Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1989-06-03 / 22. szám
DOBOZOLÓ Csehszlovák üzlet Egyre inkább terjed a lézeres lemezjátszó, elterjedésével olcsóbbá válik mind a készülék, mind pedig a lemez. Ezzel együtt sem tartozik az olcsó mulatságok közé. Zenekedvelőnek azonban megéri a beruházás, mivel minden eddiginél tisztább, „sterilebb” zenét kap, a lemez pedig — állítják — semmiféle minőségromlásnak sincs kitéve a lézeres letapogatással. Magam lemezeim többségét csehszlovák forrásokból szereztem be. Egészen pontosan: eleinte Pozsonyban vásároltam, ahol az Opus, a szlovák hanglemezkiadó vállalkozott japán, osztrák, nyugatnémet, sőt, hongkongi cégekkel összefogva CD-lemez kiadására. A Szlovák Filharmonikus Zenekar előadásában — Stephen Gunzenhauser dirigálásával — Ljadov zenekari műveiből kaptam összeállítást, amelyen mind a Baba Jaga, mind pedig a Kikimora szerepel. Ugyanott jutottam hozzá Brahms két cselló- és zongoraszonátájához. Azért is vártam a Csehszlovák Kultúra budapesti boltjának megnyitását, mert reménykedtem a további beszerzésekben. Azt kell mondanom, a nálunk megszokott áraknál jóval olcsóbban kínálják igencsak színvonalas klasszikus lemezeiket, köztük egy francia kamarazenei összeállítást (Debussy, Ravel, Roussel muzsikái) neves csehszlovák művészek előadásában, vagy Magdaléna Hajóssyová lemezét, amelyen Wagner- és Richard Strauss-dalokat énekel. A prágai Supraphon cég ugyancsak ráállt a lézerlemezre; gyűjteményem csemegéi között szerepel az is, amelyen egy Brahms concerto (hegedűre, csellóra és zenekarra) és egy Schumann-concerto (csellóra és zenekarra) került egymás mellé, Ravelnak pedig híres Boleróját adták ki a cseh filharmonikusok különlegesen érzékeny, visszafogott előadásában a Daphnis és Klóéval egyetemben. A magyar compact disc-gyűjtők száma — föltehetőleg — szépen emelkedik. Addig is azonban, amíg az itthoni árak is elviselhetők lesznek, mindenképpen a Csehszlovák Kultúra üzletének csinálnék reklámot, sőt, az ínyenceknek azután is nem baj az, ha egy zenedarab, amely belenőtt az életünkbe, esetleg több előadásban is megvan. —n —a 22 NÉZETEM SZERINT Jól beleillett a gyermeknapi programomba, hogy hazafelé jövet a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek kőszegi szemléjéről részt vettem aprócska felnőttként a gyermekközönség tengerében az Ász két és félórás élő adásán Szombathelyen. Élő adáson jelen lenni körülbelül olyan, mint ha egy vendéglőnek a konyhájába ülnél be vendégnek. Körülötted minden serceg, fortyog, sistereg, gőzölög, a szakácsok, kukták, pincérek életveszélyesen sürögnekforgolódnak a tűzhely, az üstök, a tepsik körül, úgy hogy riadt ámulatban meg-megfeledkezel az eléd tálalt étkek ízéről. Mindemellett az Ász élő adásán, akárha otthon csipegettem-kortyolgattam volna belőle, bőséggel jóllakattak. Milyen változatos is a mi mai magyar gyermektársadalmunk. Ha hagyják. Szakítani kell az ábránddal, hogy sokra viheti az a mindenkori felnövekvő generáció, amelyikkel en bloc a már felnőtt sorban lévők társadalmát akarják „leképezni”. Ők az anyaméhből hozzák a másság ígéretét. Ezt gáncsolni, tiltani, büntetni — bűn. De nem kisebb vétek nem észrevenni is. Azért rokonszenves nekem az Ász, még a bevált és mindig sikeres Ki mit tud?-okon túl is, mert a tehetségek felkutatásához nem szab előfeltételeket. Itt nincsenek előírt kategóriák. Ide nem lehet jelentkezni, benevezni. Ide az kerül be, akit mások ajánlanak. A diáktársak, a pedagógusok, az ismerősök. Az nagy szó, ha a kiemelkedés polcaira kívánkozók nem magukat ajánlgatják. Persze egyetlen szóval sem ítélem el az önmenedzselést ; szükség van arra is adott esetben. De valamelyest már ráüti valamilyen kiválóságra a hitelesség bélyegét, ha mások figyeltek fel rá. Ehhez valami más is kell. Az, hogy senkit se nézzünk, nevezzünk szürkének, jellegtelennek. Ezeknek a kvázi szürkéknek van a legnagyobb feladatuk. Nekik kell kiválasztaniuk a tehetségeseket, a Jelenet a péntek késő esti A teszt eredménye című csehszlovák drámából KOMMENTÁR Hallgatói levelek helyett a május 28-i Vasárnapi Újság Tőkés László temesvári református lelkipásztor és Papp László nagyváradi püspök levélváltását adta közre. „Kommentár nélkül’, így szólt a hangsúlyozott tárgyiasság. Annyit azért mégis illett volna tudatni a rádió hallgatóval, hogy a Film Színház Muzsika 1989. április 29-i száma már közölte az egyházi és nemzetiségi szempontból súlyosan elszomorító dokumentumot. (a.)