Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1974-06-01 / 11. szám

Színészmúzeum: RÁTKAI MÁRTON Előzetesen most sem várhattunk csodákat: kö­rülbelül tudtuk, milyen anyagra számíthatunk. Az is természetes, hogy nem remélhettünk hir­telen előbukkant film­tekercseket, mondjuk Rátkai Márton egykori Róth bácsijáról vagy Polgármesteréről — ilyen leletek abból a kor­ból és színészekről, fáj­dalom, nincsenek. Nem is szajkózzuk tehát szte­reotip sirámainkat a szí­nészi pálya múlandósá­gáról a televízió előtti kort illetően, vagy az archiválás mostani hely­zetéről (erre majd rá­érünk a Színészmúzeum olyan adásainál, amikor időben hozzánk közeleb­bi főszereplőkről lesz szó). Alkalmasint a külön­böző korosztályok más­ként vallanak majd er­ről az adásról; ki-ki a maga élményeire szá­míthat, amikor meg akarja ítélni: mit tudott meg a Színészmúzeum Rátkai-műsorából a szá­zad egyik legnagyobb magyar színészéről? E sorok írója megvallja, számára minden régi filmkocka (olyan is, ame­lyiket akkoriban nem láthatott), minden szó vagy bejátszott szerep­kép, egy Rátkai-kuplé az ő rekedtes, sajátos hang­ján, azt a művészt idéz­te fel, akit megismert, színpadon és színpadon kívül, a kis termetű óriást, Rátkai Mártont. Ez persze szubjektív dolog, ifjú hírlapíró­ként láthattam híres sze­repekben, járhattam a nyomába interjúkért, emlékezetembe véshet­tem félelmetes grima­szait Gogol Polgármes­terének jelmezében, vagy tüneményes hang­súlyait Rettegi Fridolin dali­­gazgatóként, óriás­sá nőtt Sartoriusának shawi mélységeit a Sze­relmi házasságból — idézhetném még tovább a személyes emlékeket, melyeket mind eszembe juttatta a mostani Szí­nészmúzeum. De vajon azok számára, akik nem láthatták már a színpa­don, mit mondott ez a műsor? A műsorvezető Farády István korosztá­lyának vajon azt a Rát­­kait varázsolta a képer­nyőre, aki valójában volt? A filmrészletek aligha vallhattak az igazi Rát­kai Mártonról. Megköze­lítően sem olyan hitel­lel, mint például Kabos Gyuláról, aki a legtöbb színészmúzeum-műsor egyik főszereplője, s eb­ben az adásban is élvez­hettük bizarr humorát. Rátkai a több mint har­minc filmszerep ellené­re sem volt anyira filmszínész, mint Kabos, az ő világa a színpad volt, minden műfajban. S éppen ez hiányzott volna a műsorból, ha nem szólal meg Darvas Iván. Az ő vallomása elénk varázsolta Rátkai Már­tont, a színészt, az em­bert, a főiskolai tanárt. Furcsamód, ebből a spontán, őszinte szöveg­ből többet tudhatott meg az ifjabb nemzedék is erről a nagy művészről, mint bármilyen érdekes régi filmrészletből. Meg­elevenítette Rátkait, nemcsak azzal, hogy egy­­egy mondatát utánozta, de a rajongás és annak remek indokolása arról vallott, milyen pompás művész és tanár volt a felejthetetlen Marci bá­csi. A műsor készítői (Bános Tibor forgató­könyvíró és Csenterics Ágnes szerkesztő-rende­ző) szerencsére hagyták Darvast hosszabban be­szélni, mi pedig élvezet­tel hallgattuk és Rátkai Márton régen messze járó alakját láttuk ma­gunk előtt. S azt, hogy milyen színész volt — sok egyéb hiteles vallomás, cikk, memoár mellett — ma például abból lehet a legjobban megtudni, hogy megnézzük Darvast az Egy őrült naplójában, vagy meghallgatjuk, amint sanszont énekel. Ezekből igazán elképzel­hetjük a színész tanító­­mesterét, s hitét adó atyai barátját... DEMETER IMRE

Next