Filmvilág, 1979 (22. évfolyam, 1-20. szám)

1979-12-01 / 20. szám

hétköznapiságból. Az alakok ketté­hasadnak. Énjükben föltűnik egy másik, titokzatos, rejtélyesen cselek­vő, nehezen átlátható és értelmezhe­tő én is. Néha szinte démonivá, be­tegessé torzítva. S a dráma nem ké­pes ezt a kettősséget egységbe von­ni. A szereplők hol egyik, hol má­sik énjük szerint cselekszenek, gyak­ran kiismerhetetlen indítékokból. Ráadásul Meczner János rendezése és néhány színész játéka, elsősorban Nagy Sándor Tamásé, de még Takács Kataliné is, tovább mélyítette a fi­guráknak ezt a drámában szokatlan és általában elfogadhatatlan skizo­fréniáját. Ilyenformán a valóságos tényeken alapuló, a nagy Rafael Santi pálya­kezdéséről szóló történelmi dráma egyáltalán nem hatott a régi Peru­gia és az ottani élet se hiteles, se izgalmasan nekünk szóló ábrázolá­sának. A sort Borchert kezdte, ő írt elő­ször, 1946-ban vagy talán már rög­tön 45-ben a katonáról, aki a hábo­rúból hazatérve nem találja helyét, s minden erőfeszítése ellenére az ,,ajtón kívül” marad. Azóta ez a jel­legzetes motívum hol itt, hol ott föl­bukkanva gyakran visszatér a mai nyugatnémet irodalomba. De nem mindig olyan tragikusan, mint Bor­­chertnál. Karl Wittlinger a vissza­térő katona keserves hányattatásai­ba, az ajtón kívül maradás sorsának ábrázolásába komikumot is vitt. Még­hozzá nagy mennyiségben. Papírfor­ma szerint tragikomédiának kellene tehát neveznünk az Ismeri a tejutat? című tévéjátékát. Csakhogy nem az. Wittlinger föleresztett, hígított komi­kummal árasztotta el a cselekményt. A vegyület, amit így előállított, za­varos. Nem kis részben azért, mert az ő katonája nem Borchert Beck­­mannja. Nem a második világhábo­rúból tért haza, hanem az idegenlé­gióból, s nem ugyanabba a közegbe, ahova Beckmann, s főképpen nem akkor: az ismeri a tejutat? színtere egészen más világ. Nagyon kétséges, érvényes-e még itt Az ajtón kívül sorshelyzete? Alkalmat adott viszont a Gáspár János rendezte játék Körmendi Já­nosnak és Madaras Józsefnek képes­ségeik csillogtatására. Nem hibátlan, de karakteres, sokszínű, sőt néhol rikítóan festett szerepekben. Mind­ketten láthatóan élvezettel játszot­tak, mindketten több alakot mutatva be. Produkciójukat biztosan élvezte a közönség is. * Megtörtént, amire az Ítélet előtt című sorozattal kapcsolatban az első pil­lanattól számítani lehetett: a Baleset és A negyedik menet után a vállal­kozáshoz tartozó harmadik tévéjá­tékban, a Lacikában összeütközött a jogi ismeretterjesztés és a művészi ábrázolás. A karambolból az utóbbi került ki­­sérülten. A bírósági tár­gyalás folyamatának aprólékos rész­letezése miatt kimaradt a játékból a lényeg, a kiskorú szélhámos, Lacika egyéniségének árnyalt és szemléletes bemutatása. Ennek következtében a vakmerő és a világon mindenkit át­ejteni képes kisfiú kissé idegen, fur­csa figura maradt, talányos alak, úgy néztünk rá, mint egy csodabogárra. Alkoholista szülei már ötévesen kol­dulni küldték, később állami gondo­zásba került, iskolai tanulmányai­ban — enyhén szólva — nem jeles­kedett. S kamaszként telefonbeszél­getésekben mégis orvosnak adta ki magát, és szövegei oly meggyőzően hatottak, hogy a merész trükkel egyetemet végzett embereket tudott falhoz állítani: az orvosok nem vet­ték észre, hogy egy gyerekkel beszél­nek. Miképpen tudta Lacika ezt ilyen múlttal megcsinálni? Zimre Péter Dömölky János: Egésznapos riport. Papp Zoltán és Haumann Péter Réger Endre felvétele Gáspár János: Ismeri a tejutat? Körmendi János Komáromi Gábor felvétele Esztergályos Károly: Cseresznyéskert. Kende János felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék