Filmvilág, 1962 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1962-05-15 / 10. szám
nőttek kegyetlen és képmutató világa. A nyugati világ filmterméséből a legnagyobb érdeklődésre ebben az esztendőben is az olasz filmek számíthatnak. „Az olasz fellendülés tovább tart” — írják a francia lapok. Itália három filmmel jelentkezik és a témaválasztás mindenesetre arra vall, hogy az erkölcsi bátorság, a kezdeményező kedv nem lankadt el az olasz filmeseknél, és töretlen a művészi becsvágy is. Antonioni új művének címe „A napfogyatkozás”, főszereplői: Monica Vitti és Alain Delon. A történet magva: egy fiatal nő, közvetlenül szerelmének felbomlása után megismerkedik egy ifjú tőzsdeügynökkel. Első látásra egymásba szeretnek, de már a megbeszélt találkára sem mennek el, mert mindketten attól félnek, hogy a szerelem végzetesen beleszól életükbe, szétzilálja és felborítja azt. A kritika nagy várakozással tekint Antonioni filmje elé. Nem kisebb érdeklődés előzi meg az olasz neorealista irányzat egyik legismertebb képviselője, Pietro Gerini új alkotását. A „Válás olasz módra” szerelmi és társadalmi dráma, amely kegyetlen iróniával bírálja a feudális erkölcsök maradványait és a képmutatást. Germi maga ezt mondta filmje problémájával kapcsolatban: „Az olaszok a válás szó hallatára ugyanúgy összeráncolják a homlokukat, mintha az amerikaiak azt hallják, hogy „néger”, a franciák „gyarmat”. Nálunk a házasság nem bontható fel. S ha a férj, vagy a feleség megunja házastársát, nem kezdheti újra életét. Egyet tehet csak: elmegy, vásárol egy pisztolyt és visszaadja a jó istennek teremtményei egyikét.” A harmadik olasz bemutató a „Kutyavilág”, keserves, személyes tapasztalat szülötte. Alkotója Gualtiero Jacopetti, újságíró volt, de inkább a lapok botránykrónikájából ismerték. 1961 tavaszán végzetes autóbaleset érte: partnerét, Belinda Lee filmszínésznőt, holtan húzták ki a roncsok alól, maga pedig egy életre megbénult és tolókocsiba kényszerült. Ezután készítette el művét, mely a kapitalista világ minden részéből a látszatra sokszor nevetséges, de valójában szörnyű és nyomasztó jeleneteket, élményeket gyűjti össze. A sajtó vegyes várakozásokkal tekint Jacopetti alkotásának bemutatása elé, éppen annak rendkívül peszszimista, elmarasztaló kicsengése miatt. Zárjuk le szemlénknek ezt a részét néhány érdekességgel: a svédek nem vesznek részt a fesztiválon. A spanyolok Berlanga erősen megcenzúrázott „Placido”jával jelentkeznek. Bunuel, a tavalyi Nagydíj nyertese, Mexikóba kényszerült és ott elkészített művét, „Az öldöklő angyal”-t mutatja be. Az „osztrák” film az „Imádandó Júlia”, Somerset Maugham írása alapján készült, főszereplői pedig Charles Boyer, Jean Soret és Jeanne Valerie. A görögök Cacoyamanis „Elektrá”-jával vesznek részt, a címszereplő: Irene Papas. Argentínát Leopolde Torre- Nielsson „Hatvanszor hét”, Indiát Satyajit' Ray „Az istennő” című filmje képviseli. Cannes egyik szenzációjának ígérkezik, hogy ebben az esztendőben valóban új szín jelenik meg a vásznakon. India, Egyiptom és Libanon után 1962-ben mutatkozik be három afrikai ország: Marokkó, Szenegál és Kongó. A bemutatott művek még koprodukciók, gyártásukban jelentős, sőt helyenként döntő szerepet játszottak a franciák. Mégis közös jellegzetességük, hogy mindhárom új filmben Afrika már nem csupán táj, folklór, háttér, hanem a vásznon maga az afrikai élet tárul fel előttünk. A szenegáli film a „Szabadság 1.” a legégetőbb kérdéshez nyúl: az elmaradottság és a haladás közötti harchoz. A probléma jelképes is, tényleges is. A fejlődés érdekében az ország belsejében új utat kellene vágni, de az építőknek útját állja egy „szent” baobab fa, amelyet ki kell dönteni. E körül alakul ki a drámai küzdelem. A film rendezője az ismert Yves Ciampi, főszerepében pedig az első afrikai sztár, Nanette Senghor mutatkozik be. A kongói filmet a „Konga Yo”-t Yves Allegret rendezte. Fehér szereplői között ott találjuk Nicole Courcelt és Jean Lefébvret, akik néger társaikkal együtt a törzsi torzsalkodások folytán hosszú bolyongásra kényszerülnek az ország belsejében. Az idén kerül először kiosztásra a Filmsajtó Nagydíja is, melynek zsűrijében a többi között részt vesz Jean Dutourd filmkritikus, Romain Gary író és Mel Ferrer amerikai filmszínész. Hadd említsünk meg befejezésül még egy cannesi újdonságot: az idei fesztiválon először jelent meg a „nagy vetélytárs”, a televízió is. Az Eurovízió a filmfesztivállal egy időben tartja meg Cannesban húsz ország legjobbtelevíziós alkotásainak szemléjét és egyben megnyitja a televíziós filmek nemzetközi vásárát. A TV tehát mindenütt nyomon követi idősebb kortársát, nem hagyja nyugton még Cannesban sem . . . LEDERER FRIGYES 20