Filmvilág, 1978 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1978-02-15 / 4. szám

rengésének képeinél Huszárik Zol­tán—Tóth János fófilmje is meg­­idéződik. Gyönyörködik a múlt formáiban, de nem pityeredik el. Kíváncsian hajol a részletek fölé — ezek erőteljesebbek az egész­nél —, egy falukutató tárgyilagossá­gával méri föl a helyzetet, egy kép­zőművész formaérzékenységével időz el egy korhadt ablakkeretnél vagy egy ódon formájú, fúvott borospa­lacknál. Zabharjev nem néprajzi nevűt szí­nez mozivászonra. Szabatossága, né­­mely­es képi bőbeszédűsége, komó­­tossága, saját helyét igyekszik kije­lölni. A­honnan jöttemre keresi a választ. Miből lettünk ilyenné? — kérdi. Lehet, hogy csak az én parabolák­kal elfertőzött szemem érez a kép­sorok alatt némi dupla jelentést; ta­lán csak én látom bele az akarata ellen arává tett leányzó történeté­ben, makrancos szökéseiben, leány­­sárgát lőfegyverrel védelmező mesé­jében a másik jelentést. Azt ugyan­is, hogy a szabad választás és a sa­ját magunk elégyötrődte vonzalmak mellett szavaz a film, amit ha na­gyon akarunk, politikailag is értel­mezhetünk. Mindez, ha benne van is a Férfias időkben, és nem a sze­mem csal meg akkor sem undokul szájtba töm­ködő parabolisztikusság­­gal van ott, hanem ironikusan elrej­tőzve a kalárisszerűen fölfűzött kép­sorok közé, mögé, fölé, alá. "Még csak annyit a művészdiákko­­ri Eduról, hogy miközben tisztán emlékezem mosolyára és nyugalmat terjesztő hallgatagságára, nem tu­dom fölidézni egyetlen mondatát sem. Edu hallgatag fiú volt. Filmje is hallgatag. Nem locsog-fecseg, visz­­szaélve a hangrögzítő berendezések és a nézők türelmével. Amit monda­ni akar, azt a képek és a mozgás mondja el, a megvilágítás és az ár­nyékban tartás alkalmazása. MOLNÁR GÁL PÉTER Velko Kanev és Marina Dimitrova

Next