Filmvilág, 1962 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1962-04-01 / 7. szám
népszerűsítettünk még a film történetéből. Kilencvennyolc feltaláló és esztéta rendkívül tanulságos működését közli ez a könyv, Jean Acme Leroy 1887-es (!) vetítéseitől annak a Ricciotto Canudónak esztétikájáig, akit a mai szakember számára csak Aristarco könyve fedezett fel 1951- ben, pedig íme Lajta Andor már 1946-ban elemzi és méltatja működését. Lajta ebben a művében már túllép a csak regisztrálás szándékán és kifejti tudományos elveit; ezek az elvek megegyeznek a legújabb kutatások eredményeivel: ,, Sokszor olvastam olyan filmtörténetet, amely úgy kezdődött, hogy már a görögök és a rómaiak . . . Holott a mozgóképnek és afilnt■ nek semmi köze ehhez a felesleges szóvirágnak beillő meséhez . . . Ugorjuk át a laterna magicákat és egyéb évszázados csábdolgokat: ezeknek semmi közük a kinematográfiához." (Az ötvenéves film, 11. lap.) Ha meggondoljuk, hogy hányan kezdjük még ma is az altamirai barlangrajzokkal a filmesztétikai fejtegetéseket, holott Umberto Barbaro — jóval Lajta után! — kimutatta, hogy ezek a barlangrajzok semmiféle primitív mozgást nem rögzítettek, csupán több rajzot egymásra firkáltak az ősi „művészek”, akkor eltöprenghetünk azon, mennyi felfedezni való van itthon, a saját portánkon is. Lajta Andor, a rendkívül szerény és roppant tudásával e lap hasábjain is szívesen anekdotázgató filmtudós élete utolsó évtizedében, a felszabadulás után a magyar filmarchívum alapjait rakta le, szinte a semmiből szervezve újjá a régi filmanyagot, és a magyar film történetét írta. Műve kéziratban maradt; magunkat becsüljük meg, ha kiadjuk. Szeretettel őrizzük Lajta Andor emlékét. •NEMESKÜRTY ISTVÁN A BENELUX ÁLLAMOK ÉS A FILM A Benelux államok — Belgium, Hollandia és Luxemburg — közös filmközpontot hozott létre. A három ország filmjeit ugyanis a két nagy szomszéd, Franciaország és Nyugat-Nérmetország eddig háttérbe szorította. Belgium, Hollandia és Luxemburg filmalkotóinak most sikerült kormányaikat komoly erőfeszítésre bírniuk. Határozat született államilag támogatott közös filmközpont létrehozására, amely a három állam filmgyártását összehangolja, majd közösen irányítja — a forgatást csakúgy, mint a filmek elhelyezését és mindent, ami a filmügyhöz tartozik. Az exportképes filmekre a nemzeti jutalom mellett bőkezűen megállapított közös jutalomrendszert létesítenek. Az új filmközpont már 1962-ben 12 közös filmet szándékozik forgatni. A programterv élén Charles de Coster „Uilenspiegel”-je áll, amely bizonyára érdekes összehasonlításra ad majd alkalmat a néhány évvel ezelőtt készült hasonló című DEFA-filmmel. Hollandia a közös filmprogram keretében a többi között egy dokumentumfilmet forgat majd arról az évszázadokon át tartó harcról, amelyet az emberek azért vívtak, hogy a tengertől földet hódítsanak el. Az igazi közös munka néhány szórakoztató film elkészítése lesz. Tervbe vették, hogy a gyártást már jövőre fokozzák, és további öt év alatt megteremtik a feltételeket, hogy évente rendszeresen 25—30 filmet készíthessenek. Ez több mint kétszerese például Ausztria jelenlegi évi filmgyártásának. Nyugat-Németország filmszakembereit aggodalommal tölti el a Benelux filmközpont létrehozásának híre. A nyugatnémet filmgyártás válságban van, az utóbbi négy évben 20 százalékkal esett vissza. A válság legfőbb oka az, hogy a nyugatnémet filmeket alig sikerült máshol elhelyezni, mint a német nyelvű piacokon, valamint a Benelux államokban és Skandináviában. Most tehát további visszaesés fenyeget. Fennáll annak veszélye is, hogy a Benelux filmek a német piacon is erősebb konkurrenciát jelentenek majd, mert a most létesített filmközpont tervbe vette a német nyelvre történő szinkronizálást is. 29