Filmkultúra, 1964 (5. évfolyam, 22-25. szám)
1964 / 24. szám
relem gondolatát - de éppen az nincs benne, ami az én ars poétikám lényege volt ennél a műnél és egész jövendő filmalkotói munkásságomon is ez akár átvonulni. - Én nemcsak egy nagy szerelmet akartam bemutatni, egy beteljesülő szerelmet, hanem ennek az érzésnek minden ellentmondását is, amelyet a film sem old meg, nem tud megoldani, és amely amikor kijön a néző a moziból, továbbél a közönségben. Főleg azért, mert élt a szereplők között is. Megpróbálom jobban megközelíteni ezt. Az én ifjú hőseim szerelmesek egymásba, ebből még nem lenne film. De mivel érzik azt, hogy szembenállnak részben barátaikkal, részben szüleikkel,részben az egész körülvevő világgal, az emberi értékek, emberi érzések megítélésében, a maguk módján, a maguk erejéből kifolyólag nem tehetnek mást, mint összeházasodnak. Így szállnak szembe és cselekszenek, ez az ő cselekvésük mozgatóereje. Azzal azonban, hogy összeházasodnak egy sereg új ellentmondást vállalnak. A filmben bár a szerelem áll középpontban,mégsem csak szerelemről van szó. Egy életformáról, egy életstílusról akartam filmet csinálni, arról, hogy a mi világunkban vannak fiatalemberek, akiknek vannak eszményeik a szerelemről, amelyek viszont továbbmutatnak annál, amelyeket vállalnak, mert magatartásuk szerves része. Ez a vállalás egy sereg új kérdést állít elébük, /nemcsak a lakás!/. Valamennyien tudjuk azt, hogy a házasság önmaga is tele van ellentmondással.Ez a fiatal fiú és ez a fiatal lány átéli azt az alapvető ellentmondást a házasságban, hogy a szabadságnak és a hűségnek megváltozott formáját élik. Én a korai házasság pártján vagyok. Ebből a szempontból is polemikus és apologitikus ez a film, bár nem a korai házasságot tartom az egyetlen receptnek. Nagyon konkrétan kell megnézni a kérdést, minden esetben. Nem mondom azt, hogy Fiúk, lányok, állatok sorba az anyakönyvező tő előtt! Volt a filmnek egy jelenete, amit később dramaturgiai okok miatt kihagytam. Az egyik figura fellelkesülve hőseim példáján bejelenti, hogy meg akar nősülni, és ez a meglehetősen komikus hangvételű jelenet volt hivatva bizonyítani, hogy ugyanaz a dolog két más típusú embernél egész más értelmet nyer. A Cicero nevű fiú akart megnősülni, és kifejezetten kinevettettem volna őt, jogosan. Mert éppen őbenne nem volt meg a felelősségnek az a szintje, ami hőseimben. Éppen a felelősségről volt szó, a saját sorsunk vállalásának erejéről, amelyet én a mi korunkban, mivel itt a hősiességnek új tartalma és formája alakul ki, hősiességnek tartok. Persze ez egy meglehetősen törékeny hősiesség, de a hősök is törékeny kis emberek. Egy 17 éves kislány és egy 22 éves fiú nem tud mást csinálni,minthogy öszszeházasodik és vállalja ennek a házasságnak minden következményét. Én ezzel az egyszerű címmel éppen ennek a helyzetnek az ellentmondásosságát akartam hangsúlyozni. Úgy vélem a NYÁRON EGYSZERŰ cím a közönségnek ahhoz a rétegéhez,akivel én elsősorban kontaktusba akartok kerülni.