Filmvilág, 1963 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1963-08-01 / 15. szám
problémák iránti figyelemkeltésen is túlmenő és egyetemesebb érvényű okok rejlenek. Különösen áll ez a filmre. Mert míg az irodalomban a legjelentősebb szicíliai írók ((Brancati, Lampedusa, Sciascia stb.) szicíliai születésűek és szűkebb hazájuk világát ábrázolják, addig a filmnél az a feltűnő, hogy a két »legszicíliaibb« művész jellegzetesen északi ember. A tavalyi cannesi Aranypálma nyertese, a "Válás olasz módra" rendezője, Pietro Germi genovai származású tengerésztiszt. Luchino Visconti pedig, mint ismeretes, az egyik legismertebb milánói történelmi család, a Visconti hercegek sarja. Nevük említésekor nem csupán a 62-es és 63-as díjnyertes cannesi művekre gondolunk. Művészi pályafutásuk egyéb kiemelkedő állomásaihoz is többször kapcsolódnak szicíliai témák, így például az 1962-es Aranypálmával világhírre szert tett Germi első jelentős filmje, az 1949- ben készül »A törvény nevében« is Szicíliában játszódik. Az olasz filmkritika ma is úgy értékeli, hogy Visconti »Reng a föld« című művével egyetemben ez a film volt az első nagyszabású és merész kísérlet az olasz politikai-társadalmi valóság ábrázolására. Voltaképpen ez a két alkotás indította el a későbbiek folyamán annyi remekművet felmutató társadalompolitikai olasz filmirányzatot. Germinek a »Törvény nevében« és a »Válás olasz módra mellett harmadik jelentős műve a »Reménység útja« ugyancsak szicíliai témájú. Azt ábrázolja, hogy a mesés gazdagságú és szépségű délvidéki sziget nem tud elég kenyeret adni saját fiainak, akik a szicíliai élet mostohasága elől kénytelenek idegenbe menekülni. S mintha Visconti csak folytatni akarná a Germi által kezdeményezett polémiát, Roccója abból a realitásból indul ki, hogy ez a nyomasztó probléma nem szűnik meg egy évtized múltán, a »gazdasági csoda« esztendeiben sem. Hisz »Rocco és fivérei« tragédiájának elindítója megint csak az, hogy kénytelenek hazájukból kivándorolni és idegen világban, számukra szokatlan körülmények, erő,kölcsök között szerencsét próbálni. Az olasz film szicíliai érdeklődésének kulcsát azonban legkönnyebben a két reprezentatív alkotó, Visconti és Germi legutóbbi aranypálmás filmjeiben találhatjuk meg. Visconti »A párduc«-ában száz évvel nyúl vissza a történelemben, de csak azért, hogy az akkori Szicíliában rávilágítson a későbbi olasz történelmi fejlődést meghatározó elemekre. Germi pedig egy eldugott kis szicíliai városka életének ábrázolása közben mutatja meg a mai olasz burzsoázia erkölcsi világának tükörképét. NEM SZIGET... Visconti és Germi nem szicíliaiak, sőt még csak nem is éltek huzamosabban a szigeten. Kortársaik mellett miért éppen ők azok, akik újra meg újra visszatérnek Szicíliához? Alain Delon és Claudia Cardinale »A párduc«-ban