Filmvilág, 1979 (22. évfolyam, 1-20. szám)

1979-12-01 / 20. szám

Washington zárt ajtók mögött Frank Flaherty Fehér Háza Jóval a Watergarte-ügy mélységei­nek feltárulása előtt a hagyományo­san hallgatag és megközelíthetetlen elnöki titkosszolgálat, a Secret Ser­vice egyik emberének megoldódott a nyelve, és elárulta valamelyik hír­lapírónak, milyen fekete humor járja a Fehér Ház testőrei között: „Ha va­laha megostromolnák a palotát, az ember két golyót feltétlenül meg­hagy: egyet Hal­dem­a­n­nak, a mási­kat Ehrlichmannak”. A váratlan közlékenységtől vérszemet kapott újságíró fokozta: „És ha csak egyet­len golyó marad?” — „Természetesen Haldeman kapja. A másik fickónak vannak pillanatai, amikor nem any­­nyira gonosz, Haldemannak soha.” Némi bepillantást kaphatott a té­vénéző a washingtoni zárt ajtók mö­gé, valamit megsejthetett belőle, mi­lyen volt Richard Monckton—Nixon és az ő összes emberének stílusa. Ám miként Frank Flahertyben is szinte megszépült H. R. „Bob” Haldeman, a sorozat is csupán néhány jelleg­zetességet tudott megmutatni, és ek­ként nem­ tárta fel a maga teljes va­lójában ennek a politikai maffiának a diszkrét bájtalanságát. Ilyenek voltak, persze. Sőt, ilye­nebbek. Bizalmasait Nixon arra bíz­tatta, hogy „az ellenfelet nemcsak le kell szúrni, hanem meg is kell for­gatni benne a kést.” Mert nemcsak a keménység és kíméletlenség kultu­szát ápolták a Fehér Házban, hanem a bosszút állították mindenekfelett. A tévéfilm idézi Monckton tirádáját a Kennedy—Curry és Johnson—An­derson típusú „gazdag fiúkról”, akik­nek „mindent szabad”. Nixonban egész pályafutása során, és főleg a John Kennedytől elszenvedett 1960- as vereség után fortyogott a gyűlölet azok ellen, akik — érzése szerint — őt, az alulról felkapaszkodott karri­eristát lenézték, „soha" nem f­igad­­ták be. Haldeman és az ő Dél-Káli - formiából importált ifjoncai osztoztak Frank a filmben, „Bob” a valóságban Flaherty és Monckton az asztal túlsó oldalán. (Jelenet a filmből) 56

Next