Filmvilág, 1979 (22. évfolyam, 1-20. szám)
1979-12-01 / 20. szám
hétköznapiságból. Az alakok kettéhasadnak. Énjükben föltűnik egy másik, titokzatos, rejtélyesen cselekvő, nehezen átlátható és értelmezhető én is. Néha szinte démonivá, betegessé torzítva. S a dráma nem képes ezt a kettősséget egységbe vonni. A szereplők hol egyik, hol másik énjük szerint cselekszenek, gyakran kiismerhetetlen indítékokból. Ráadásul Meczner János rendezése és néhány színész játéka, elsősorban Nagy Sándor Tamásé, de még Takács Kataliné is, tovább mélyítette a figuráknak ezt a drámában szokatlan és általában elfogadhatatlan skizofréniáját. Ilyenformán a valóságos tényeken alapuló, a nagy Rafael Santi pályakezdéséről szóló történelmi dráma egyáltalán nem hatott a régi Perugia és az ottani élet se hiteles, se izgalmasan nekünk szóló ábrázolásának. A sort Borchert kezdte, ő írt először, 1946-ban vagy talán már rögtön 45-ben a katonáról, aki a háborúból hazatérve nem találja helyét, s minden erőfeszítése ellenére az ,,ajtón kívül” marad. Azóta ez a jellegzetes motívum hol itt, hol ott fölbukkanva gyakran visszatér a mai nyugatnémet irodalomba. De nem mindig olyan tragikusan, mint Borchertnál. Karl Wittlinger a visszatérő katona keserves hányattatásaiba, az ajtón kívül maradás sorsának ábrázolásába komikumot is vitt. Méghozzá nagy mennyiségben. Papírforma szerint tragikomédiának kellene tehát neveznünk az Ismeri a tejutat? című tévéjátékát. Csakhogy nem az. Wittlinger föleresztett, hígított komikummal árasztotta el a cselekményt. A vegyület, amit így előállított, zavaros. Nem kis részben azért, mert az ő katonája nem Borchert Beckmannja. Nem a második világháborúból tért haza, hanem az idegenlégióból, s nem ugyanabba a közegbe, ahova Beckmann, s főképpen nem akkor: az ismeri a tejutat? színtere egészen más világ. Nagyon kétséges, érvényes-e még itt Az ajtón kívül sorshelyzete? Alkalmat adott viszont a Gáspár János rendezte játék Körmendi Jánosnak és Madaras Józsefnek képességeik csillogtatására. Nem hibátlan, de karakteres, sokszínű, sőt néhol rikítóan festett szerepekben. Mindketten láthatóan élvezettel játszottak, mindketten több alakot mutatva be. Produkciójukat biztosan élvezte a közönség is. * Megtörtént, amire az Ítélet előtt című sorozattal kapcsolatban az első pillanattól számítani lehetett: a Baleset és A negyedik menet után a vállalkozáshoz tartozó harmadik tévéjátékban, a Lacikában összeütközött a jogi ismeretterjesztés és a művészi ábrázolás. A karambolból az utóbbi került kisérülten. A bírósági tárgyalás folyamatának aprólékos részletezése miatt kimaradt a játékból a lényeg, a kiskorú szélhámos, Lacika egyéniségének árnyalt és szemléletes bemutatása. Ennek következtében a vakmerő és a világon mindenkit átejteni képes kisfiú kissé idegen, furcsa figura maradt, talányos alak, úgy néztünk rá, mint egy csodabogárra. Alkoholista szülei már ötévesen koldulni küldték, később állami gondozásba került, iskolai tanulmányaiban — enyhén szólva — nem jeleskedett. S kamaszként telefonbeszélgetésekben mégis orvosnak adta ki magát, és szövegei oly meggyőzően hatottak, hogy a merész trükkel egyetemet végzett embereket tudott falhoz állítani: az orvosok nem vették észre, hogy egy gyerekkel beszélnek. Miképpen tudta Lacika ezt ilyen múlttal megcsinálni? Zimre Péter Dömölky János: Egésznapos riport. Papp Zoltán és Haumann Péter Réger Endre felvétele Gáspár János: Ismeri a tejutat? Körmendi János Komáromi Gábor felvétele Esztergályos Károly: Cseresznyéskert. Kende János felvétele