Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1974-02-01 / 3. szám
professzor. Karel Kachyna rendezte a Pavlinka című filmet, melynek cselekménye Észak- Bohémia textilmunkásnőinek első, 1870-es egységes, nagy sztrájkját eleveníti meg. A már elkészült filmek közül meg kell még említeni a némileg magyar vonatkozású Gyilkosság a Kék Csillagban című művet. Az A pipik és a Király című film egyik jelenete. Rendezd: Jaromir Borektorain Knohlik Ivan Olbracht írásai nyomán forgatott alkotását. A történet a huszas évek elején játszódik. A film végigköveti a cseh szociáldemokrata politikusok útját a burzsoá kormányba lépésükig, s azt a folyamatot, melyben a miniszterek és pártvezérek a tőkés rendszer kiszolgálói lesznek. A film egyik epizód-szereplője Kerekes Sándor, magyar vöröskatona, aki Horthy börtönéből szökik Csehszlovákiába. A Kék Csillag nevű szállodában összetalálkozik egy, a cseh szociáldemokrata miniszterekkel cimboráló ellenforradalmár magyar gróffal s megöli, majd ő is meghal. Két film foglalkozik az 1968-as eseményekkel. Az egyik Karel Stekly filmje, a Víziló, politikai szatíra. Hogyan vezet az önreklám, a törtetés egy abszurd