Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1974-01-15 / 2. szám
csa törvényszerűség. Mennél régibb egy szilveszteri műsor, annál jobb. Látszólag. A valóságban a szilveszteri műsorok nagyjából egyformák. Mi változunk. Ráadásul a kritikák, a recenziók, továbbá a közvélemény rendszeresen félrevezeti a közönséget, mert pillanatnyi hangulaton alapszik. Hogyan lehetne ezen segíteni ? Beható módszertani kutatásaim eredményeként rájöttem a megoldásra. A szilveszteri műsorokat nem szilveszterkor csinálják, hanem hetekkel, és hónapokkal előbb. De mikor szoktak írni róla? Egy két nap múlva. Ez így nem jó. A műsorkészítésnek megfelelően itt is be kell vezetni a tervszerűséget. A szilveszteri műsorról csak akkor lenne szabad írni, amikor a szubjektivizmusába belegabalyodott kritikus már a jövő évit is látta. Ezekkel a jelentős kérdésekkel most azért tudtam foglalkozni, mert az idei műsor tényleg megnyugtató volt. Igazán, mint egy jól nevelt, csendes vendég ... Senkinek egy rossz szava sem lehet róla. Az örökös kajánkodók most alaposan megkapták a magukét. Tanulhatnak tisztességet, önfegyelmet, szerénységet, udvariasságot. Bizony. Csak azt nem értem, hogy az ilyen példás vendég mit keres a nagypofájú szilveszteri társaságokban. Mit szólt hozzá, hogy nem engedtük szóhoz jutni? CSÁSZÁR ISTVÁN SZÍNÉSZMÚZEUM: GŐZÖN GYULA Nemrégen még itt volt közöttünk, igaz, évek óta már nem játszott se filmen, se színpadon. De nagyon közeli még a kép, melyet a mai közönség őriz Gázon Gyuláról. S íme, most ő is a Színészmúzeum lakója lett: egy órára megjelent a lakásokban, a nézőkre kacsintott, hogy el ne felejtsék. S mi megilletődve figyeltük, s idéztük fel a magyar színjátszásnak e kedves-vidám, sokszínű alakját, ki valaha — Juhász Gyula és Emőd Tamás barátjaként — a sápadt kis reichstadti herceget játszotta Nagyváradon, hogy azóta több mint félszázadig remek figurák sorát teremtse meg a színpadokon. Bános Tibor forgatókönyve és Csenterics Ágnes szerkesztése-rendezése sikeresen villantotta fel Gázon pályájának színes mozaikjait — jól esett nézni őt és partnereit, régi filmkockákban s külön öröm volt egy-egy színházi pillanat, mint a Miller-muzsikus jelenete az Ármány és szerelem színháztörténeti jelentőségű előadásából, vagy a tüneményes Berky Lili oldalán a Nagymama kettőse. Jók voltak a tanúk: Fenyő Emil, ki rég elködlött évtizedeket idézett fel, s Sinkovits Imre, ki nagyszívű szeretettel vallott Gyula bácsiról. Teljességet aligha kívánhatunk egy ilyen muzeális órától — az lehetetlen volna. A fontos a közelítés becsülendő őszintesége, s az a szándék, mely megtörni akarja a színészi múlandóságot, ez utóbbit cseppet se sikertelenül. Felhívja a figyelmet a magyar játékszín néhány kiválóságára, ezzel őrzi emléküket, új és új nézőknek vall róluk. Az ilyen szellemidézést természetesen meghatározza a fennmaradt anyag — írtunk már erről, nem is egyszer. Ez tehát adottság. A válogatás azonban az adott anyagok között igen lényeges, szóltunk már a Színészmúzeummal kapcsolatban erről is. A mostani adásban egy kissé, kivált a szövegekben, a kelleténél több volt az érzelmesség . Gázon derűje, utánozhatatlan humora ugyan jelen volt egy-egy bejátszott részletben, de a garabonc tréfamester, aki nagyszerűen elegyítette az érzelmeket a gázongyufás vidámsággal, egy kicsit a háttérben maradt. Ám így is kellemes és hasznos órát töltöttünk el a képernyő előtt, amikor a messze járó Gázon Gyula vendégeskedett a Színészmúzeumban. S ezt az alkalmat is használjuk fel immár sztereotip sóhajaink ismétlésére: minél több filmszalagot a legnagyobb színházi pillanatokról, hiszen olyan gyorsan múlnak az évek! DEMETER IMRE