Filmkultúra, 1964 (5. évfolyam, 22-25. szám)

1964 / 24. szám

relem gondolatát - de éppen az nincs benne, ami az én ars poétikám lé­nyege volt ennél a mű­nél és egész jövendő filmalkotói munkásságomon is ez akár átvonulni. - Én nemcsak egy nagy szerelmet akartam bemutatni, egy beteljesülő szerelmet, hanem ennek az érzésnek minden ellentmondá­sát is, amelyet a film sem old meg, nem tud megoldani, és amely ami­kor kijön a néző a moziból, továbbél a közönségben. Főleg azért, mert élt a szereplők között is. Megpróbálom jobban megközelíteni ezt. Az én ifjú hőseim szerelmesek egymásba, ebből még nem lenne film. De mivel érzik azt, hogy szembenállnak részben barátaikkal, részben szüleikkel,részben az egész körülvevő világgal, az emberi értékek, em­beri érzések megítélésében, a maguk módján, a maguk erejéből kifolyó­lag nem tehetnek mást, mint összeházasodnak. Így szállnak szembe és cselekszenek, ez az ő cselekvésük mozgatóereje. Azzal azonban, hogy összeházasodnak egy sereg új ellentmondást vállalnak. A filmben bár a szerelem áll középpontban,mégsem csak szerelemről van szó. Egy életformáról, egy életstílusról akartam filmet csinálni, arról, hogy a mi világunkban vannak fiatalemberek, akiknek vannak esz­ményeik a szerelemről, amelyek viszont továbbmutatnak annál, amelyeket vállalnak, mert magatartásuk szerves része. Ez a vállalás egy sereg új kérdést állít elébük, /nemcsak a lakás!/. Valamennyien tudjuk azt, hogy a házasság önmaga is tele van ellentmondással.Ez a fiatal fiú és ez a fiatal lány átéli azt az alapvető ellentmondást a házasságban, hogy a szabadságnak és a hűségnek megváltozott formáját élik. Én a ko­rai házasság pártján vagyok. Ebből a szempontból is polemikus és apo­­logitikus ez a film, bár nem a korai házasságot tartom az egyetlen re­ceptnek. Nagyon konkrétan kell megnézni a kérdést, minden esetben. Nem mondom azt, hogy­­ Fiúk, lányok, állatok sorba az anyakönyvező tő előtt! Volt a filmnek egy jelenete, amit később dramaturgiai okok miatt kihagytam. Az egyik figura fellelkesülve hőseim példáján bejelenti, hogy meg akar nősülni, és ez a meglehetősen komikus hangvételű jelenet volt hivatva bizonyítani, hogy ugyanaz a dolog két más típusú embernél egész más értelmet nyer. A Cicero nevű fiú akart megnősülni, és kife­jezetten kinevettettem volna őt, jogosan. Mert éppen őbenne nem volt meg a felelősségnek az a szintje, ami hőseimben. Éppen a felelősségről volt szó, a saját sorsunk válla­lásának ere­jéről, amelyet én a mi korunkban, mivel itt a hősiességnek új tar­talma és formája alakul ki, hősiességnek tartok. Persze ez egy meg­lehetősen törékeny hősiesség, de a hősök is törékeny kis emberek. Egy 17 éves kislány és egy 22 éves fiú nem tud mást csinálni,minthogy ösz­­szeházasodik és vállalja ennek a házasságnak minden következményét. Én ezzel az egyszerű címmel éppen ennek a helyzetnek az ellentmondásossá­gát akartam hangsúlyozni. Úgy vélem a NYÁRON EGYSZERŰ cím a közönség­nek ahhoz a rétegéhez,akivel én elsősorban kontaktusba akartok kerülni.

Next