei egyelőre fontos külsőségeken mérhetők le. Azon például, hogy a Kisfaludy Színház évi egy operaelőadását nem győzik elégszer játszani, olyan nagy a közönségigény. Így volt tavaly a Carmennal, korábban A trubadúrral, a Bánk bánnal, a Bohémélettel. A Parasztbecsület és a Bajazzók bemutatásával kezdődött tehát ez idén a Győri Nyár 1 rendezvénysorozata. A csapatnagyobbára ugyanaz, mint tavaly vagy tavalyelőtt: a Vassy Viktor szegedi műhelyében indult Csala Benedek érzékeny zenei irányítása, vérbeli színházi-drámai muzsikálása az alap, amelyen Vota Emil díszleteinek izgalmas realizmusával, Tordai Hajnal kosztümjeinek „játszó” színvilágával Bor József gazdagon ötletes rendezése felnő. Karmestertől és zenekartól igen sok részletszépséget kapunk (a két közzene!), miközben a két opera egésze hiteles tempókkal, a drámai forrpontokon igazi írással szólal meg. A létszámban is imponáló kórus nemcsak énekel, játszik is, nincs üresjárata. A Parasztbecsület díszlete jól tagolt játékteret ölel körül; a Bajazzókét kevésbé érezzük megoldottnak. Nagyszerű a Mascagni-opera sötét ünneplőinek és a Bajazzók komédiát-nézni-jött asszonynyai ruháinak kontrasztja. Egy rendezői gondolat, amely megfontolandó: Santuzza hosszú térben csúszása az intermezzó alatt. Az viszont ötlet-remeklés, ahogyan a Leoncavallo-opera véget ér: Canio tébolya, a gyilkos komédiás karjában a halott Nedda ... Tas Ildikó, a tavalyi kiváló Carmen énekli Santuzzát. Megrázón emberi színészi és hangalakítás. A művészi személyiség és a szerep sikeres találkozásának lehetünk tanúi; a szépen fejlődő énekesnő a szólam néhány kényes magasságát is állja. Bellai Eszter Neddájából a madárdalt és a commedia dell’ arte jelenetet emeljük ki. A fiatal Zsuzsa Mihály derekasan győzi Alfiót — hanggal, életkorral: nem. Ő bizony nem Alfio „bátyám”, sokkalta inkább Silvio a másik darabból. (Fogja is énekelni!) Seress Ildikó hangban jó Lolájának nehezen hiszszük el, hogy amolyan falusi végzet asszonya, Schultz Katalin korrekt Lucia. Szegedi vendég, Egri László alakítja Silviót, karcsú hangon. Rózsa Sándor eszményi megjelenésű Turiddu, Györgyfi József ugyancsak az Canio figurájára. Szereplésük színészi fele hibátlan. Kár viszont, hogy mindketten észrevehető indiszpozícióval énekeltek a premieren. Ez sajnos Krasznai Tamás Beppójára is vonatkozik. (No de, reméljük, még sok előadás áll előttük!) Bede Fazekas Csaba Toniója: szenzáció. Persze, ez nem lep meg, régóta figyeljük. Kivételes képességű művész, napjaink egyik legszebb baritonhangjának birtokosa, kiderült ez korábban énekelt Rigolettójából, Petur bánjából, Luna grófjából. Olaszosan áradó, férfias, mégis lágy éneklése, emberábrázoló képességének széles skálája, szenvedélye és szenvedni tudása mind együtt van a bamba Tonióban, ebben a verizmus örökölte, vérbeli romantikus alakban. Bede Fazekas Csaba már a prológussal csatát nyer, és nem csupán a gyönyörű magas aszhang miatt — a programadó ária egészének tudatos megépítésével, merengésével, tartózkodó lírájával, egyáltalán azzal, ahogyan eldalolja mindazt, ami eleve úgy kínálja magát a szélesennemes dalolásra, és csak igazi művészre vár. Bede Fazekas Csaba — vegyük tudomásul, vegyék tudomásul — a legigazabb művészek közül való, akik operaszínpadainkon megfordultak vagy megfordulnak. Miközben teljes gyönyörűséggel figyeltük, arra gondoltunk: Piero Cappuccillinak kellene őt látnia és hallania. Ezt a ismeretlen magyar énekest a világhírű olasz méltányolná és méltatná igazán, mert ő mindannyiunknál hivatottabban tudja, mi az: jó baritonistának lenni... Dalos László Tas Ildikó, a Parasztbecsület Santuzzája (Fotó: MTI — Ilovszky Béla) Bede Fazekas Csaba (Tonio) és Bellai Eszter (Nedda) a Bajazzókban