Film Színház Muzsika, 1989. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1989-07-01 / 26. szám
A hűtlenség iskolája Etienne Rey a Hűtlenség iskolája című játékát mutatta be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Rendező: Salamon Suba László; díszlet—jelmez: Konkoly-Thege Klára; zene: Kazár Pál. Az előadás szereplői: Juhász György, Simon Mari, Gados Béla, Matolcsi Marianna, Molnár Erika, Szabó Tünde, Szankó Éva, Balogh Béla. Képünkön : Juhász György, Szabó Tünde (Fotó: Csutkas) Nem a munkatárs, a fotel azonos Dr. Henye Nándorné kérésére közöljük, hogy Kerényi Imre a Csíksomlyói passió tiltásának szavait nem a Fővárosi Tanács ma is hivatalban lévő munkatársától, hanem annak elődjétől hallgatta meg az ominózus fotelban. Európai Találkozó A salzburgi SZENE volt vendéglátója a nagyszabású színházi konferenciának. Az INFORMAL EUROPEAN THEATRE MEETING ‘89 tartotta itt összeurópai találkozóját, amely a kelet - nyugat kapcsolat és információcsere lehetőségeinek fejlesztése jegyében zajlott. Első ízben hívták meg erre Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió képviselőit. A szervezet 1981 óta működik állandó titkársággal és költségvetéssel, brüsszeli székhellyel. Az évenként rendezett találkozók közül ez volt az első, melynek fő témája az Egyesült Európa szabad színházainak együttműködési előkészítése volt. 280 résztvevője szinte Európa valamennyi országát képviselve, elkötelezett szenvedéllyel tett hitet kelet és nyugat szabad színházainak egysége mellett. Magyarországot Regős János, a Szkéné Színház igazgatója, Regős Pál, az IDMC (Nemzetközi Tánc és Mozgás Központ) művészeti vezetője és Szabó György, a Petőfi Csarnok menedzsere képviselte. A Műegyetem Kulturális Titkársága keretei között működő IDMC (International Dance and Movement Center) nevében felajánlották, hogy 1991 áprilisában Budapesten tartsa találkozóját az IETM ’91. A szervezet vezetősége köszönettel és örömmel elfogadta a meghívást. KÖZEL ÉS TÁVOL Búcsú Katona Ferenctől Vannak régen elhangzott mondatok, amelyeket évtizedeken át megőrzünk. Ilyen volt Katona Ferenc pécsi színidirektor mondata: a jövő szezonban bemutatjuk a színdarabodat. Akinek mondta, s aki így harmincévesen drámaíróként debütált, nem hitte, hogy a köszönömöt (amit akkor elmondott) majd három évtizeddel később nekrológban kell megismételnie. Elment hát Katona Feri is, a rendező, a színidirektor, aki elég rövidre szabott színházvezetői pályáján az ország akkoriban egyik legjobb színházát, a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta, 1955 és 1962 között. Azt a munkát folytatta színésznevelésben, a szakmai munka megbecsülésében, amit nem sokkal előtte Szendrő József, a másik hajdani nagy színidirektor kezdett el Pécsett. Katona megszervezte a pécsi operatársulatot, otthont adott az ő igazgatása alatt európai hírűvé emelkedő Pécsi Balett társulatának. Sikerei alapján került a fővárosba az akkori zenés színház, a Petőfi Színház igazgatói székébe, itt dolgozott 1962-től 64-ig. Aztán? Ma sem tudni miért, megvonták tőle a bizalmat. Pedig szükség lett volna tapasztalatára, pedagógiai érzékére, elméleti hajlamára. Dolgozott a Színháztudományi Intézetben, igazgatta egy ideig a Budapesti Nyári Színpadokat, de akkor már kedvét szegte a megbecsülés, a művészi munkalehetőség hiánya. Életének hatvannegyedik esztendejében távozott most el csendben, valójában elfeledve. Azért vagyunk még jó néhányan, akik emlékeznek Rád, Feri! Hajdani színházi munkatársaiddal, barátaiddal együtt gyászolunk és búcsúzunk Tőled. Sándor Iván Bakó Géza halála Tanult és fellépett itthon Élt 27 évet. Borbély György együttesében kezdte táncos pályafutását. A disco-táncversenyeken lett közismert. A Jeszenszky Jazzbalett Együttesben szólistaként táncolta első nagyobb szerepeit. Színpadi sikereit a Rock Színház társulatában folytatta. Többször látattuk televíziós show-műsorokban, tévé- és filmbetétekben, és külföldön, majd tanítani kezdett és koreografálni. Mindezt tehetségesen, dinamikusan, életigenléssel, majd hirtelen meghalt. Együtt indult a ma már Európa több nagyvárosában sikert aratott táncosokkal: Frenák Pállal, Boros Tiborral. Az utóbbival készült éppen a közeljövőben egy NSZK-beli vendégszereplésre. A tehetséges táncos, a szimpatikus ember, a jó barát halálával megint szegényebbek lettünk. Emlékét megőrizzük. (b - 6) Tanácsi jutalmak A Fővárosi Tanács művelődési főosztálya és a mellette működő színházi kuratórium több mint tíz éve díjazza egy-egy évad legnívósabb előadásait. Idén a Vígszínház Spiró György-Másik János Ahogy tesszük, valamint Kornis Mihály Körmagyar című produkciójának bemutatásáért, továbbá a Madách Színház Moldova György Malom a pokolban című darabjának előadásáért kapott elismerést. Két klasszikus mű színrevitelét is díjazták: a Radnóti Színház társulata Ibsen Nórájáért, a Katona József Színház tagjai pedig Moliére Mizantróp című művének színvonalas tolmácsolásáért kaptak jutalmat. 13