Filmvilág, 1959 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1959-12-01 / 23. szám
AZ AMERIKAI FILM ÚTKERESŐI Az amerikai filmgyártás idestova két évtizede folyamatos válságban van. Nem mintha a kereskedelmi szerződések s a forgalmazó vállalatok monopolizálódása a nyugati világban nem biztosítaná még ma is az amerikai gyártmányok elsőbbségét , de a művészi és közönségsiker túlnyomórészt elhagyta a hollywoodi stúdiók termékeit. A szovjet, az olasz, a francia filmgyártás nemcsak versenytársa, de diadalmas versenytársa lett az amerikaiaknak, s számos jel mutat arra, hogy az utolsó években a német és japán film is egyre komolyabb mérkőzésre kényszeríti Amerikát. E versengés egyik eredménye az lett, hogy a forgatókönyv irodalmi értéke és a rendező művészi felelőssége megnőtt a gyártás minden fázisában, de sikeres új filmeket, döntő fordulatot ez sem hozott: az üzleti és erkölcsi előírások, megkötöttségek és megszokottságok megakadályozták az alkotókat abban, hogy valóban valami újat teremthessenek. Újat egy más területen, a televízióban dolgozó írók és művészek kezdeményeztek. Elsősorban a televízió sajátos látásmódja, a képernyő technikai határai határozták meg az új utakon induló rendezők egy csoportjának az érdeklődését, s ezen az úton már eddig is jelentős eredményeket értek el. Eredményeikből hozzánk is eljutott egy s más: a Marty, mely az irányzat nemzetközi sikert elért darabja volt, a most bemutatott Fényes esküvő, s abemutatás előtt álló Tizenkét dühös ember. Az irányzatnak kétségtelen vezére Teddy Chayefsky, aki a háromból kettőnek (a Marty-nak és a Fényes esküvő-nek) írója volt, s aki filmjei rendezésében is részt szokott venni. Mi a jellemzője, közös vonása ennek az irányzatnak, függetlenül attól, amit rendezőjük (Delbert, Mann, Richard Brooks, Sidney Lumet) egyénisége ad hozzá? Technikailag elsősorban a kép látószögének erős beszűkítése: túlnyomórészt közel és túl közel beállításokkal dolgoznak, a színészi játékon belül is elsősorban az arcjátékra összpontosítják figyelmüket; a táj, a panoráma úgyszólván teljesen kiküszöbölődik a kamera látóköréből. Pedig érdeklődésük korántsem elvontan pszichológiai: az amerikai társadalom, elsősorban az egyszerű amerikai ember élete, munkája, öröme, tragédiája érdekli őket. Már a Marty is munkások, kis értelmiségiek világába vezetett; a Tizenkét dühös ember szerencsés metszetben az egyszerű emberek egész széles körképét tudja megadni; a Fényes esküvő pedig egy taxisofőr családjába, életébe vezeti be a nézőt. A világ, amelyet e filmek megmutatnak, keserű, kemény világ, amelybe derűt és örömet csak a szeretet, az emberi érzés gazdagsága hozhat, de amely fölött még akkor is ott lebeg a holnaptól való rettegés, a létbizonytalanság aggodalma. E művek drámai ereje, sodrása természetesen erősen változó, a legjobb Sidney Lumet (balról) Sophia Lorennel és Tab Hunterrel felvételen egy New York-i utcában