Filmvilág, 1959 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-01 / 1. szám
A MAI LENGYEL FILMMŰVÉSZET A Filmvilág számára írta JERZY TOEPLITZ* Több mint négy év telt el azóta, hogy a lodzi Állami Filmfőiskola hallgatóinak két filmjét bemutatták. 1954-ben jelent meg a vetítővásznon Andrzej Munk és Witold Lesiewicz A csillagoknak ragyogni kell c. hosszú dokumentumfilmje és Andrzej Wajda Nemzedék című játékfilmje. A fiatal lengyel filmművészek indulása óta nagyot változott filmgyártásunk. Nemcsak a gyártott filmek mennyisége emelkedett jelentősen (évi 6—8-ról 18—20-ig), hanem feltűnt egy új és tehetséges rendező, operatőr és forgatókönyvíró nemzedék is. Andrzej Munk és Andrzej Wajda vezető helyet foglaltak el a lengyel filmművészek között, műveik nemcsak hazánkban, hanem külföldön is elismerést szereztek. De mellettük, és talán ez a legfontosabb, egyre gyakrabban szóhoz jutnak fiatal kollégáik, szintén a Filmfőiskola neveltjei. Érdekes és értékes filmet alkottak: Tadeusz Chmielewski, Stanislaw Lenartowicz, Czeslaw Petelski, Witold Lesiewicz, Jan Lomniczki, Roman Polanski és sokan mások. A lengyel filmgyártásról évekig úgy beszéltek, a legtöbbször az elkövetett hibák igazolására —, mint fiatal művészetről. Alkotói évei számát tekintve, valóban fiatal. Az Állami Filmfőiskolát 1947-ben létesítették. Nem hiányzott akkor a tiltakozás és a szkepticizmus sem a filmszakemberek idősebb generációjának egyik-másik tagja részéről. Ma már bebizonyosodott, hogy a népi hatalom határozata a filmfőiskoláról, mindenképpen helyes volt. Ez volt az egyetlen mód a lengyel filmgyártás csekélyszámú szakemberei pótlására és mindenekelőtt a szocializmus ügyéhez feltétlenül hű, új alkotó nemzedék nevelésére. A filmfőiskolának a mai napig komoly fogyatékosságai és hibái is vannak. Pedagógiai rendszerében és a tanítás módszerében sokat lehet és kell még fejlődnie. De ugyanakkor nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy az iskola a szabad alkotómunka lehetőségét biztosítja a hallgatók számára, amelyet semmiféle dogma és sablon nem akadályoz. Az iskola az általános művészi műveltség jó alapját adja. És végül az iskola beoltja a fiatal alkotókba a társadalmi felelősség érzését. Ebből a Lengyelország történetében első film „alma mater”-ből tíz év alatt ötven-hatvan filmszakember került ki. Ma már ők vannak túlnyomó többségben a dokumentumfilmgyárban, a népszerű oktatófilmgyárban és ez utolsó néhány év alatt a játékfilmgyártásban is az élre kerültek. A fiatal nemzedék legkitűnőbb egyéniségei közé tartozik: Andrzej Munk és Andrzej Wajda. Munk két diplomát szerzett a főiskolán. Operatőr és rendező, önálló munkáját mint dokumentumfilm rendező kezdte el és a dokumentumfilm rendezők munkamódszerei jellemzőek alkotó műhelyére. Munk az élet pontos megfigyelője és szépítés, díszítés nélkül igyekszik visszaadni azt a vásznon. Természetesen ez nem annyit jelent, hogy érzéketlen a szép kompozíció iránt Ellenkezőleg, „A csillagoknak ragyogni kell” című filmjében a nézőt lenyűgözi a bánya riasztó szépsége, a „Kék Keresztiben a Magas Tátra bűbájosan szép tájképei, a „Vasárnapi hajnal”-ban — az újjáépülő Varsó költészete. De Munk filmjeiben a költői fantázia a valóságból fakad. Andrzej Munk nemcsak realista és éles megfigyelő, hanem racionalista is. Játékfilmjeiben, az „Ember a vágányon”-ban és az „Eroicó”ban számot vet azokkal a káros hiedelmekkel, amelyek késleltetik vagy akadályozzák a szocializmus építését. Az „Ember a vágányon”-ban az ellenség az antihumanista dogmatizmus, amely az emberrel való nemtörődésben, a szűklátókörűségben nyilvánul meg. Az „Eroicá”-ban a XIX. századból átültetett hősi romantizmus éled újra. Munk filmjei nem könynyűek, nem is könnyen érthetőek, de mindig elgondolkoztatnak. A néző szellemileg gazdagabban és felfegyverzettebben távozik a moziból. Két • A Lengyel Filmfőiskola igazgatója, a TIAF elnöke.