Film Színház Muzsika, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-09 / 15. szám
ZENTHE FERENC Zenthe Ferenc nemcsak a színészetét, az életét is tehetségesen építi, gazdagítja, formálja. Amióta csak ismerem (bizony, jó ideje ennek), körülötte mindig érezhető volt az emberség, a tisztaság, az életerő, az ember önbecsülését felerősítő harmónia sugárzása. Akárhol jártunk, szülőföldjén, Salgóbányán, Szepezden vagy külföldön, diskuráltunk munka közben vagy az édes semmittevés óráiban. Nemcsak hanghordozásának kissé palócos eredetiségét, hanem egy önmagát okosan értékelő, a világban harmonikusan elhelyezkedő ember magatartásának irigylésre méltó biztonságát figyelhettem. Pedig nem volt egyszerű már az indulása sem. A Színművészeti Akadémiáról a háború szólította ki. Fiatalon a történelmi drámák valóságába sodródott. S meg kellett kapaszkodnia az embertelenség éveiben a becsület és tisztesség szigeteiben. Amikor ránk köszöntött a béke, mintha csak egy kis közjátékot fejezne be, nem az iskolapadokba ült vissza, hanem a közönség, a közvélemény előtt vizsgázott, s így tulajdonképpen diplomát Pesterzsébet, Kőbánya, Budafok szerény színpadi estéin szerzett. Nádasi József és Márkus Ferenc társulatában. Ez akkor már majdnem Pest, ő mégis a továbblépés útjait vidéken kereste. Pécs, Győr, Debrecen: színésszé érésének felsőbb iskolái. S még ott is szerzett meglepetést sokunknak, de mindenekelőtt Várkonyi Zoltánnak, mert megtisztelő meghívását az akkori Néphadsereg Színházába szerényen elhárította, mondván, úgy érzi, nem jött még el az ő „mozdulásának" ideje. S aztán, amikor a Madách Színház tagja lett, Horvai István hívásának és az akkori Madách színházi társulat személyiségeihez való tartozás lehetőségének már nem tudott ellenállni. Hiszen olyan színészekkel léphetett színpadra, akik művészi, emberi mércét adtak, az együttlélegzés örömét: Uray Tivadar, Ajtay Andor, Greguss Zoltán, Ladányi Ferenc, Kőműves Sándor, Dajka Margit, Tolnay Klári, Darvas Iván, Sennyei Vera, Mezei Mária s talán mindenekelőtt Tímár József társaságában létezni is élmény volt számára. Színészi léte kapott tartalmat ebben a szellemi közegben. Ragaszkodó embernek vallja magát. Akkor tud igazán élni a színpadon, ha úgy érzi, tartozik valahová, része egy közösségnek, egy színház családjának. Ez ad számára biztonságot , nem tud feszültségben dolgozni, csak alkotó szellemű közegben tud feltöltődni. Most, a nyugdíjaskor éveiben, szinte többet dolgozik, mint régebben, vagy legalább annyit. Ezt a barázdált, rokonszenves férfiarcot nem szürkítette, csak gazdagabbá tette az idő... Feljegyezte: Illés Jenő Fotó: Koncz Zsuzsa A Ludas Matyi főszerepében Debrecenben Spányik Évával A Caesar és Kleopatra előadásában Uray Tivadarral A hős falu nagyjelenetében a Madách Színházban Horváth Terivel és Greguss Zoltánnal