Filmvilág, 1962 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1962-01-15 / 2. szám

utolsó cseppig kihasználni, hogy ily mó­­­­don szabaduljon a napi gondoktól. Köz­ben nem veszi figyelembe gyermekei jellemének és lehetőségeinek különböző­ségét, ennélfogva becsvágyában túl sokra törekszik, és vereséget szenved. Ezenkívül — folytatja Visconti — mélységesen érde­kel a falusiak elvárosiasodásának problé­mája, ami nálunk konkréten a nyomorú­ságosan elmaradott Dél-Olaszország, s az iparilag fejlett, modern, európai Észak- Olaszország közötti kapcsolat elemzését jelenti.” E társadalmi, politikai és lelki­­ismereti problémákhoz járultak olyan irodalmi élmények, amelyek Viscontit a téma egyes részleteinek feldolgozásában megihlették. Közöttük elsősorban az Ótestamentumi testvérkomplexumot és annak modern feldolgozását, Thomas Mann Józsefjét említi meg, valamint Dosztojevszkij Félkegyelműjét, Myskin alakját, akinek „öncélú jóságát” Roccó­­ban akarta megeleveníteni. A VALÓSÁG MINDENEK FELETT Rendkívül érdekesek, és Visconti mun­kamódszerére jellemzőek a téma és a forgatókönyv fejlődése során bekövet­kezett lényegesebb változások. Így pél­dául, a forgatókönyv első változata erő­teljesen hangsúlyozta a Milánóban élő délvidékiek hazavágyódását. A helyszíni tapasztalatok viszont azt mutatták, hogy a déliek inkább megküzdenek a nehéz­ségekkel, vállalják a kockázatot, de nem hajlandók — mardosó honvágyuk elle­nére sem — visszatérni hazájukba. E rea­litás ismeretében Viscontiék alaposan át­dolgozták a forgatókönyv több részletét, így például Rocco nagy monológját a film végefelé. Ugyancsak a helyszíni szemle alkalmával győződtek meg a dél­vidékiek lakás­problémájának égető jelle­géről és itt ismerték meg a lakásszerzési „gyakorlatot”. Végül, csak hosszas viták, vívódások után jutottak el a jelenlegi, általunk is ismert befejezéshez. Rocco az „áldozat”, akinek „vezekelnie kell”. Az első változatban boxmérkőzés közben hal meg hirtelen, szívgyengeség következté­ben. A másodikban önként jelentkezik gyilkos testvére helyett a rendőrségen. Visconti az első megoldást túlságosan színpadiasnak, a másodikat mesterkéltnek és mechanikusnak tartotta, így jutottak el az „önbüntetésnek­” ahhoz a formájához, mely Roccót életfogytiglani rabságra — a boxolásra ítéli. A „NEMZETKÖZI CIRKUSZ” Viscontit a filmszakmában „nehéz em­bernek” ismerik. Megszállottan dolgozik és nem tűr beleszólást — különösen a gyártók részéről — munkájába. A Rocco megrendezése feltételeként kötötte ki, hogy fenntartás nélkül fogadják el színész­listáját, így született meg az együttes: az egyik szereplőt Amerikából, a másikat Görögországból (Foxas , Vincenzo), többet Franciaországból (Delon, Cartier, Girardot), a többieket meg Olaszország különböző részeiből toborozta. Van kö­zöttük ismert filmszínész, mint a Simonét alakító Renato Salvatori és Alain Delon. Annie Girardot a Comédie Française ösztöndíjasa volt. Ez első komoly szerepe. A „Ciro”-t alakító Max Cartier is ezúttal szerepelt első ízben filmen, előtte­­ tornatanár volt. A legérdekesebb azonban a görög Katina Paxinou, a Rosariát alakító nagy­szerű idős színésznő szerződtetése. Paxinou elsősorban színpadon játszik. Saját hazá­jában a görög klasszikus drámák női Nadia és Rocco Az első fellobbanás a kis eszpresszóban

Next