Film Színház Muzsika, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
táljon egy tehetséges, dologkedvelő, agilisnak mondott, karrieréhes fiatalember, s néhány napon belül pénzügyminisztert kreáljon a bank elnökéből. Miért elképzelhetetlen? Mert nálunk ma nem bankemberekből lesznek miniszterek, s mert ma nincs az a megátalkodott karriervágyó személy, aki csupán munkaszeretetből kezdjen el szélhámoskodni, fizetés, jutalom, prémium reménye nélkül. Hogy ennek a bankelnöknek csinoska lánya van, az oly ráadás a talpraesett fiatalember — és persze a drámaíró — számára, melyből kikerekedhet — zötyögve, döcögve, akarva-akaratlan — még néhány felvonás. Verebes igazításai, Fekete Mari zenéje nem változtat a művecske kiagyaltságán, nem jobbít rajta a kicsi térbe szorított szellemes koreográfia, az eleven, frappáns, sokfelé vágó és előre riposztozó dalszöveg-sereg, a pontosan helyrekerülő poénok, a közönség — indokolt — harsány derűje. Ami remek, az Bajor Imre kishivatalnoka. Először Richard Wagner korai remekét, önmagára találását kiváló előadásban mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház. Kerényi Miklós Gábor vendégrendező — aki legutóbb a Macbeth színre vitelével aratott kirobbanó sikert a szegedi operai seregszemlén — ezúttal is már olyan Komlós Vilmos-szerű, aztán áttöri a sablonokat, az ősök, elődök bűvkörét, s önálló bájú alakítást nyújt. Nehézkes becsületessége, izzadékonysága, ügyes ügyetlensége, sete-suta bravúrossága, szánalmasra hangolt hősiessége az utánozás, a mímelés, a mimézis szabadegyetemén megtartott előadás profeszszorává avatja. Rátonyi Róbert megbízható úriembersége, Kovács János és Csonka Endre asszisztenciájával együtt is csak vázlatnak tekinthető. Frenetikus erejű viszont Horváth Zsuzsa sudaras komikája, Faludy László János bácsis hivatalszolgája. Fazekas Zsuzsanna naiv hamvassága jól érvényesül, szemben kialakulatlan énekhangjával. Incze József szemérmes mosolyú szélhámosáról soha nem tudjuk meg, igazán mit is akart ez a fiatalember. Az viszont világos, hogy Ineze kedvessége emberi léptékű, ének- és tánctudása fölényes biztonsággal röpteti át azon az akadálypályán, melyre a darab kényszeríti. Apáti Miklós a nyitány alatt előlegzi A bolygó hollandi eszmerendszerét. Életképek forognak elénk a tüllfüggöny mögött: egy vasfegyelembe béklyózott, korántsem „a norvég partokon, 1650 körül” jellegzetes, hanem már egy erőteljesen fasizálódó társadalom tablói. Az andalító családi jelenetek minduntalan disszonanciába váltanak, szuronypuskás katona és sötétbe öltözött apáca jelzi az állampolgárok megleckéztetésének végleteit. Különösen hangsúlyos — a későbbiek folyamán is — a gyerekek szerepeltetése, ők azok — mint Kerényinél általában —, akik a jövő irányába hosszabbítják meg az ábrázolt kor törvényszerűségeit. Cirkuszi trapéz magasában — vetített arckép folytatásaként — a címszereplő is láthatóvá válik, majd az életképek panoptikumába is bekerül. „Lejön a földre”, s a többiek hitetlenkedve, irigyen fogadják, egyszersmind tisztelettel: íme, valaki, aki „mer kilógni a sorból”, akivel „történik valami”. Az már a Wagner-mű dramaturgiájának „csavarásaiból” következik, hogy — visszazökkenve a XVII. század közepére — ez az emberfeletti lény végtelenül magányos; hirtelen szerelemre gyúlásának, megváltódási kísérletének hátterében ott van a lányát a bolygó hollandinak fölajánló norvég hajós, Daland kapzsisága. S mindehhez hűségesen asszisztálnak a fekete ruhájú, idős asszonyok (a nyitány apácáinak folytatásai ők), fehér leplekkel, virágfüzérekkel ékítve Senta s a hollandi eljegyzési ceremóniáját. Pedig nem sokkal előbb még — a fonójelenetben — szigorúan megtoroltak minden őszinte érzelemnyilvánítást. Ilyen környezetben, hazug alapokon nem lehetséges igazi boldogság — sugallja az előadás. A szirtfokról magát levető Senta s a hajóstul sötétbe merülő hollandi csak jelképesen találkozhatik néhány pillanattal később a túlvilági fénybe vont színpadon. Pontos, elmélyült, találékony rendezés párosult ezen a bemutatón azonos rangú zenei teljesítménnyel, amelyben Oberfrank Géza dirigensnek (egyszersmind a szöveg sikeres fordítójának) volt oroszlánrésze. Kitűnő volt az énekkar, mely csupa hálás darabot adhatott elő, hatásos mozgásokkal, igazi színészi feladatokra találva. A szegedi operatársulat erejét, gazdagságát mutatja, hogy a beteg címszereplő, Németh József helyett föllépő, második szereposztásban jegyzett Gurbán János hangijátékbeli produkciója méltán részesült meleg fogadtatásban. Kiegyenlítettség, s főként a mélyebb regiszter birtoklása tekintetében van még mit fejlődnie — de a tehetség nem hiányzik ehhez. Senta — Misura Zsuzsa — ez alkalommal is az operaszínpad nagyasszonya; igen jó közérzetben énekelt és játszott. Főként az Erikkel való jelenetekben, s persze a fonóbeliben nyílott alkalma pompás művészetének csillogtatására. Kenesey Gábor jó alakítással és szép hanggal formálta meg, s tette jelentőssé Daland figuráját. Helytállt Erik szerepében Juhász József; a kormányos szólamát Vajk György énekelte a bemutatón. Elismerés illeti a vendég Makai Péter díszleteit és jelmezeit: korhű és időtálló elemeket ötvözött hasznosan az előadás látványvilágában Kőháti Zsolt A BOLYGÓ HOLLANDI A bolygó hollandia Szegedi Nemzeti Színházban. Senta szerepében: Misura Zsuzsa