Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1989-06-03 / 22. szám
2 „Tőlünk függ” „De hogy mikor lesz olyan színház, mint amire vágytunk, nem tudom" — alig néhány hete lapunknak épp ezen a helyen idézte Sándor Iván Sinkovits Imre szavait. E sóvárgó, megadó, de mégis hittel reménykedő, szomorú szavakat. Most a Nemzeti Színház társulati ülésén ülve, hallgatva az új igazgató céltudatos, engedményeket alig ismerő mondatait, nehezen tudok szabadulni a fenti soroktól. Talán most, talán eljött az ideje a vágyott színháznak. Vajon erre gondol a mögöttem lévő sorban ülő Sinkovits Imre is? Talán bízhatunk benne, hogy ő is így gondolja. És így gondolják a többiek is, a Nemzeti Színház társulatának alkotó, művészi értékét képviselő magja is. Azok a vezető művészek és epizodisták, akik évek, évtizedek óta együtt élnek a nemzet teátrumában, akik jóban-rosszban együtt maradtak, részt vettek a művészi munkában éppúgy, mint esetenként az áskálódásokban, akik tisztelték és megbuktatták vezetőiket, akik miközben a legnagyobb művészi sikereket aratták, nem kímélték azokat, akik diadalra segítették őket. S akik most az utolsó menetben is mindent megpróbáltak, hogy tekintélyüket latba vetve megakadályozzák a távolról jött vezető végleges kinevezését. De hát a pletykák, a kísérletezgetések ideje lejárt. Most már csak egyetlen cél vár a kialakult társulatra, és ez maga a SZÍNHÁZ. Annak minden küzdelmével, fájdalmas keservével, és persze a siker hozta örömével. Mindezt pedig csak megtisztult szívvel, tiszta szakmaierkölcsi állapotban érdemes. Az újrakezdés megtisztulásával, az akarás szakmai-erkölcsi bizalmával. Mert enélkül akárha elkezdeni sem érdemes. Mert enélkül minden marad a régiben, és a színház ismét csak nem a valóságról fog beszélni, legföljebb a percpolitizálás lehet úrrá egyes teljesítményein, s megintcsak több lesz az érdektelen, jellegtelen, elandalító, netán a másik végleten: a nemzetieskedő előadás, mint a valódi, megismerésen alapuló, a tiszta értelmi és érzelmi fogódzókkal élő, valóban nyíltan és nem ködösítve, nem áthallásokat magára erőltetve a máról beszélő, de a holnapnak is szóló előadás. Mert ez a színház igazi feladata. És a Nemzeti Színházé, ha tiszteli magát, különösképpen az. A Nemzeti Színház új igazgatójának, régi és új tagjainak szembe kell néznie a Valósággal, a színházéval és a társadaloméval. Végig kell gondolniuk a napi problémákon túl mindazokat a művészi, emberi, szakmai, morális kérdéseket, amelyek tisztázása nélkül nem dolgozhatnak együtt nyugodtan, kiegyensúlyozottan. S a hangsúlyt most az együtt szóra tenném. Meg kell érteniük, hogy csak együtt, közösen érhetnek célt. Együtt, egy célra szövetkezve. Házon belül, legyen az a Hevesi Sándor téri épület, a várbéli otthon vagy egy majdani, most még csak az álmokban élő színiépület. A helyszín e tekintetben lényegtelen. A hiteles gondolat bárhol meg tud fogalmazódni, ha a művészi, a társadalmi érdek úgy kívánja. Azt hiszem, most úgy kívánja. Legyen az igazgató szava az irányadó, s bízzunk benne, hogy minden, ami ezután a Nemzeti Színházban történik, „tőlünk függ”. Tőlük — a színház valamenyi részesétől, színésztől, rendezőtől, tervezőtől, műszakiaktól. Tőlük — mindannyiuktól, ha úgy akarják, ha megértik, hogy ez a színház útja, új életre szólító lehetősége. S akkor, de csakis akkor még meglehet az esélye egy olyan színháznak, amilyenre vágytunk. Róna Katalin PÁRBESZÉD □ Kollár Éva és Nagy Ildikó írja Budapestről: „... Rendkívüli dolgokat közkívánatra tárnánk fel .. . Nagy Ildikó (Ildikó Delon) és Alain Delon kapcsolatáról. 1976 óta leveleznek egymással, azóta is sikeres levelező partnerek lettek . . . Ildikó Delonról szóló albuma meghaladja a 20 kg-ot. . . Az egész Magyarországon csak ő rendelkezik ekkora, nagy teljesítményű Alain Delon-albummal és dokumentumokkal, mivel Alain Delon mindent tud Ildikóról - Ildikó pedig mindent tud Delonról. Ezért igen szoros a kapcsolatuk egymáshoz. Többek kérésére megírjuk, milyen is Ildikó valójában: szemtelenül makacs és kihívó, munkájában szigorú . . . szinte úgy mozog, mint egy filmsztár. Feltűnő mozgásával, szúrós, szép szemeivel kacérkodik a világgal. Szeme mint a Deloné. Ezúttal soha nem tudjuk meg, melyik mosoly rejt árulást szemeiben. . . Tehetsége rendkívüli és határozott. Kijelentem: Nagy Ildikó nem engedi másokkal szemben behálózni önmagát. Magánéletében legfőbb szórakozása a film és kedvenc állatai . . . Meg szeretnénk kérni önöket arra, hogy Ildikó fényképét és ezt a cikkünket többek kérésére a Film Színház Muzsikában leközölni szíveskedjenek. Közel 416 levélre nem győzünk válaszolni, és fényképével az országot ellátni..." . És mit csinál Ildikó „közéletében"? Ez csupán költői kérdés: választ nem várok rá! Mindenesetre köszönöm az új információt: eddig csak arról tudtam, hogy Alain Delon sikeres filmszínész, üzletember. S ha levelező partnerként is ilyen sikeres - és hozzáteszem: türelmes, szorgalmas akkor kedves Ildikó, szívesebben tenném közre a művész levélcímét, mint az ön fényképét. Olvasói levelek ismeretében állíthatom: sok magányos ember él itt, aki szívesen levelezne akár egy filmsztárral is. Nagy Ildikóról - eddig még nem érdeklődtek olvasóink. De attól tartok, ha meglátnák portréját e hasábokon, megrohamoznák a szerkesztőséget . . . □ Dr. Molnár László jogtanácsos írja Székesfehérvárról: „Tisztelt Szerkesztőség! Indulástól rendszeres hírük vagyok. Annál is inkább, mert Düsseldorf mellett, Ratingenben élő sógornőm részére továbbítom a lapokat. A lap színvonala messzemenően az átlagon felül van, betölti hivatását. Mikor a lapot megkaptam, én először a televízió kritikai rovatát kerestem meg. Ez most, úgy látszik, végleg elmaradt. Igen ráférne a tévécsatornára olykor egy tárgyilagos, határozott észrevétel . . . Miért visszakoztak a bátor kritikai hangvételtől? Hallgatni talán: arany." Hallgatni talán valóban: arany. Ám ennek ellenére örömmel értesítem: kedvenc rovata a Film Színház Muzsikában nem szűnt meg, a televízió műsoráról a „Dobozoló" rovatunkban olvashat. Általában a 22. oldalon. □ Eöry Erika írja Budapestről: „Tisztelt Szerkesztőség! Szívesen vásárolom lapjukat — annak ellenére, hogy megdrágult. Kiváltképp a Sokfelől és az Interjú rovatokat kedvelem. Szívesen olvasnék fiatal, pályakezdő színészekről is, az ő gondolataikról, gondjaikról, örömeikről. Sajnos ez hiányzik lapjukból." Talán elkerülte figyelmét, már többször írtunk pályakezdő színészekről is. Természetesen nem olyan terjedelemben, mint a már ismert, színházban, tévében, filmen rendszeresen szereplő pályatársaikról. Megnyugtatásul: a jövőben is bemutatunk — címlapon, írásban — fiatal színészeket. és Kovács Mihályné érdeklődik Budapestről: Ki lesz a Válogatott jelenések következő szereplője? Kedves rovatomban szívesen olvasnék a zenés műfaj képviselőiről is. 9 örömmel értesítem: Szalma Ferenc operaénekesről ír képes portrét Daros László. Ezt olvashatja legközelebb. Ezen a héten BALÓ JÚLIA válaszol.